Ilyen a boksz! A kezdetektől fogva rendkívül vonzott az ökölvívás, mindig is érdekelt, pontosan milyen lehet: kicsi gyerekként nagyon szurkoltam Kovács Kokónak a ’96-os atlantai olimpián, amelyről aranyéremmel térhetett haza, és a profi vb-címmecseit is mindig megnéztem – most pedig lelkesen olvasom a csupasporton közzétett bejegyzéseit… A Rocky-filmek is nagy kedvenceim, így persze a sportág nem volt idegen, de arra sosem gondoltam, hogy egyszer én is kipróbálhatnám.
Majdnem fél éve azonban mégis elkezdtem ökölvívóedzésekre járni: a konditeremben barátkoztam össze egy bokszedzővel, és egyre többet beszélgettünk a terhelésről, izomfejlesztésről, aztán amikor szóba került, hogy az edzőtermi edzésen kívül más mozgásforma is érdekelne, javasolta, hogy próbáljam ki vele a bokszot. És nagyon tetszik! Egyelőre csak hetente egyszer tudok edzeni, és az első időszakban még csak a technikát gyakoroltuk, melyik ütésnél hogyan kell tartani a kezet, a felsőtestet, merre kell mozogni, edzőpartnerrel sokáig nem is találkozhattam.
Legfeljebb az edző kezére húzható mancsot ütöttem eddig, persze ezt is az ő instrukciói alapján: azt ütöttem, amit kért, jobbegyenest, balhorgot vagy a többi ütésfajtát.
Érdekes egyébként, hogy egy hónappal korábban születtem a vártnál, és az orvosok akkoriban azt mondták, hogy talán problémák lesznek a koordinációmmal és nem biztos, hogy sokat mozgó gyerek leszek… De ez a jóslat szerencsére nem jött be.
Visszatérve a bokszra: amikor óvatosan kipróbálhattam magam a ringben az edzésen egy másik sráccal, csak pislogtam, mikor jött felém az első ütés.
Persze azért vigyázunk egymásra, főleg ők rám, mivel tudják, hogy még új vagyok és nem lenne jó egy nagy fekete monoklival a szemem alatt koncertezni, de még így is nagyon érdekes érzés ez az új helyzet.