Elképesztő erő az új Mr. Olympiában

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2019.09.17. 17:30
Egy súlyos sérülést megúszva Brandon Curry a sportág történetében tizenötödikként megnyerte a testépítők legrangosabb versenyét, a Mr. Olympiát. Kökény Béla kategóriájában a tizenhatodik.

„Ez nem egy nyílt verseny, csak én nyerhetem meg” – jelentette ki magabiztosan Brandon Curry nem sokkal a testépítők legrangosabb versenye, a Mr. Olympia előtt, és nem a levegőbe beszélt, mert valóban ő a sportág új bajnoka – a tizenötödik, aki megnyerte a királykategóriát a Las Vegas-i versenyen. Igaz, helyzetét valamelyest megkönnyítette, hogy a címvédő, de szexuális zaklatással vádolt Shawn Rhoden nem indulhatott, a 2011 és 2017 között sorozatban hétszer diadalmaskodó Phil Heath pedig önszántából döntött úgy, idén nem lép színpadra.

Ettől még persze óriási teljesítmény a harminchetedik születésnapját októberben ünneplő Curry győzelme, főleg annak fényében, hogy néhány héttel ezelőtt nemhogy a győzelme és versenye, jóformán egész karrierje veszélybe került.

Az Instagramján osztotta meg a videót, amelyen az aznapi utolsó gyakorlatát végezte, ám a súlyokkal megpakolt gép rádőlt, s mindössze a szerencsén múlt, hogy megúszta kisebb karcolásokkal. Csak az ujját vágta meg, és a fejét horzsolta le, de a videón látszik (53 másodpercnél), hogy akár súlyos agy- vagy hátsérülés is lehetett volna a szerencsétlenül végződő tricepszgyakorlat vége.

 

https://www.youtube.com/watch?v=Ej6VgrpfZrU

 

„Hála Istennek megúsztam komolyabb sérülés nélkül. Az életben semmi sem biztos, az egyik pillanatban minden jól megy, aztán a másikban már nem annyira” – írta Instagramján, de a 212 font alattiak versenyét hétszer megnyerő James Lewis felvetése is jogos, miszerint mekkora erő lakozhat Curryben, ha gyakorlatilag kiszakította a földből a több száz kilóval megpakolt gépet.

Mondhatnánk, akár egy szuperhős, és ezzel nem is állunk annyira messze a valóságtól. Legalábbis ami az inspirációját illeti, merthogy elsősorban a G. I. Joe-figurák, a Rambo- és a Rocky-filmek miatt akart minél izmosabb és erősebb lenni.

Korábban atletizált és az amerikai futballt is kipróbálta, de végül a testépítésnél kötött ki. Első versenyét 2003-ban nyerte meg, majd 2007-ben vált profivá, azóta kőkeményen edzett, és tényleg mindent megtett, hogy egy nap megnyerje a Mr. Olympiát. Szó szerint mindent, mert 2016-ban Kuvaitba költözött, hogy még tökéletesebb testépítővé váljon, és együtt eddzen Abdullah al-Otaibival, akinek elsődleges célja volt, hogy Curry az első hatba kerüljön a Mr. Olympián. Ezt sikerült túlszárnyalni, sőt, Dexter Jackson 2008-as sikere után az első, aki ugyanabban az évben megnyerte a Mr. Olympiát és az Arnold Classicot.

 

https://www.youtube.com/watch?v=_oabaH6dnQM&t=61s

 

Augusztusban Magyarországon járt, és együtt edzett Kathi Bélával és Bohus Kornéllal.

„Sokkoló volt. Azt hittem magamról, marha jó vagyok, egészen addig, amíg nem edzettem Brandon Curryvel mondta akkor hazánk egyik legjobb testépítője, Bohus Kornél. – Ilyenkor érzem úgy, mintha teljesen más sportágat űznénk. Nagyon tempós edzés volt, nem győztem menni utána, és pakolni a súlyokat. Hatalmas megtiszteltetés volt vele edzeni, nem sokan mondhatják el magukról, hogy együtt dolgozhattak a leendő Mr. Olympiával.”

 


Kökény Bélának is gratuláltak


Idén magyar versenyzőnek is szurkolhattunk a Las Vegasban rendezett Mr. Olympián, Kökény Béla a 212 Olympia nevű kategóriában indult, vagyis a 212 font, azaz 96 kilogramm alatti versenyzők kategóriájában. Rengeteget dolgozott és edzett, hogy második magyar férfi versenyzőként kijusson a Mr. Olympiára. Elsőként Németh Istvánnak sikerült 2010-ben, aki az Instagramján gratulált a végül holtversenyben a tizenhatodik helyen végző Kökénynek.

„Hatalmas gratuláció neked, Béla, megcsináltad, amiről a bolygó valaha volt összes testépítője álmodott és álmodik, de csak nagyon kevesen érték el. Ötvennégy év alatt két magyar férfi testépítő jutott el ide, te és én. Ez már örökre a tiéd és egy ország büszke rád!” – írta a 2010-ben tizenötödikként végző Németh István.


Címlapfotó: Csiba Jaszujosi/AFP

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik