Mik a legjellemzőbb személyes tapasztalatok, miért fogad egyre több amatőr futó edzőt?
Első körben, mert céljai vannak és mondjuk elveszett az internetes féligazságok útvesztőjében. Vagy mert eleve úgy gondolja, hogy jobb, ha olyanhoz fordul, aki jobban ért a témához, mint ő. Bár az utóbbi időben némi státuszszimbólum jelleget is érzek a jelenség mögött.
A másik oldalon az edző nélkül készülők többsége strukturálatlanul, ösztönszerűen edz, szokásokat követ, nincs tisztában az élettani folyamatokkal, esetleg az edzésciklusok egymásra épülésével sem. Azért futnak mondjuk hosszút, mert a többi futó is ezt teszi, ugyanez van a résztávval és az iramjátékkal is.
Az internetnek köszönhetően online alapon működik az edző-tanítvány kapcsolat. Mennyire hiteles és működőképes hosszú távon ez a rendszer? Hiszen például több száz kilométeres távolságból nem lehet például testtartást, futótechnikát elemzeni. Ilyenkor miként lehet mégis elősegíteni a fejlődését, megóvni a sérülésveszélytől a tanítványt?
A kérdést két részre osztanám. Futótechnikát is lehetne elemezni és javítani távolsági edzőként, ehhez nem kellene más, mint videofelvételek az egyik irányból és javaslatok a másik irányból addig, amíg a kívánt eredmény meglesz. Az egész távolsági edzősködés viszont feltételezi, hogy a tanítvány mozgáskultúrája van egy olyan szinten ami lehetővé teszi a hosszú távú edzésmunkát. Ez egyébként az esetek túlnyomó többségében így is van. Másik oldalon szép és jó a futótechnika csiszolása, javítása, csak ez felnőttkorban már viszonylag körülményes, időigényes és bonyolult folyamat.
Néha ránézek az edzésekre, de ami nekem fontosabb, az a személyes és adott esetben teljesen szubjektív visszacsatolás, hogy hogyan esett a tempó, vagy hogyan érzi magát egy zónában, vagy ki tudja-e pihenni az egyik edzést a következőig, amennyire kell.
Mennyire kitartóak az amatőr sportolók? Van olyan tanítványa, akivel már több éve dolgozik együtt, de egyre többen keresik kezdő futók is.
A tévhitekkel ellentétben jóval kevesebb tanítványom van, mint gondolnák. Ezt a számot tudatosan tartom alacsonyan, mert egyrészt távol áll tőlem a „másol-beilleszt” edzői vonal, másrészt szeretem, ha van közvetlen rálátásom a tanítványaim edzésmunkájára, és nem veszítem el a fonalat, hogy ki mit miért csinál, hol és mikor fog versenyezni és hasonlók. Többségében ezek munkakapcsolatok. Persze van olyan is, akinél többről van szó, de olyan nincs, hogy Zsolti, te a haverom vagy, akkor holnap a 12x1000 méter helyett neked elég lesz 6x1000 méter. Én egyébként nem követelek meg semmit, én csak javaslok. Mint ahogy a saját céljaimért nekem kell küzdeni, a sajátjukért pedig nekik. Motivációs beszédet sem szoktam tartani, legfeljebb posztolom néha az edzéseimet (illetve ezek láthatók is a Straván). Aztán hogy kire hogyan hat egy 38 kilométer 1000 méter szintkülönbséggel, amit fél ötkor kezdtem, hogy beérjek nyolc előtt a munkahelyre, vagy egy 85 perces 21 kilométer, mert délután négykor szabadulok csak el, de fél ötre, a testnevelésóra végére ott kell lennem a gyerekért az iskolában, az egy más kérdés.