csupasport bannerhátsófüves banner

Rozsdás káddal ne evezd át a Balatont!

Vágólapra másolva!
2019.07.04. 18:52
null
Vitorlások sorfala között lehet élményeket szerezni szombaton a Magyar Kajak-kenu Szövetség szervezésében sorra kerülő Balaton-átevezésen.

Noha korábban sokszor, sokféleképpen rendeztek már átevezést a Balatonon, a Magyar Kajak-kenu Szövetség 2017-ben találta ki a mostani formában működő rendezvényt, amely egy évvel később valósult meg több mint 700 egység és 1500 nevező részvételével.

A nagyjából kilenc kilométeres távot Fonyód és Badacsony között kell oda-vissza megtenni, és ezen utat szegélyezik a 300–500 méterenként horgonyzó vitorlások.

„9 és 13 óra között folyamatos a vízre szállás, ebben az idősávban bármikor lehet indulni, de kérünk mindenkit, hogy minél hamarabb álljon rajthoz, ami a napsütés miatt is ajánlott – kezdte megkeresésünkre Berényi Péter, az MKKSZ szervezési igazgatója, a július 6-i, szombati verseny főszervezője. – Alapvetően szabadidős teljesítménytúráról van szó, és fontos, hogy mindenki érezze jól magát. A vízre szállás kritériuma, hogy kézzel hajtott, a minimális biztonsági követelményeknek megfelelő eszközzel kell indulni, tehát a gumimatrac vagy a nagypapa rozsdás kádja nem alkalmas.”

Berényi Péter hozzátette, tavaly az egyik versenyző egy felfújható unikornissal szerette volna teljesíteni a távot, amit – biztonsági okokból – érthetően nem engedélyeztek, így a delikvens bérelt egy kajakot, s azzal evezte át a Balatont, vontatva az unikornist. De olyan is volt, aki egy vitorlás katamaránról leszerelte a vitorlákat, és evezővel hajtva bocsátotta vízre.

A versenyzők öt különböző kategóriában nevezhetnek, s mivel a vízi eszközöket illetően elég nagy a szabadság, ezért a kategóriákat az evezőket tekintve határozzák meg – tehát, akinek kajakos evezője van, azt abban a kategóriában értékelik, és vannak az egyéb evezős eszközök is.

Az úszó alkalmatosságokon annyian foglalhatnak helyet, ami a technikai paraméterekben szerepel, a mentőmellény viselése pedig kötelező.

„Nagy az érdeklődés a verseny iránt, már az online nevezéssekkel elértük a tavalyi létszámot, ha a biztonsági szempontokat nézzük, akkor 1500–2000 versenyző tudja átevezni a Balatont – folytatta Berényi Péter. – Kérjük a résztvevőket, hogy tartsák be a biztonsági előírásokat, és folyamatosan figyeljék a honlapunkon megjelenő közleményeket, amelyekből minden fontos információt megkapnak.”

Tehát legkésőbb 13 órakor kell rajthoz állni, és 16 óráig kell beérkezni (az eredményhirdetésre 15.30-kor kerül sor), hiszen 16 órától a vízi rendészet megkezdi a vitorlásfolyosó kiürítését.

fotó: MTI

Legfrissebb hírek

Több mint tízezren úszták át a Balatont – a leggyorsabban Lengyeltóti Bence és Barabás Imre

Csupasport
2025.08.09. 20:04

A magyar válogatott nyolc éremmel zárta a jet-ski Magyar Nagydíjat

Csupasport
2025.08.04. 16:36

Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés

Csupasport
2025.07.12. 19:08

25 ország versenyzőit várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra

Csupasport
2025.07.09. 16:03

Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó

Csupasport
2025.07.06. 18:51

Több mint tízezren jelentkeztek az idei Balaton-átúszásra

Csupasport
2025.06.20. 17:34

Több mint százan értek célba az 5. Téli Balaton-átúszáson

Csupasport
2025.03.20. 05:21

Sorra költöznek Budapestre a nemzetközi sportszervezetek

Egyéb egyéni
2024.11.24. 08:31
Ezek is érdekelhetik