Nem vagyok rocker! Erre kellett rájönnöm… Már régóta tervezzük, hogy elkísérem a barátaimat, Lukács Lacit, Fejest, Sidit, vagyis a Tankcsapdát egy jó kis koncertre, aztán úgy állt össze a program, hogy váratlanul fárasztóbb lett, mint egy húsz kilométeres futás. Úgy alakult, hogy a Vasas stadionavatóján ott lehettem az öregfiúk-válogatottal, aki nem látta, aligha hiszi, hogy még gólt is lőttem – de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy újra találkozhattam a régi csapattársakkal. Jó volt a meccs, utána siettem haza, mert a zenekar Vácról jött Debrecenbe, felvettek engem hajnali kettőkor, és együtt mentünk Torockóra. Este koncert, az persze szuper volt, de megkínáltak a nézők mindennel, és nem illik nemet mondani – arra sem, aminek gyanús a színe…
„Tibikém, Nagyváradról jártunk át a Loki-meccsekre, igyál egyet velünk” – udvariatlanság ezt a kérést visszautasítani, ugye?
Na de hogy a futást se felejtsük. Kiszámoltam a Csupasport kedvéért, ha már itt a 2019-es kihívás: májustól kezdve éppen június végén, 30-án értem el az 500 kilométert, azóta 580-nál járok, de ebben a melegben nagyon nehéz tartani a tervezett tempót!
Amúgy pedig büszke vagyok: Kami, a 13 éves kislányom, aki sok versenyre elkísért, segített, vitte a vizemet, kedvet kapott a sporthoz, és már rajthoz is állt egy ezer méteres viadalon, amelyen harmadik lett!
De hol is tartottam? A futás, igen… Nézegetem az őszi maratoni versenyeket, és van egy Frankfurtban – oda visszamennem mégis érdekes lenne, mert ugye hazamegyek mint az Eintracht egykori játékosa –, de van egy Kassán is, annak nagyon jó a híre, sok barátom indul ott. Vonz az is, meglátom, merre indulok.
Futni biztosan, rockturnéra most egy ideig aligha.