Elindult a Manaszlu felé Lengyel Ferenc

Vágólapra másolva!
2019.09.07. 12:12
A Kalifa Alpin Csapat hegymászója megérkezett Katmanduba, ahol elintézte a vízumot, feltöltötte készleteit és útra kelt az alaptábor felé. Célja a föld nyolcadik legmagasabb hegyének meghódítása.

Lengyel Ferenc, a Kalifa Alpin Csapat hegymászója az előzetes tervek szerinti ütemben haladva, helyi idő szerint szeptember 5-én, a reggeli órákban érkezett meg Nepál fővárosába, Katmanduba. A hegymászók „főhadiszállásaként” emlegetett Thamel városrészben szállt meg, ahol a vízumügyintézés után beszerzett még néhány apróságot a Manaszlu-expedícióhoz. Pénteken felfedezte a nyüzsgő távol-keleti fővárost, szombaton pedig kezdetét vette a 7 napos alaptábori trekking, melynek során fokozatosan emelkedik 700 méterről a kb. 4700 méteren kiépített alaptáborig, átkelve az 5160 méteres Larke Pass-hágón – ez lesz a trekking legmagasabb pontja. A tervek szerint szeptember 14-én érkezik meg az alaptáborba.

Lengyel Ferenc hegymászó, a Kalifa Alpin Csapat tagja sétál Nepál fővárosában, Katmanduban – Fotók: MTI/Mónus Márton

A Kalifa Alpin Csapat februári megalakulása óta a hegymászók tudatosan készülnek az expedíciókra, a felkészülés során kiváló szakemberek vannak segítségükre. A felkészülési mászások, az állóképességi edzések mellett nagy hangsúlyt fektet egy speciálisan a hegymászók igényeire szabott étrend kialakítására – ebben Haris Éva, táplálkozási tanácsadó van segítségükre. A Hópárduc Alapítvány kuratóriumi elnöke, Sterczer Hilda pedig szakreferensként segíti a csapat munkáját.

A nyári expedíciók sikerrel zárultak, ugyan Héjja Bálint 7000-es síalpin expedíciója betegség miatt meghiúsult, Lengyel Ferenc július 19-én megmászta a 7134 méteres Ibn Szína-csúcsot és ugyanezen a napon a csapat erdélyi magyar hegymászója, Varga Csaba mostoha körülmények között, hóviharban érte el a 8080 méter magas Hidden Peak csúcsát.

Ha sikerrel jár, az Alpok nyolcvankét négyezres csúcsának megmászása és a 7134 méter magas Ibn Szína-csúcs meghódítása után a Manaszlu (8163 m) lehet Lengyel Ferenc első nyolcezrese.

Legfrissebb hírek

Lengyel Ferenc szólómászásban feljutott az Ama Dablam csúcsára!

Csupasport
2023.10.30. 18:37

Lengyel Ferenc túl az akklimatizációs csúcsmászáson, irány az Ama Dablam!

Csupasport
2023.10.26. 11:20

A hegymászó Lengyel Ferenc teljesen felépült, és az Ama Dablamra indult

Csupasport
2023.10.17. 10:35

Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?

Csupasport
2023.05.30. 20:41

Télen mászták meg a Szellemhegyet

Csupasport
2023.01.09. 08:48

Győrffy Ákost most legyőzte a Szellemhegy, a rossz idő emberéleteket is követelt

Csupasport
2022.10.06. 14:55

Tizenhat hónap Kambodzsában és Nepálban, ötezres csúcsok megmászásával

Csupasport
2022.02.25. 18:51

A hobbitrekkingező két napon belül két ötezer méteres hegyet is megmászott

Csupasport
2022.02.09. 17:55
Ezek is érdekelhetik