Fuss, tekerj, túrázz szeptemberben is!

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2019.09.01. 09:31
Magyarország legnépszerűbb félmaratoni versenyét 34. alkalommal rendezik meg, közben a Parlamentben, a Duna-partban vagy a Gellért-hegyben is lehet gyönyörködni.

Kerékpározás

Szeptember 1., vasárnap – Poroszló

Tisza-tó maraton – A klasszikus tókerülő 65 kilométer mellett 130 kilométeres, kitérőkkel nehezített pályát is lehet választani, de a családi futamban indulók megelégedhetnek 48 kilométerrel, illetve gyermekeknek is rendeznek külön futamokat.

 

Túrázás, futás, kerékpározás

Szeptember 1., vasárnap – Salföld

A helyi természetvédelmi major területén számtalan esemény várja a sportos embereket. A futók a gyermekfutam mellett 7 és 14 kilométer közül választhatnak, de lesz félmaratoni is, amelyet egyéniben vagy háromtagú váltóban lehet teljesíteni. A kerékpárosok 9 órakor tömegrajttal indulhatnak egy 43 kilométeres versenyre, míg a túrázók 9 és 11 óra között kezdhetik meg hét kilométeres távjukat.

 

Kerékpározás

Szeptember 1., vasárnap – Mátraszentistván

A Mátra mountain bike maratonin az idén egy ötödik futammal bővült a versenysorozat, amelynek korábbi állomásait Balatonfüreden (május 5.), Szilvásváradon (május 26.), Nagykovácsiban (június 15.) és Felsőtárkányban (augusztus 4.) rendezték meg. Az összetett értékelésbe mind az öt esemény beleszámít, kieső futam nincs. Távok: 21, 37, 56 és 82 kilométer.

 

Túrázás

Szeptember 1., vasárnap – Csákberény

Erdőismereti túra a Vértesben a Gémförtés-völgy–Kopasz-hegy–Pap-irtás–Orondi-szőlők útvonalon, amelynek egyes szakaszairól a Móri-árok és a Zámolyi-medence felé is csodaszép a kilátás. A túra hossza mindössze öt kilométer, de legfeljebb 25 fő vehet rajta részt. Nevezési díj ezer forint. Találkozóhely a gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeum előtti parkolóban.

 

Evezés

Szeptember 1., vasárnap – Ásványráró

Egynapos evezős túra a Szigetközben. Gyülekező 9.30-kor az ásványrárói kempingben, részvételi díj 4500 forint, amely tartalmazza a felszerelést, a túravezetőt és egy adag gulyáslevest sajtos tejfölös lángossal a túra végén. Érdeklődni és jelentkezni a 70/625-48-81-es telefonszámon lehet.

 

Szeptemberben is kedvünkre válogathatunk a különböző nehézségű túrák között. Fotó: shutterstock

 

Túrázás

Szeptember 3., kedd – Sukoró

Esti túra Sukorótól északra a Velencei-hegység legmagasabb pontjára. A résztvevők felkapaszkodhatnak a Meleg-hegyre (352 méter) a rádiótornyokhoz és a Likas-kőhöz, majd a Kövecses-hegy, Géczi-hegy mészkerülő tölgyesein keresztül ereszkedhetnek le az egykori baritbányához és vissza a kiindulóponthoz. A túra hossza 7 kilométer, nagyjából három óra. Találkozó a helyi református templomnál 18.30-kor. Részvételi díj 800 forint.

 

Túrázás

Szeptember 6–8., péntek-vasárnap – Verőce

Természetjáró fesztivál a Csattogó-völgyben, ahol a nappali túrákat esténként bulival lehet kipihenni. Szervezett gyalogos, kerékpáros és vízitúrák Zebegény, Nagymaros, Kismaros, Verőce és Katalinpuszta térségében. Ökoturisztikai szakvezetés, gyógynövénytúrák, nordic walking, egyéb sportprogramok (kalandpark, labdajátékok, ügyességi játékok). A részvétel 14 év alatt ingyenes, illetve az önállóan érkező 14–18 évesek szülői nyilatkozatot kötelesek magukkal vinni.

 

Futás

Szeptember 7., szombat – Balatonszőlős

Kevésbé ismert Balaton-parti vagy Balatonhoz közeli települések megismerése a szabadidősport és kulturális értékek alapján – ez a Prevital Szőlőskör, amelyre a gyerekfutamtól kezdve 50 kilométerig számos táv közül lehet nevezni.

 

Kerékpározás

Szeptember 7., szombat – Lengyeltóti

BÚI kerékpárverseny – A Balatoni Úszóiskola első rendezvénye, amelyen 10 és 20 kilométeres távokra lehet nevezni.

 

Futás

Szeptember 7., szombat – Boldva

A História Félmaraton a História Völgy kapujából, Boldváról indul 9 órakor a 2014-ben átadott Edelényi Kastélysziget fordulópontig, majd vissza. A táv 22 kilométer, a szintidő három óra. A rajtszámokat 7 és 8.30 között lehet átvenni, majd 8.40-től közös bemelegítésre lesz lehetőség.

 

Túrázás

Szeptember 7., szombat – Pilisborosjenő

Kevély-túra 10, 20 és 30 kilométeren. Rajt és cél a pilisborosjenői Művelődési Háznál, indítás 8 és 11 óra között. Motivációs tényező lehet, hogy útközben az édesség, a célban pedig a szörp és a zsíros, a vajas vagy a lekváros kenyér, illetve a lilahagyma és a csalamádé a frissítés része.

 

Fülöpházán a kutyás futóké a terep.

 

Futás, kerékpározás

Szeptember 7., szombat – Fülöpháza

Kutyás futó-, kutyás kerékpár- és dog scooter verseny a buckalakók nyomában a Kecskemét melletti buckákon a Kiskunsági Nemzeti Parkban, Fülöpházánál. A Star Wars-jelmezt vagy -kelléket viselők külön ajándékban részesülnek. A táv felnőtteknek és junioroknak is 4.5 kilométer. Természetesen kutya nélkül is rajthoz lehet állni mind a futó-, mind a kerékpárversenyen.

 

Futás

Szeptember 7., szombat – Gyöngyöstarján

Első alkalommal rendeznek terep- és akadályfutó-versenyt Gyöngyöstarjánban. A Mátra lábánál reggel 9 órától rajt a természetes és épített akadályokkal tarkított nyolc kilométeres távra. A helyszínen lesznek önkéntes tűzoltók is, akik segédkeznek a tüzes és vizes elemek biztosításában.

 

Túrázás

Szeptember 7., szombat – Badacsony

Az idén már hatodik esztendeje, hogy egész évben vezetett túrákat szervez a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület. Ezúttal Szegedy Róza nyomában reformkori túra indul 10 órakor. Hatéves kor alatt ingyenes, 6 és 14 éves kor között 500 forint a nevezési díj, idősebbeknek egyaránt 1000 forint. Jelentkezni a [email protected] e-mail címen Árvai Gábor túravezetőnél lehet.

 

Futás

Szeptember 7., szombat – Budapest

Szakítva a hagyományokkal tavasz helyett szeptember első szombatján rendezik meg a 10. Fuss a csúcsra! eseményt, amelyen a versenyzőknek 134 lépcsőfokot kell legyőzniük az Erzsébet-kilátó tetejéig. Az abszolút rekordot Hirling Márk tartja 21.38 másodperccel.

 

Kajakozás

Szeptember 7., szombat – Ráckeve

Családi kajaktúra a Ráckevei-Dunán, találkozó 14 órakor a helyi strandnál, rövid oktatás és gyakorlás után irány a szigetek, öblök felfedezése. Megfelelő időjárás esetén fürdőzésre is nyílik lehetőség. A túra hozzávetőlegesen 17 órakor ér véget.

 

Futás

Szeptember 7., szombat – Sümeg

Békebeli, családias hangulatú verseny, amelyre a 200 fős limit betelt ugyan, de az esetleges lemondásoknak köszönhetően lehetőség nyílhat pótnevezésre. Az úgynevezett édes táv (1.4 km) hobbifutóknak ajánlott, a csemege (8.3 km) és a csípős táv (15.3 km) már tartogat emelkedőket, a végén pedig fel a várba! Természetesen az erős távon (21 km) is be kell venni a várat, de még hosszabb a terep. Rajt 10 órakor a Kisfaludy térről.

 

Túrázás

Szeptember 8., vasárnap – Balatongyörök

Szépkilátó félmaratoni túra, vagyis 21.29 kilométert kell megtenni; az útvonal érinti egyebek mellett a Jakucs László-barlangot, a Szénégető-nyiladékot és a Bél Mátyás-kilátót. Részvételi díj ezer forint, indulás 7 és 9 óra között a Szépkilátótól, visszaérkezés ugyanide.

 

Kerékpározás

Szeptember 8., vasárnap – Jávorkút

Bükk-kupa – Hegyi időfutam 10 kilométeres távon, amelyen nem csak országúti kerékpárral lehet nevezni, de az eredményeket kategóriánként számítják.

 

Már a közös bemelegítés is élmény.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

 

Futás

Szeptember 8., vasárnap – Budapest

A 34. Wizz Air Budapest Félmaratont rendezik meg a fővárosban. Magyarország kedvenc félmaratoniján egyéniben, párban vagy trió tagjaként is lehet indulni. Az útvonalról rálátni a Budai Várra, a Gellért-hegyre vagy a Duna-partra.

 

Kajakozás

Szeptember 8., vasárnap – Visegrád

Első őszi kajaktúra a kajakszafari.hu szervezésében, sütögetéssel egybekötve, mindössze 5000 forint részvételi díjért. A tengeri kajakokat, a mellényt és a lapátot a szervezők dják, de váltóruhát és széldzsekit nem árt bekészíteni. Indulás 10 órakor Visegrád-Szentgyörgypuszta kompállomástól, végig a Szentendrei-Duna-ágban. Sütögetés Leányfalunál, cél Szentendre belvárosánál a kikötőben.

 

Túrázás

Szeptember 10., kedd – Pázmánd

Sziklás terepen vezetett túra geológiai és botanikai látnivalókkal, barlangokkal. A Pázmándi Kvarcitsziklák Természetvédelmi Terület legszebb részein megmászható a Zsidókő-hegy, megtekinthető a Nőnapi-barlang és a pirofillitbánya barlangja. Lámpát mindenki vigyen magával, mert a túra sötétben ér véget. Találkozó 19 órakor a pázmándi Hegyalja étteremnél.

 

Kajakozás

Szeptember 13., péntek – Budapest

Evezés naplementében a Duna budapesti szakaszán. Indulás 17.30-kor a Római-parttól, érintve a Luppa-szigetet és a Szentendrei-Duna-ágat. Vízállástól függően bejárható a Tündér-sziget öble is. Jelentkezés a kajakszafari.hu weboldalon.

 

Sportágválasztó

Szeptember 13–14., péntek–szombat – Budapest

Több mint száz sportág, húszezer látogató, olimpiai, világ és Európa-bajnokok. Ez mind a Budapesti Nagy Sportágválasztó, amelyet már 25. alkalommal rendeznek meg. A Merkapt Sportközpontban. (Budapest, X. kerület, Maglódi út 12/a) két napon keresztül 9 és 17 óra között várják a látogatókat, a belépés ingyenes. Az eseményen a sportágak bajnokaival személyesen is találkozhatnak, s akár együtt is sportolhatnak.

 

Túrázás

Szeptember 13-15., péntek-vasárnap – Balatonalmádi

Túrafesztivál Balatonalmádiból indulva, s három nap alatt számtalan távot (0.1, 1, 5, 10, 20, 25, 60, 100, 150 és 220 km) lehet teljesíteni. Több szálláslehetőség várja a résztvevőket, illetve borkóstolások és meleg ételek. A hosszabb távokat váltóban is lehet teljesíteni. Térítés ellenében a 60, 100 és 150 kilométeres távoknál lehet igényelni buszos visszaszállítást Balatonalmádiba, sőt már a 20 és 25 kilométernél is. Részletesebb információ a szervezők honlapján.

 

Futás

Szeptember 14., szombat – Szigliget

Idén már a 4. Szigligeti Félmaratont rendezik meg, változatlan helyszínen, változatlan útvonalon. Az eseményt a Tihanyi Félmaraton testvérének is nevezik. Rajt 9 órától, de nemcsak félmaratoni távot rendeznek, hanem 500 méteres gyerekfutamot is, illetve 6 és 9 kilométeres rövidebb versenyeket. A szelektív hulladékgyűjtés mellett minden 500. látogató után elültetnek egy-egy fát.

 

Túrázás

Szeptember 14., szombat – Badacsony

Egész évben vezetett túrákat szervez a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület, az idén már hatodik esztendeje. Ezúttal 18.30 órai indulással holdfénytúra a Badacsonyban elnevezéssel lehet csatlakozni. Hatéves kor alatt ingyenes, 6 és 14 éves kor között 500 forint a nevezési díj, idősebbeknek egyaránt ezer forint.

 

Futás

Szeptember 14., szombat – Pusztavacs

Az eredetileg meghirdetett időponttól eltérően, egy nappal korábban rendezik meg a 2. Ország Közepe Kutyás Terepfutást. A táv 5 vagy 10 kilométer, de egy versenyző legfeljebb két kutyával indulhat. Rajt 8.30-tól folyamatos indításokkal.

 

Túrázás

Szeptember 14., szombat – Sukoró

Kis barlangokat érintő természetismereti túra a Velencei-hegység legszebb szurdokában, a Bodza-völgyben. Találkozó 9.30 órakor a sukorói református templomnál, a táv 13 kilométer 300 méteres szintemelkedéssel. Részvételi díj 1500 forint.

 

Futás

Szeptember 14., szombat – Hollókő

Hollókői várfutás az Ófalu bejáratától a vár előtti térig. Az egyéni versenyen 7.5, 15 és 22 kilométeres távok közül lehet választani, de minden esetben macskaköves, illetve földúttal kell számolni, a két hosszabb távon némi aszfalt is lesz. Az indulók száma korlátozva van, a 7.5 kilométeres versenyen 200, a 15 kilométeresen 150, míg a 22 kilométeresen csupán 100 fő vehet részt. Rajt 11 órakor.

 

Kajakozás

Szeptember 14., szombat – Ráckeve

Családi kajaktúra a Ráckevei-Dunán, találkozó 14 órakor a helyi strandnál, rövid oktatás és gyakorlás után irány a szigetek, öblök felfedezése. Megfelelő időjárás esetén fürdőzésre is nyílik lehetőség. A túra hozzávetőlegesen 17 órakor ér véget.

 

Futás

Szeptember 14., szombat – Ceglédbercel

A helyi Szabó Pál Szabadidőparkban már a 3. Ceglédberceli Futófesztivált rendezik meg, amelyen 5 és 10 kilométer mellett lesz 400 méteres táv gyermeknek. A nevezés lemondására nincs lehetőség, de gyermekfutás ingyenes. Utóbbi 9 órakor rajtol, hatvan perccel később pedig a két hosszabb táv futama.

 

Horgászat

Szeptember 14., szombat – Diósjenő

Frakk-kupa, egyéni úszós, külön szektorokban zajló horgászverseny 8.30 órától, de a regisztráció már 6 órakor elindul, utána sorsolás. A szektorgyőztesek mellett a legjobb másodikok, illetve a legnagyobb halat kifogó versenyző is kupát kap.

 

Futás

Szeptember 14., szombat – Szigetszentmárton

A tavalyi, 1. Szigetszentmártoni Futónaptól eltérően idén rendeznek csapatversenyt is, illetve az idősebbekre is gondoltak a szervezők. Az eseményt a helyi futballpályán rendezik meg, 9.30-tól az óvodások 400 méteres, 10 órától az 1, míg 10.30-tól a 2 kilométeres táv következik gyerekeknek. A felnőttek mezőnyében az 5 és 10 kilométeres táv, illetve az 50 év feletti senioroknak rendezett 2 kilométeres séta egységesen 11 órakor rajtol.

 

Kajakozás, SUP-ozás

Szeptember 14., szombat – Gárdony

A vízitúra 17.30 órakor kezdődik, a gárdonyi Holdfény sétány 5. számnál. Kajakkal vagy suppal is teljesíthető, evezés közben a Velencei-tó rejtett szépségeit is meg lehet tekinteni. Részvételi díj 5000 forint.

 

Futás

Szeptember 14., szombat – Budapest

Bizalomfutás a Suhanj Alapítvány szervezésében, amelynek lényege, hogy a résztvevők párban teljesíthetik a mindössze egy kilométeres távot, de a pár egyik tagja bekötött szemmel fut, míg látó társa közvetlenül mellette és egy mindkettőjük által kézben tartott szalaggal. A látó fél szavaival segíti, irányítja párját a haladásban. A táv teljesítése után szerepcsere következik, s újabb egy kilométer. Rajt 10 órakor a margitszigeti Hajós Alfréd Uszodától.

 

Kerékpározás

Szeptember 14–15., szombat-vasárnap – Nagykanizsa

Eliminatour 2019 – Magyarország első, teljesen épített pályáján ötödik alkalommal rendezik meg az XCO-versenyt. A Nagykanizsa külvárosi részén található Csónakázó-tó és a dombos, erdős terep remek lehetőséget kínál a versenyzőknek, hogy tudásukat nemzetközi mezőnyben is mérlegre tegyék. Távok: 1, 2.5 és 4.1 kilométer.

 

Futás

Szeptember 15., vasárnap – Veresegyház

Amatőr futóverseny 2.5, 5 vagy 10 kilométeren, földes és homokos talajon. Rajt 14 és 14.30 órakor, de a távokat kutyával is lehet teljesíteni, ebben az esetben 16.30 órakor rajtol a mezőny. Nevezési díj távoktól függően 1500, 2500 és 3500 forint, az ebek esetében még 1500 forint/fő. Egy futó legfeljebb két kutyával futhat.

 

Kerékpározás

Szeptember 15., vasárnap – Velence

Velence maraton – Mezőnyverseny 130 kilométeren, 700 méteres szintkülönbséggel.

 

Futás

Szeptember 15., vasárnap – Dunaharaszti

Idén már az 5. Haraszti Futópartyt rendezik meg a Baktay téren. Szinte mindenki megtalálhatja a számára megfelelő szórakozást, mivel 1, 3, 7, 14 és 28 kilométeres távok közül lehet választani, a leghosszabbnál váltófutás is engedélyezett. Rajt 9 és 10.20 óra között folyamatosan.

 

Túrázás

Szeptember 15., vasárnap – Királyszállás

Magyarország egyik legkeményebb túraterepén a Burok-völgyben sziklafalak, kőtornyok, meredek völgyoldalak, sár, barlangok, borsókövek és cseppkövek között vezet az út. A túra során felkereshető a Zsebes-barlang, illetve a Savanyú Jóska barlangja, amelyeknél tanulmányozni lehet a réteglap menti kifagyás és a hideg szénsavas víz üregképző hatását. Találkozó 9.30 órakor Királyszállás település déli végénél a Burok-völgy feliratú táblánál. Edzettségi állapot előírás, a túra időtartama négy óra, részvételi díj 1500 forint.

 

Futás

Szeptember 15., vasárnap – Ásotthalom

Mezei futóverseny és kutyás futás idén már másodszor, összességében nyolcadik alkalommal. Versenyközpont új helyszínen Ásotthalmon, a Gárgyán erdőben (az 55. számú bekötőútról Ásotthalomra érkezve a településjelző tábla után az első műúton balra, 200 méter), innen lehet indulni 1.2, 3.2, 6.4, 11.3 és 22.6 kilométeres távokra, de házi kedvencekkel kizárólag a 3.2 vagy a 6.4 kilométer teljesíthető.

 

Túrázás, terepfutás

Szeptember 15., vasárnap – Budapest

Családi terepfutás és túra a Hármashatár-hegyen. Találkozás 9 órakor a Szépvölgyi-dűlőn, a buszforduló előtti parkolóban egy dr. Kelen-zászló segít a tájékozódásban. A terepfutók 9.15-kor a túrázók egy perccel később rajtolhatnak. A családi terepfutás 5.33, míg a családi túra 3.79 kilométer hosszú. Várható visszaérkezés 10 óra körül. A részévétel ingyenes.

 

Futás

Szeptember 15., vasárnap – Érd

Jótékonysági futás a Fészek Gyermekvédő Egyesület javára. Minden résztvevő maga dönti el, mekkora összeggel támogatja az Átmeneti Gyermekotthont. Rajt a főtéren 10.30 órától a 10 és a 21 kilométeres távra, majd félóránként a 7.5, az 5, végül a 2.5 kilométerre.

 

Túrázás

Szeptember 15., vasárnap – Dömös

A legenda szerint a Rám-hegyen található a Föld szívcsakrája, ezért a hegy különlegesen erős energiaközpont. Lélegzetelállító sziklafalak és vízcsobogás között, néhol létrákon vezet a 12 kilométeres bakancsos túra, amely nyolc éves kor alatt nem ajánlott. Találkozás 9.45-kor a dömösi parkolóban, részvételi díj felnőtteknek 2500 forint/fő, gyermekeknek 1500 forint. Jelentkezés az [email protected] email címen.

 

Futás, túrázás

Szeptember 15., vasárnap – Sátoraljaújhely

A Zemplén trailt 2009 óta minden év szeptemberében rendezik meg, 3.85, 10 és 21 kilométeres távokon, amelyeket túrázva is lehet teljesíteni. A teljes mezőny egyszerre indul 10 órakor a Kossuth térről. A versenyt teljesítők egy bob jegyet kapnak ajándékba (értéke 900 forint) a Zemplén Kalandparkba.

 

Futás

Szeptember 15., vasárnap – Budapest

Vidám hangulatú felkészítő futás a 34. Spar Budapest Félmaratonra a Kis-Duna parton, beszélgetős tempóban. Találkozó 9 órakor Csepelen a Dunapack ingyenes parkolójában. A tervezett táv 30 kilométer végig a Kis-Duna-parton a Tassi-zsilipig, át a hídon, majd vissza a soroksári, pesterzsébeti oldalon a Budapest Parkig. Bárki csatlakozhat menet közben is, s bárki ki is állhat, ha nem bírja. A terep döngölt zúzott kő, döngölt kavicsos föld és aszfalt.

 

Futás

Szeptember 15., vasárnap – Budapest

Decathlon futónap 2, 5 vagy 12 kilométeren. Versenyközpont a XVIII. kerületi Kastélydombi Általános Iskolában, de a rajt és a cél a Szálfa utcában lesz, az iskolától 800 méter gyalog az István utcán végig. Rajt 10.30 órakor.

 

Kajakozás

Szeptember 17., kedd – Budapest

Találkozó 17.30-kor a soroksári Molnár-szigetnél, a Lilik utca-Dara utca saroknál. Könnyed, 2-3 óra evezés lesz a Duna mellékágában, illetve M0-s híd alatti kis lagúnában. Jelentkezni a kajakszafari.hu weboldalon lehet.

 

Kajakozás

Szeptember 19., csütörtök – Budapest

Evezés naplementében a Duna budapesti szakaszán. Indulás 17.30-kor a Római-parttól, érintve a Luppa-szigetet és a Szentendrei-Duna-ágat. Vízállástól függően bejárható a Tündér-sziget öble is. Jelentkezés a kajakszafari.hu weboldalon.

 

Evezés

Szeptember 20-22., péntek-vasárnap – Nagykinizs

Háromnapos vízitúra a Hernádon, találkozó pénteken a Hernád út 8. szám alatt, itt lesz a bázis, két éjszakán keresztül, sátorban. Figyelem! A résztvevők az őszi időjárásnak megfelelően készüljenek a nappali és az éjszakai öltözékekkel. Szombaton busszal utazás a Boldogkői várig, megtekintése után pedig Gibártnál vízreszállás, s evezés Nagykinizsig. Vasárnap Nagykinizsen lesz a vízreszállás, evezés Ócsalánosig, majd busszal a bázisra. A túra költsége 15 000 forint.

 

Futás

Szeptember 21., szombat – Balatonszemes

Balaton-parti futónap – A verseny útvonala szinte végig a Balaton partján halad, részben forgalomtól elzárt területen, részben rendőrök és polgárőrök által biztosított útvonalon. Kerékpárral indulni tilos, ellenben kutyával és babakocsival lehetséges.

 

Kerékpárral ezúttal tilos indulni a balatoni futóversenyen. Fotó: MTI/Varga György

 

Túrázás

Szeptember 21., szombat – Badacsony

Egész évben vezetett túrákat szervez a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület, idén már hatodik esztendeje. Ezúttal 10 órai indulással badacsonyi tanösvény körtúra elnevezéssel lehet csatlakozni. Hatéves kor alatt ingyenes, 6 és 14 éves kor között 500 forint a nevezési díj, idősebbeknek egyaránt ezer forint. Jelentkezni a [email protected] e-mail címen Árvai Gábor túravezetőnél lehet.

 

Terepfutás

Szeptember 21., szombat – Kéthely

Jótékonysági terepfutás a Kristinus Borbirtok lankáin a rászoruló kéthelyi gyermekek egészséges fejlődéséhez. A szervezők minden regisztrációból 1500 forintot ajánlanak fel erre a célra. A gyógyszertámogatáson felül a Kéthelyi Szociális Szolgáltató Központ gyermekvédelmi dolgozója által kiválasztott kiskorúak az önkormányzattól egészséges élelmiszercsomagokat kapnak, s rendszeresen részt vehetnek a lelki feltöltődésüket szolgáló szervezett kirándulásokon is. A verseny 10 órakor rajtol, 5, 10 vagy 21 kilométeren.

 

Kerékpározás

Szeptember 21., szombat – Kecskemét

Kétkarikás – Az Európai mobilitási hét alkalmából ismét megrendezik a Kecskeméti Kétkarikás sprint és páros üldözőversenyt.

 

Túrázás

Szeptember 21., szombat – Pilisszentlászló

A Pilis-Visegrádi-hegység legkalandosabb ösvényét lehet felfedezni 14 kilométer hosszú tárval. Találkozó Pilisszentlászlón a községháza megállónál 10 órakor, érkezés ugyanide 17 óra körül. Az útvonal érinti egyebek mellett Szarvas-bércet és a Spartacus-ösvényt. Részvételi díj felnőtteknek 2500, gyerekeknek 1500 forint, de a túra nyolc éves kor felett ajánlott. Jelentkezni az [email protected] email címen lehet.

 

Futás

Szeptember 21., szombat – Barcs

Határfutás 28. alkalommal. Rajt a horvátországi Verőcén (Virovitica), s a hosszabb távnál a magyarországi Barcs a befutó – azaz útlevél vagy plasztik típusú személyi igazolvány szükséges. Távok: 5.8 és 21.3 kilométer.

 

Túrázás

Szeptember 21., szombat – Budakalász

Közös Rókázás 8 órától a budakalászi Kálvária dombtól indulva. A kiránduló férfi szintideje a minimum, de a leglassabb felülírhatja a tempót. A Rókás-körhöz bárki, bármikor, bárhonnan elindulhat közben, de a közös rajton résztvevőknek később nem kell az ellenőrző pontokat érinteniük, a teljesítést a szervezők igazolják. Minden regisztráló ingyenes vehet részt a túrán.

 

Futás

Szeptember 21., szombat – Edelény

Ez már a 29. Dreher 24 Bódva-völgyi maratoni – A maratoni táv rajtja Jósvafő és Aggtelek között, a félmaratonié pedig Perkupa belterületén lesz, a Bódva folyó hídjánál. A cél mindkét esetben az Edelényi Kastélysziget. A maratoni és a félmaratoni versenyt a Magyar Atlétikai Szövetség által hitelesített távokon rendezik meg.

 

Túrázás

Szeptember 21., szombat – Pákozd

Földtani és természetismereti séta, némi barlangolással és kúszás-mászással összekötve. Találkozó 10.30kor a Bella-tónál, ahonnan a Gömb-kő, a Sár-hegy és a Heim-tanya érintésével hét kilométer a távolság. A túra időtartama előreláthatólag három óra.

 

Kajakozás

Szeptember 21., szombat – Érsekcsanád

A Duna-Dráva Nemzeti Park részét képező gemenci ártérben lehet vizitúrázni. Találkozó 9 órakor a Rév csárda parkolójában, vízreszállás után a Gemenci-Holt-Duna-ágban vezet az út, majd délután átevezés a Rezéti-Holt-Duna-ágra. A túra díja 8900 forint, de legalább nyolc fő részvételével rendezik meg.

 

Futás

Szeptember 21., szombat – Mezőkövesd

A városban rendezett 16. Tour de Mezőkövesd kerékpárverseny keretében félmaratoni futóverseny is lesz a helyi Kavicsos-tónál. Az egyénileg teljesíthető viadalon a 7 kilométeres táv 10 órakor, míg a 21 kilométeres (3x7 km) tíz perccel később rajtol.

 

Kerékpározás

Szeptember 21., szombat – Érd

Az Érd Körbe kerékpáros felvonulás 15 órakor rajtol a helyi Béke térről. A résztvevők három táv közül választhatnak, a családnak, gyerekeknek, s úgy egyébként mindenkinek ajánlott tíz kilométer mellett a klasszikus városkerülő túra 30 kilométer, míg a Sólyom Lajos-emlékkör országúti bringásoknak ajánlott 60 kilométeren

 

Futás

Szeptember 21., szombat – Tápiószőlős

A község eldugott részén, mezők, szántók és erdők között vezet az útvonal kanyargós homokúton, autóforgalom nélkül. Rajt 10 órakor a Sport utca 2. számnál, kezdőknek 5, haladóknak 10 kilométer a penzum.

 

Terepfutás

Szeptember 21., szombat – Tihany

Idén is megrendezik a Tihany Cross terepfutó és félmaratoni versenyt, meredek emelkedőktől kezdve, a hosszú és gyors lejtőkön át mindenféle cross kihívásokkal. A távok: 4.2, 10.5 vagy 21 kilométer, de gyermekfutamok és nordic walking is szerepel a programban.

 

Akadályfutás

Szeptember 21., szombat – Nyíregyháza

Gyermekek is indulhatnak a helyi Sóstógyógyfürdő területén rendezett versenyen, amelyen épített és természetes akadályokat kell leküzdeni és teljesíteni. Kötelező minden akadály teljesítését elkezdeni, de csak egyszer lehet próbálkozni. Hibás vagy nem teljesítés esetén büntetésként az akadály mellett elhelyezett autógumival mellkas előtt vagy fej fölött tartva 20 guggolást kell végrehajtani. A felnőttek 7 és 15 kilométeres táv között választhatnak, míg a gyermekek életkortól függően 700 vagy 2000 méteren indulhatnak.

 

Túrázás

Szeptember 22., vasárnap – Lillafüred

A Piros Bükki Fővonalvándorlás sorozat idei utolsó túrája, Lillafüredről Szentlélekre. A túra 22 kilométer hosszú, érinti egyebek mellett a Szepesi-rétet, Jávorkutat s a Csikorgót is. Találkozó a miskolci 1-es villamos végállomásánál, a Bagolyvár bejáratánál 8.55-kor, a tervezett menetidő 7.5 óra.

 

Túrázás

Szeptember 22., vasárnap – Nemesgulács

Gyalogtúra a kevésbé ismert tanúhegyre, amelyre szűk, egyszemélyes ösvény vezet fel. Jelentkezni a [email protected] email címen lehet, indulás 10 órakor, a táv hat kilométer. A jelentkezők emailben kapják meg a gyülekezés helyszínét és a további tudnivalókat. Felajánlható támogatás 700 forint. A túra után lehetőség nyílik a Tóti-hegyre is elmenni, ez további három kilométer és másfél óra.

 

Kerékpározás

Szeptember 22., vasárnap – Budapest

Tekerj a szíved egészségéért szlogennel rendeznek kerékpáros programot. Gyülekező 13.30-kor a Millenáris Parkon belül a B-csarnok melletti területen, indulás 14 órakor, a túra nagyjából másfél óra. A biciklis felvonulás a Millenáris Parkban is fejeződik be, közben érinti egyebek mellett a Margit hidat, a Podmaniczky utcát, a Keleti pályaudvart, a Blaha Lujza teret, a Corvin-negyedet, az Astoriát, a Széchenyi teret, a Lánchidat, az Alagutat és a Széll Kálmán teret.

 

Túrázás

Szeptember 22., vasárnap – Dömös

Koraőszi túra a Rám-szakadékhoz, Szabó Miklós erdőmérnök szakvezetésével. Találkozó a dömösi parkolóban 9.45-től, indulás 10 órakor, érkezés 17 óra körül. A hozzávetőlegesen 12 kilométer hosszú túra sziklafalak és vízcsobogás között, néhol létrákon vezet, ezért a vízhatlan bakancs nagyon fontos felszerelés. Részvételi díj felnőtteknek 2500, gyermekeknek 1500 forint, s nyolc éves kortól ajánlott. Jelentkezés az [email protected] email címen lehetséges.

 

Futás

Szeptember 22., vasárnap – Eger

A barokk belváros is megismerhető a futónapon, amelynek versenyközpontja a Körcsarnokban lesz. Rajt 10.30-kor különböző kategóriákban: minimaratoni (7 km), kismaratoni (14 km) és úgynevezett Hírlap-futás, amely 1500 métert jelent. Rendeznek gyalogló futamot ugyancsak 1500 méteren, illetve szeniorok (1979 előtt születettek) is indulhatnak.

 

Túrázás

Szeptember 22., vasárnap – Nagymaros

Játékos tájékozódási, stratégiaalkotási és taktikai készségek szükségesek a Hamahama Természetjáró Egyesület által szervezett túrához. A lényeg, hogy minél több mozgó pontőrt kell elkapniuk, akik egy időben, de más-más, előre megadott útvonalakon mozognak. A pontőrökkel szelfit kell készíteni, bemutatni a célban. Fix táv nincs, stratégiától függően legalább öt, legfeljebb 30 kilométer teljesíthető. Rajt 10 órakor a nagymarosi Sigil Galéria és Kávézótól. Részvételi díj 2500 forint.

 

Túrázás

Szeptember 23., hétfő – Budapest

Hétfői Henyélő elnevezéssel rendeznek túrát 10, 20 és 10+20 kilométeres távokkal, s az elnevezésből adódóan a szervezők megspórolták az útvonalból a szintemelkedéseket. Rajt az Újpest-Városkapu metró végállomástól reggel 5 és 8 óra között, visszaérkezés ugyanide. A harmadik táv a 10 és 20 kilométeres táv tetszőleges egymás utáni teljesítését jelenti.

 

Kajakozás

Szeptember 24., kedd – Budapest

Találkozó 17.30-kor a soroksári Molnár-szigetnél, a Lilik utca-Dara utca saroknál. Könnyed, 2-3 óra evezés lesz a Duna mellékágában, illetve M0-s híd alatti kis lagúnában. Jelentkezni a kajakszafari.hu weboldalon lehet.

 

Kajakozás

Szeptember 26., csütörtök – Budapest

Evezés naplementében a Duna budapesti szakaszán. Indulás 17.30-kor a Római-parttól, érintve a Luppa-szigetet és a Szentendrei-Duna-ágat. Vízállástól függően bejárható a Tündér-sziget öble is. Jelentkezés a kajakszafari.hu weboldalon.

 

Evezés

Szeptember 27-29., péntek-vasárnap – Ásványráró

Kétnapos vízitúra a Szigetközben, jelentkezés a [email protected] email címen lehetséges, s ekkor tudható meg a pontos program is. Részvételi díj 12 000, de 14 éves kor alatti gyermekeknek csak 8000 forint, amely tartalmazza a felszerelést, az evezéseket, a vezetést és az étkezéseket (tábori reggeli, ebédre szendvics, illetve bográcsvacsora), egyéb költséget jelent a szállás, amely szobában 2800 forint/éjszaka, sátorral azonban a fele.

 

Akadályfutás

Szeptember 28., szombat – Bükkösd

Bivaly racing – A futam alatt tíz erőfeladatot kell teljesíteni, ezek során egyetlen izomcsoport sem pihenhet. Teljesítménytől függően hosszabb vagy rövidebb úton lehet eljutni a következő állomásra. A gyerekfutamban játékos feladatok várják a 7–14 éveseket.

 

Túrázás

Szeptember 28., szombat – Badacsony

Egész évben vezetett túrákat szervez a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület, az idén már hatodik esztendeje. Ezúttal 10 órai indulással Kamonkő túra elnevezéssel lehet csatlakozni. Hatéves kor alatt ingyenes, 6 és 14 éves kor között 500 forint a nevezési díj, idősebbeknek egyaránt ezer forint. Jelentkezni a [email protected] e-mail címen Árvai Gábor túravezetőnél lehet.

 

A Badacsonyban és környékén egész évben túraprogramok várják a családokat is.
Fotó: shutterstock

 

Futás

Szeptember 28., szombat – Normafa

Húzós 300 – Háromszáz méter kétségkívül nem hosszú táv, de mi történik, ha 65 méter szintkülönbség jellemzi? Nos, a vállalkozó kedvű futók próbára tehetik erejüket az egyik legkeményebb sprintversenyen. Egy nevezéssel többször is lehet futni.

 

Túrázás

Szeptember 28., szombat – Budaörs

Bakancskaland – A túra a Herman Ottó Általános Iskola tornacsarnokából indul és oda is érkezik vissza, 10 és 20 kilométeres távra lehet jelentkezni. A célban minden résztvevő jelvényt és oklevelet kap, az ebédlőben pedig hagymás zsíros kenyér és szörp várja a túrázókat.

 

Futás

Szeptember 28., szombat – Beregszász, Ukrajna

Ötödik alkalommal rendezik meg a Beregszászi Jótékonysági Félmaratont, a kárpátaljai régió legnagyobb futórendezvényén a gyerekek 800 méter és 3 kilométer, míg a felnőttek 5, 10 és 21 kilométeres táv közül választhatnak. A szervezők célja, hogy minél többen felhívják a figyelmet a nehéz körülmények között élő kárpátaljai családok helyzetére, a segítségnyújtás fontosságára. A nevezés ingyenes, de aki teheti, adományával támogassa az Ökumenikus Segélyszervezet beregszászi központjának munkáját, hogy még több családot segíthessenek élelmiszerrel, tűzifával és gyermekfejlesztő programokkal!

 

Túrázás

Szeptember 28., szombat – Budapest

Helyismereti túra a Kőbányai Önkormányzattal közösen. Feladat, a kőbányai épületekhez, szobrokhoz, emlékművekhez kapcsolódó kérdésekre a helyszínen megtalálni a válaszokat, majd egy keresztrejtvény megfelelő rubrikáiba beírni. Ha minden szó a helyére kerül, egy sporttal kapcsolatos kifejezés lesz a végső megfejtés. Találkozó az Óhegy parkban, indulás gyalogosan 9 és 10 óra között, kerékpárral 9 és 12 óra között lehetséges. A táv hozzávetőlegesen 16.5 kilométer.

 

SUP-ozás

Szeptember 28., szombat – Szigetszentmiklós

Indián nyár supozással a Ráckevei-Duna-ágban. Találkozó 10.30 és 11 óra között a Május 1. utca és Bíró Lajos utca sarkán található nyilvános parkolóban. Úszástudás és az időjárásnak megfelelő ruházat kötelező, váltóruha ajánlott. Bejelentkezés a [email protected] email címen lehetséges, deszka bérlése 8000 forint, saját deszkával azonban csak 3000 forint a részvétel. Rossz idő esetén, ha a túra elmarad, a szervező visszautalja a pénzt, esetleg a résztvevő választhat egy másik túraidőpontot.

 

Kerékpározás

Szeptember 28., szombat – Mosonmagyaróvár

A 3. Greiner Bio-One kerékpárversenyen minden induló részt vesz egy egyénenkénti időmérő futamon, majd az így kialakuló sorrend alapján négyfős futamokat alakítanak ki a szervezők a két legjobb és két legrosszabb részvételével és így tovább… A később kialakuló felső- és alsóház mezőnye szintén négyfős futamokon küzd a helyosztó versenyeken.

 

Futás

Szeptember 28., szombat – Szilvásvárad

Ultra trail – Először rendezik meg a versenyt, ahol a résztvevők négy versenytáv (2.8, 13, 26, valamint 66 kilométer) közül választhatnak. Minden útvonal érinti a Szalajka-völgyet, a Fátyol-vízesést és őszi színekben pompázó Bükk számos látványos pontját.

 

Túrázás

Szeptember 28., szombat – Pápateszér

Patakmalom teljesítménytúrák – A 8 vagy 15 kilométeres túra útvonala végig jelzetlen, térképen nem jelölt utakon halad. A teljes távot szalaggal jelölik, ezért futóknak is ajánlott. A túra a Pápateszéri Patakmalom Fesztivál egyik programlehetősége.

 

Futás

Szeptember 28., szombat – Felcsút

A hagyománynak számító ‘Csúti Vigasság részeként kerül sor a Felcsúti Futam futóversenyre, amelyen 5 és 10 kilométeres távokra lehet nevezni egyénileg, esetleg legfeljebb öt fős csapatban. A verseny a Tamássy-Margalit kúriától indul, a rövidebb útvonalat választók egy, míg a 10 km-es távra nevezők két kört futnak.

 

SUP-ozás

Szeptember 28., szombat – Dunaharaszti

Idényzáró supozás sütögetéssel, találkozó délben Dunaharasztin, a Csónak utca és Kikötő sétány sarkán lévő parkolónál. A túra hozzávetőlegesen két, két és fél óra, részvételi díj 6000 forint, a saját deszkával érkezőknek ingyenes. A túra után 15 órától a csónakkölcsönző telephelyén lehetőség lesz grillezésre, de a sütnivalóról és innivalóról mindenki maga gondoskodjon.

 

Futás

Szeptember 28., szombat – Esztergom

Hídfutás idén már 19. alkalommal. Rajt 13 órakor a Bazilikától, a táv mindössze négy kilométer, át a Mária Valéria hídon, s a befutó Párkányban, a Duna szlovákiai szakaszán lesz. A távot legfeljebb 45 perc alatt teljesíteni kell, egyébként kizárást von maga után. Rajt után a Múzeum cukrászdáig felvezetés lesz a balesetveszély elkerülése érdekében, de a felvezető autót nem lehet megelőzni.

 

Kerékpározás

Szeptember 28., szombat – Pécs

Chill and ride 12 – BMX-verseny és -találkozó, amelyen ingyenes a részvétel, a versenyekre pedig amatőrök és profik is jelentkezhetnek – mindenki a maga kategóriájában. Valamennyien saját felelősségére vehetnek részt az egész napos, jó hangulatú rendezvényen.

 

Futás

Szeptember 28–29., szombat-vasárnap – Budapest

Kétnapos futófesztivál a 34. Spar Budapest Maraton. Szombaton az 5 és 10 kilométeres versenyeket rendezik meg, másnap a maratoni mellett egy 30 kilométeres futam is lesz.

 

Túrázás

Szeptember 29., vasárnap – Pilisjászfalu

Ásványgyűjtő túra, amelyre a résztvevők száma limitált, csak előzetes bejelentkezéssel lehet rajta részt venni. Találkozási hely a pilisjászfalui vonatállomás parkolójában 10 órakor, gyűjthető ásványok: kristályos felületű és vaskos tömeges kalcitok fehértől a rozsdavörösig, illetve borsókövek. Jelentkezni a facebookon megtalálható eseményhez írt hozzászólással lehet.

 

Futás

Szeptember 29., vasárnap – Budapest

Nyámándi Piroska futónagykövettel lehet mozogni a csepeli Daru-dombon, futva, bringázva, rollerrel vagy görkorival egyaránt. A gyerekek 16 órakor rajtolnak, s a domb körül tehetik meg az 500 méteres távot, míg a felnőttek 5 vagy 10 kilométeres távja 16.15-kor indul a Kolonics György Sétányon. Részvételi díj 3300 forint, de a helyszínen már nincs lehetőség befizetni.

 

Kajakozás

Szeptember 29., vasárnap – Adony

A profi tengeri kajakokhoz a teljes felszerelést a szervező biztosítja, a túra ára 5000 forint, találkozó az adonyi révnél 10 órakor. Vízreszállás után az Adony és Dunaújváros közötti szigetvilágot lehet bejárni, az őszi ártéri erdőt megcsodálni. Dunaújvárosból a transzfert is a szervező biztosítja.

 

Futás

Szeptember 29., vasárnap – Szeged

Pick utcai futófesztivál – Már 18. alkalommal rendezik meg a fesztivált, amelyre amatőrt és profit, időset és fiatalt, az aszfalt fanatikus rajongóit, illetve a csak ritkán futókat egyaránt várják. A névadó 150 éves évfordulója alkalmával új félmaratoni táv is lesz.

 

Túrázás

Szeptember 29., vasárnap – Sopron

Családi túra a soproni erdőben – Több táv közül lehet választani, a legrövidebb 5 kilométer, az útvonal érinti a Boszorkány Meseösvényt, valamint két kilátót is. A 12 kilométeres táv több látnivalót, illetve egy kicsit hosszabb túrázást kínál.

 

Futás

Szeptember 29., vasárnap – Zalaegerszeg

Családbarát városi futóünnep Szaladegerszeg elnevezéssel, amíg a szülők futnak, a gyermekeknek (3 éves kortól) ingyenes óvodát biztosítanak a szervezők. Gyakorlott futóknak fizikailag nehezen teljesíthető pályát alakítanak ki, minimális sík részekkel, inkább meredek emelkedőkkel és lejtőkkel. A kezdők viszont könnyű pályán ismerkedhetnek a futással. Rajt a Gasparich Márk utca 18/A. szám előtt 9 és 10 óra között.

 

Címlapfotó: MTI/Balogh Zoltán

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik