Erőss Zsolt: a Hópárduc születése

Erőss Zsolt Csíkszeredán született 1968-ban, tizenhárom éves korában ismerkedett meg a hegymászással Erdélyben, ahol később rendszeresen mászott nehéz sziklautakat a Békás-szorosban, az Enyedi-szorosban és a Tordai-hasadékban. 1988-ban a családjával úgy döntöttek, Magyarországra költöznek, ahol nemcsak az állampolgárságot kapták meg 1992-ben, hanem beindult Zsolt kivételes hegymászókarrierje is.

Elhivatottságának és tehetségének köszönhetően itthon is hamar a hegymászóélet sűrűjébe került, 1990-ben hét társával indult első expedíciós mászására a Kaukázusba, ahol feljutott az 5642 méteres Elbrusz csúcsára, és kiderült, hogy nagyon jól alkalmazkodik a magashegyi körülményekhez. Ezek után a hegymászásnak ez a válfaja került előtérbe az életében.

A Hópárduc-projekt – bár akkor talán még ő maga sem gondolt erre – 1991 nyarán indult, amikor egy nagyobb vállalkozás keretében kijutott Közép-Ázsiába, a Kazahsztán, Kína, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán területén fekvő Tien-Sanba, ahol máris megcélozták a legmagasabb csúcsot, a 7439 méter magas Pobedát.

A legnagyobb gond az akklimatizáció hiánya volt, az alaptáborba ugyanis helikopter vitte őket, így első körben inkább a 7010 méteres Han-Tengri felé vették az irányt. Erőss szervezete azonban jól bírta a mászást, meglepően gyorsan feljutott a hegy tetejére, olyannyira, hogy a magyar expedíció vezetője, Nagy Sándor először nem is akarta neki elhinni, hogy fent járt.

Ez a siker lendületet adott, hogy nekirugaszkodjanak a Pobedának is, amelyet már egy hosszabb túra végén értek el, ami nagyon kimerítő volt. Ezzel az expedícióval Erőss Zsolt tulajdonképpen kettőt ki is pipált az egykori Szovjetunió öt legmagasabb hegycsúcsából, amelyek megmászásáért 1961 óta a Hópárduc-címet adományozzák.

Erősst legközelebb 1993-ban hívták meg az induló Pamír-expedícióba, melynek célja a 7134 méteres Lenin-csúcsra való feljutás volt. A csapat kalandos úton érte el a hegy lábát, a sztyeppéken át a vártnál jóval hosszabb ideig tartó utazás sokat kivett a csapat tagjaiból, akik közül többen meg is betegedtek.

Ő azonban elindult a csúcsra társ nélkül is, később viszont találkozott a hegyen a saját tervei szerint mozgó Straub József, Bradács Ágnes párossal, akikkel végül együtt érték el a csúcsot. De a legérdekesebb része ezután következett, ugyanis levette hátizsákjáról az egy évvel korábban, az Alpokban megismert Bigfootokat (rövid és könnyű sílécek), és nagyjából hétezer méteres magasságból lesíelt. Persze nem volt ez ilyen egyszerű, többször is elesett a kemény jeges és mély havas részek váltakozása miatt, és amikor egy alkalommal megállt körülnézni és megtervezni a további siklást, beszakadt alatta a hó

Egy óriási hasadék felett lógott, csak a sílécei mentették meg az életét. A nagy ijedtségre úgy döntött, ott tölti az éjszakát, és csak másnap hajnalban indult tovább lefelé.

Egy évvel később újra a Pamírba indult magyar expedíció, és Erőssnek ekkor már határozott célja volt, hogy első magyarként megszerezze a Hópárduc címet, amitől még két hegy, a Korzsanyevszkaja (7105 méter) és a Kommunizmus-csúcs (7495 méter) megmászása választotta el.

Ragyogó formában volt, amit jól jelez, hogy a 4200 méteren fekvő Moszkvina-táborból nemcsak a két hiányzó csúcsot sikerült megmásznia, hanem két másik, hatezer méter feletti hegyet is. De a lényeg, hogy 1994. augusztus 13-án megszületett az első és a mai napig egyetlen magyar Hópárduc.

A címért egyébként a nála tizenhat évvel idősebb Straub József volt a legnagyobb vetélytársa, aki négyet mászott meg az ötből, egyedül a Kommunizmus-csúcsra nem sikerült feljutnia, 2002-ben hunyt el betegségben.

Erőssre pedig ráragadt a becenév, itthon ő lett „a” Hópárduc. Céljai is egyre ambiciózusabbak lettek, a következő évben már a Himalájában mászott, 1996-ban pedig tagja volt az első magyar Mount Everest-expedíciónak, és 8300 méterig jutott a hegyen. 2002-ben ő lett az első magyar állampolgár, aki feljutott a föld legmagasabb hegycsúcsára, amivel egy csapásra ismert lett hazánkban.

Népszerűsége töretlen volt, és egyre inkább a nyolcezresek világa lett az övé, amiben még 2010-es lavinabalesete és lábamputációja sem tudta megakadályozni. Kollár Lajossal és Mécs Lászlóval 2003-ban megalapította a Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot, amelynek segítségével a tizennégyből végül tíz nyolcezrest mászott meg. 2013-ban hunyt el mászótársával, Kiss Péterrel a 8586 méteres Kancsendzönga lejtőin, a csúcsról való ereszkedés közben.