Merülés télen is nyílt vízben

Zimányi András nem áll le.
A civilben taxisként dolgozó férfi még 2018-ban hívta fel magára a figyelmet, amikor hosszában átúszta a Balatont, majd idén márciusban sokkal rövidebb távot, 1250 métert tett meg a tóban, amely azonban csak 6 Celsius-fokos volt…
A hideg vizes úszás szépségeiről és előnyeiről már akkor is magával ragadó lelkesedéssel beszélő férfi tán a korábbinál is elszántabb, és nemrég megalapította a Téli Úszó Sportegyesületet.

Például felvette a kapcsolatot osztrák jégúszókkal. Az ISSA Austria vezetője, Josef Köberl – aki több mint két órával a jégben ülés (!) rekordját tartja – is sokat segít tapasztalataival, mint ahogy Peter Plavec úszó, illetve a műfaj neves szlovákiai magyar művelői, Pék Dezső és Makai Zoltán. Zimányi emlékeztetett, hogy külföldön szabályozott keretek között már sokan és régóta hódolnak a téli vagy akár a jeges úszásnak, idehaza azonban még egyik műfajnak sincsen hagyománya.
„Világ- és Európa-bajnokságot rendeznek, itthon meg mintha híre-hamva sem lenne” – tette hozzá a férfi.
A tervek szerint a frissen alapított egyesület december 28-án kvalifikációs versenyt rendez a gyömrői tóban, ehhez már minden engedélyt beszereztek. Egyelőre csak sejteni lehet, milyen hőmérsékletű lesz a víz: talán nem lesz befagyva, de ha mégis, Zimányi András szerint az sem baj. Aki teljesíti a 200 méteres távot, indulhat váltóban a tél végi Balaton-átúszáson, de még nincs pontos időpont. Aki pedig megteszi a 600 métert, belépőt nyer az egyéni számra. A táv ismét 1250 méter Tihany és Szántód között. Külföldi versenyzőknek nem kell kvalifikálniuk magukat a téli Balaton-átúszásra, mert nekik vannak referenciáik.
Természetesen a néhány Celsius-fokos vízben úszni nem játék, orvosilag alkalmasnak kell lenni, szív- és érrendszeri betegséggel, szívelégtelenséggel, magas vérnyomással, kóros vérzékenységgel vagy pajzsmirigy-alulműködéssel küzdők nem indulhatnak, de lázasan és legyengült szervezettel se akarjon senki nevezni.
Zimányi András szeretné elérni, hogy itthon népszerűbbé váljon a hideg vízben úszás, mert szerinte egészségmegőrző szerepe is van, illetve hosszú távon örülne, hogy a szakág versenyein is szerepelnének a magyarok. Igyekszik példát mutatni, s már nevezett is a bledi világbajnokságra.
Fotók: Dombóvári Tamás
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Nyílt vízi úszás: Betlehem és Fábián az országos bajnok

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra






