A Kinizsi Százas bajnoka: a fájdalom tanít

Kalmár-Nagy László szenvedélye a terepfutás. Jól ismeri a korlátait, az eredmények hajszolása helyett leginkább az vezérli, hogy minél jobban érezze magát. A legendás Kinizsi Százason kétszer is a leggyorsabb volt.

Motokrossz, küzdősport vagy futás?

Most már nem nehéz a választás. Sokáig az első kettő volt fontosabb, futni a motokrossz mellett kezdtem el azért, hogy javítsam az állóképességemet. Az ötlet működött, jobb eredményeket értem el, egy baleset azonban mindent megváltoztatott.

Ez a rövid interjúrészlet Futóarcok című könyvünkből való, amelyben több mint harminc ismert magyar futót mutatunk be részletesen, természetesen Kalmár-Nagy Lászlóról is sokkal bővebben írunk. A 236 oldalas könyv megvásárolható a könyvesboltokban és a Spuri boltokban, megrendelhető a lapcentrum.hu oldalon.

Hatalmasat estem a motorral, teljesen tropára ment a gerincem. Egy évig tartott a felépülésem, és ez az időszak nagyon mély nyomokat hagyott bennem. Borzalmas volt azt érezni, hogy nem vagyok a magam ura. Elvették a mozgásomat, ki vagyok szolgáltatva egy külső erőnek, nem tudom felemelni a kisfiamat. Miután felépültem, rövid ideig megpróbáltam visszaülni a motorra, de már nem volt ugyanolyan. Fájt a hátam, és nem akartam vállalni a sok esés-kelést. A küzdősportot valamivel tovább folytattam, eljártam a fiammal edzésekre, de mellette egyre többet készültem futóversenyekre, és idővel felcserélődtek a szerepek. Manapság már csak futok, motorom nincs is.

Mi fogta meg leginkább a futásban?

Nagyon sok helyről hallom, és ismerőseim közül is többen vélekednek úgy, hogy a futás unalmas. Ez igaz is lehetne, de csak azoknak, akik nem találnak benne egyfajta lelki vonatkozást. Szerintem az marad meg futónak, aki nagyon teljesítménykényszeres vagy futás közben személyiségének olyan részeivel találkozik, amelyeket máshogyan nem képes előhozni.

A gerincsérülése miatt nem aggódott? Nem fordult meg a fejében, hogy a futómozgás hosszú távon rosszat is tehet?

Kezdetben óvtak attól, hogy elkezdjek futni, de sosem éreztem azt, hogy ártana. A gerincemmel szerencsére nincsen problémám, nem úgy a lábammal, de azt elviselem. A küzdősportoknál mindig azt mondják, ha valamid nem fáj, nem csinálod jól. Ha motokrosszosként nem esel el edzésen, nem feszegeted a határaidat. A fájdalom mindig megtanít valamire. Az egyik szlovéniai versenyem vége felé például annyira hasogatott a combon, hogy sírni tudtam volna. Az időeredményem miatt is csalódott voltam, többet vártam magamtól.

Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy itthon igazából lehetetlen felkészülni az alpesi terepre, a kinti hosszú, meredek és sziklás emelkedőktől, lejtőktől a hazai lágy utak teljesen eltérnek. Azóta sokkal tudatosabban választok versenyt.

Olyan célokat tűzök ki magam elé, amelyekről tudom, hogy megfelelő mennyiségű munkával teljesíthetők. Ilyen a maratoni időm három óra alá szorítása, emiatt eljárok atlétikai pályára edzeni, mert gyorsulni csak ott lehet, arra a terepfutás a sok változó tényező és a szintemelkedés miatt korlátozottan alkalmas. De nem rendelek alá mindent a versenyeknek. Kedvelek ismeretlen helyeken futni, nyaralások alkalmával mindig megragadom a lehetőséget, hogy felfedezzem a környéket, szeretek kapcsolatba kerülni a helyiekkel.