Terepultrásként remeklő egyetemi docens

Családanya, feleség, egyetemi docens, aki a szakmájában is elhivatott, gyógyszerészhallgatóknak oktat többek közt angolul is szerves kémiát. Sem a hivatásában, sem a futásban nem ismer lehetetlent, életútja és sportpályafutása tökéletes példa arra, hogy negyven felett sem késő elkezdeni. A kitartó és szorgalmas munka pedig meghozza a gyümölcsét, erre ékes bizonyíték Cili számos eredménye. Nem sok magyar futó mondhatja el magáról, hogy a legjobb tíz között végzett a terepfutók nem hivatalos világbajnokságának nevezett UTMB-verseny egyik számában. Pápayné dr. Sár Cecília igen.

Szinte az alapítást követően azonnal tagja lettél a Mecsek Maraton Teamnek. Mindig is a sportos életmód volt rád jellemző?

A mozgás mindig is az életem része volt, de rendszeresen csak középiskolában sportoltam, néhány évig versenyszerűen pingpongoztam, aztán sok-sok év kihagyás után, már igencsak felnőtt fejjel, negyvenhárom évesen vágtam bele a futásba – majd pár évvel később az erősítő edzésekbe.

Mi volt a legelső sportág, amit kipróbáltál?

Hivatalosan az asztalitenisz. Falusi gyerekként meg minden természetes mozgásforma: szaladgáltunk, bicikliztünk, ugrálóköteleztünk, fára másztunk. Meg az erősítés sem maradt el: vizet hordtunk, fát vágtunk.

A természetet akkor már gyermekkorod óta kedveled, túrázni, kirándulni is nagyon szeretsz. Így lettél terepfutó.

A legelső szerelem az erdő volt, gyerekkoromban rengeteget csavarogtam a Zselicben. Felnőttként a futás és a túrázás nagyjából egyszerre indult, úgyhogy az aszfaltos futókarrierem hamar hamvába holt. Amikor csak tehetem, az erdőt választom.

Az egyesületben mindig számíthatnak rád az új belépők, nagyon sok új tagnak segítesz a kezdeti nehézségekben, sokan fordulnak hozzád tanácsért kezdő terepfutók. Azt is sokan tudják rólad, hogy egyedül, edző irányítása nélkül készülsz a versenyekre. Mennyire vagy önmagaddal szemben szigorú, következetes?

Szigorú nem vagyok, de következetes igen. A kitűzött edzést akkor is végigviszem, ha nem megy az a tempó, amit szerettem volna. Őszintén szólva nem akarok mindenáron megszakadni. Az öröm és a természetre való rácsodálkozás sokkal fontosabb számomra.

Melyik volt futópályafutásod legemlékezetesebb versenye?

A legnehezebb és talán a legemlékezetesebb a 2017 évi Transylvania 100K volt. Ez Romániában, a Bucsecs-hegységben megrendezett terepfutóverseny, ahol száz kilométer során hatezerötszáz méter pozitív szintemelkedést is le kell küzdeni. Nagyon nehéz terepen zajlott a verseny és olyan 85 kilométer körül már mentálisan nagyon elfáradtam. Soha nem adtam fel versenyt, de itt a határán voltam.

Aztán mégiscsak összeszedtem magam, továbbmentem és megnyertem a 40 feletti korcsoportot. Nagyon izgalmas volt megtapasztalni, hogy az ember egészen mélyről is fel tud állni.

Inkább azt mondanám, vannak kedvenc versenyeim, de igyekszem minden évben egy-két új helyre is eljutni.

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Természetesen nagyon jó motiváció, ha nemzetközi versenyen a korcsoportomban jó helyezést tudok elérni. Így például 2014-ben a CCC negyedik helye. Ez a legendás Ultra Trail du Mont Blanc egyik betétszáma, száz kilométeres pályán. Vagy 2016-ban az Eiger Ultra Trail a Svájci-Alpokban második hellyel, egy évvel később a Transylvania-győzelem, 2018-ban pedig Transylvania 50K második helye. Tavaly pedig egy nagy álmom is teljesült a korzikai GR20 teljesítésével. Ez száznyolcvan kilométer hosszú, Korzikát átszelő magashegyi túraútvonal, csaknem tízezer méter szintkülönbséggel.

Mik az idei fő céljaid? Hol és mikor szurkolhatunk érted?

A versenyszezonom májusban kezdődik. Először Szlovéniában a Vipava Ultra Trailen, majd Szerbiában az Ultra Trail Stara Planinán, és a nyár folyamán Olaszországban indulok majd ötven-száz kilométer közötti távokon.

nyitó kép: terepfutas.hu