Maráz Zsuzsa el sem hiszi, hogy sikerült

Vágólapra másolva!
2019.09.28. 18:43
Megküzdött a meleggel Maráz Zsuzsanna, akinek a magyar férfi versenytársak jó teljesítménye is motivációt adott, így tudta sorozatban másodszor is megnyerni a Spartathlont. Interjú.

Aludt egyet a győzelemre?
Inkább csak szundikáltam, ilyenkor dolgozik még bennem az adrenalin, az eufória. Általában három nap kell, hogy kipihenjem magam, a harmadik napra annyira fáradt vagyok, hogy végre rendesen tudok aludni – válaszolta Maráz Zsuzsanna, aki 27:15:12-es idejével másodszor nyerte meg a legendás viadalt a nők között, az abszolút versenyben pedig nyolcadik lett.

Akkor hát szunyokálva a történtekre: hogy érzi magát?
Nagyon boldog vagyok, el sem hiszem, hogy sikerült ismét megnyerni a Spartathlont. Igazán meleg volt, sokan ki is estek. Nem számítottam ilyen magas hőmérsékletre. A páromék mondták, harminchat fok is volt, néha még többnek is érződött, ezért aztán szinte meglepetés, hogy ilyen jól sikerült a verseny. Nehéz volt – ez az első szó, ami először eszembe róla, de persze sosem könnyű, nem adják ingyen a teljesítést, a sikert. Az indulás előtt átnéztük, ki milyen eredményre képes, több kiváló versenyző is futott, de aztán igyekeztem senkivel sem foglalkozni, csak magamra koncentrálni.

A meleg mennyire nehezítette meg a dolgát?
Túl kellett élni. Reggel még frissebb voltam, pihentebb, jobban élveztem a futást, de kilenctől hatig tényleg meleg volt, akkor arra törekedtem, hogy folyamatosan tudjam hűteni magamat. A megbeszélt pulzusszámmal haladtam.

Élt át nagyobb holtpontot?
Igazán durvát nem. Hajnalban kicsit elálmosodtam, ám akkor vettem be koffeint, és összeszedtem magamat. A párom mondta, hogy nem sokkal van előttem a lány, és nincs jó állapotban. Ekkor kijött belőlem a versenyző, óriási erőt és lendületet adott, hogy megelőzzem. Ez segített legyőzni a fájdalmat. Évek óta nem volt vízhólyagom, de most kialakult, ráadásul a sok jegelés miatt átázott a cipőm, kidörzsölődött mindenem.

Mennyit számított, hogy önök előtt nagyon jól haladtak a magyar férfiak?
Tudtam, milyen erős a csapat, reménykedtem benne, hogy sikerül jó eredményt elérniük. A párom mondta, hogy hol tartanak, ez is nagyon motivált.

Felfogta már, hogy kétszeres Spartathlon-győztes?
Á, dehogy, ez még a lebegés időszaka. Szokom ugyanakkor, nagyon jó az érzés. Második hellyel is elégedett lettem volna, de óriási öröm, hogy sikerült nyerni, talán a mostani még nagyobb siker, mint a tavalyi.

Legfrissebb hírek

Bódis Tamás volt az idei Spartathlon legjobb magyar szereplője

Atlétika
2024.09.29. 08:44

Minden edzésen eszébe jut a Spartathlon, idén a családdal tér vissza

Csupasport
2024.01.04. 11:30

Tanulást, tapasztalást, felismerést és megbékélést hozott Erős Tibornak az év

Csupasport
2023.12.22. 15:21

Vádlisérülése ellenére minden idők legjobb női idejével teljesítette a privát Ub-t

Csupasport
2023.10.27. 12:51

Pásztortarhonya kovászos uborkával – ez a győzelem titka

Csupasport
2023.10.25. 13:20

Egyetértenek feleségével: közös életük legmeghatóbb pillanata volt a célba érkezés

Csupasport
2023.10.21. 18:32

Kikészültek az izmai, a célban lévő örömünnep motiválta a hajrában

Csupasport
2023.10.19. 09:25

Első Spartathlonján elájult a célban, a férje kezeiben tért magához

Csupasport
2023.10.18. 13:33
Ezek is érdekelhetik