Maratoni a Kilimandzsárónál

Vágólapra másolva!
2019.03.02. 13:59
Vasárnap Tanzánia és egyben Afrika legmagasabb hegyének lábánál rendeznek futóversenyt, amely jótékony célokat is szolgál, mert a klímaváltozás negatív hatásaira hívja fel a figyelmet.

Moshi.

Az öt betű egy csaknem 150 ezer lakosú tanzániai várost jelöl, amelynek különlegessége, hogy a Kilimandzsáró lábánál fekszik, az 5859 méteres csúcs pedig Afrika legmagasabb pontja – itt rendezik március 3-án, vasárnap a Kilimanjaro Marathont. A hegy a neves írót, Ernest Hemingwayt is megihlette, aki A Kilimandzsáró hava címmel írt novellát, mostanság pedig a futóverseny története, ami elbeszélésre érdemes.

A kezdetekhez 2002-ig kell visszamennünk, ekkor találták ki a helyiek, hogy a turizmus élénkítése érdekében futóversenyt szerveznek.

Eleinte még csak 3-400 induló volt, jobbára tanzániai, illetve a környező országokból érkező futók álltak rajthoz. Ehhez képest most több mint 9000 indulóval számolnak a szervezők, és gyakorlatilag a világ minden tájáról érkeznek futók.

A versenyre Moshiban és környéken kerül sor, 830 és 1150 méteres magasság közötti utakon, azaz szó sincs arról, hogy meg kellene mászni a hegyet. (Bár ha már nálunk van Kékes-csúcsfutás, ők is nyugodtan vállalhatnák a Kilimandzsáró-sprintet...) A viadalra három távon lehet nevezni, az 5 kilométer amolyan örömfutás időmérés nélkül, s mellette lesz maratoni és félmaratoni. A maratoni a moshi stadionból indul, és ott is ér véget, ahol egész nap koncertekkel, különböző programokkal szórakoztatják a népet. A verseny immár a nemzetközi szövetség naptárában is szerepel, sőt, az itt elért eredménnyel is lehet kvalifikálni Afrika legismertebb maratonijára, a Comradesre is.

 

Idén már 9000 futót várnak a maratonira

 

A félmaratonira 18, a maratonira csak 21 éves kor felett lehet nevezni. Utóbbi győztese 473 ezer forintnak megfelelő tanzániai shillinggel lesz gazdagabb, míg a félmaratoni nyertes 242 ezer forintnyi nyereménnyel távozhat.

A nevezési díj a helyiek számára 2300 forint, vagyis a magyar díjakhoz mérve nem sok, ugyanakkor a külföldi futók 100 dollár ellenében állhatnak rajthoz – persze aki korábban nevezett, annak kevesebbet kell fizetnie.

Az útvonal során 4 kilométerenként vannak frissítőpontok, elsősorban vízzel – és szponzoritallal – várják a futókat, minden más folyadékot a versenyzőknek érdemes magukkal vinniük. El is kél a frissítés, mivel már hajnalban 20 Celsius-fok lesz, napközben pedig akár 34 is lehet.

Az indulással ráadásul jótékony célokat is lehet szolgálni, ugyanis minden résztvevőnek lehetősége lesz, hogy a nevével ellátott adománygyűjtést indítson: a befolyt összegből fákat ültetnek a térségben, hogy növeljék a csapadék mennyiségét, ezzel is ellensúlyozva a klímaváltozás negatív hatásait. A három legtöbb támogatást összegyűjtő futó ingyen állhat rajthoz a következő évi versenyen, ingyen nevezhet a 2019-es Viktória-vízesés maratonira, és további 50 dollárral (13 900 forint) egészítik ki az általa összegyűjtött támogatást.

Ilyen ma egy afrikai maratoni – magyar indulókról nem találtunk információt, de ha olvasóink tudnak valakiről, aki vasárnap rajthoz áll (vagy az elmúlt években indult), e-mailben vagy Facebook-oldalunkon jelezzék, örömmel beszélnénk vele.

Legfrissebb hírek

Olimpiai történetek: fő a célba érés – még sérülten, a maratonin is

Atlétika
2024.06.11. 12:52

Robbantások a maratoni versenyen, sok futó kórházba került

Csupasport
2023.02.27. 10:00

Vadászni és tüzet gyújtani is tudni kell a tanzániai ultraverseny indulóinak

Csupasport
2022.12.18. 20:42

Hét nap alatt hét maratonit teljesített Miamiban a kreatív magyar futó

Csupasport
2022.12.07. 17:49

Elképesztő: 237 maratoni mezítláb, 390 liter véradomány

Csupasport
2022.12.06. 19:22

Bringázva tett meg néhány kilométert a maratonin, nagyon megjárta a csaló

Csupasport
2022.11.26. 09:28

77 éves korára 602 maratonit futott, és ő a legidősebb World Marathon Majors-teljesítő

Csupasport
2022.10.16. 15:11

Csere Gáspár: Minden adva van a jó időeredményhez Amszterdamban

Csupasport
2022.10.15. 14:31
Ezek is érdekelhetik