ÚJ KÖZEGBEN Dombi Tibor a jó példa: gyorsan és sokat

Vágólapra másolva!
2019.03.06. 20:16
null
A Debrecen korábbi labdarúgója már tudja, ideális izomzattal, a gyors és lassú izomrostokkal lényegesen több kilométert lehet megtenni futás közben, egyúttal a gyorsaság is javítható.

Ha kedd, akkor futás Lukács Lacival – és az ő barátaival. Említettem már, hogy kedves barátom, a Tankcsapda énekese nagy feladatra vállalkozott, ötvenegy évesen lefutja a maratoni távot Bécsben.

Egy héten egyszer csatlakozom a kis csapathoz, néha jó így futni – beszélgetünk, viccelődünk, van idő átbeszélni, kivel mi újság, ki hogyan érzi magát. Főleg azért, mert Laci célja a cél… Vagyis nem fontos az időeredmény, csakis az, hogy teljesítse a távot. Éppen ezért most olyan edzéseket tartanak, amelyeken a mozgás időtartama a fontos, minden alkalommal negyedórával növelik a futás idejét. Két óra, két és negyed óra, két és fél óra, és így tovább, egészen három és fél-három és háromnegyed óráig. Ennek lényege, hogy a szervezet megszokja a futással töltött hosszú időt. Muszáj hozzászokni, mert ha lassan haladsz, ha négy órán keresztül vagy még tovább pályán vagy, begörcsölhetsz, nagyon elfáradhatsz – vagyis nagyon el kell találni a ritmust.

Amúgy éppen olvastam a Nemzeti Sport mellékletében, hogy a sikeres gátfutó, Baji Balázs nem tudna két kilométert megtenni.

Érdekes módon hétfőn, az A-licences edzői képzésen hasonló volt a téma, dr. Sáfár Sándor tartott előadást a gyors izomról, a gyors és lassú rostokról – eszerint ideális lenne, ha a vegyesből lenne a legtöbb, mert gyorsan és sokat is tudna futni az ember.

Szokták mondani: mint én…

Amikor futballoztam, akkor is kérdezték a többiek: rendben, hogy én vagyok az egyik leggyorsabb, de akkor is mindig elöl vagyok, amikor hosszú távot kellett megtenni – hogy csinálom? Akkor sem tudtam a választ, mert a futballisták felkészítését nem kísérte a maihoz hasonló tudományos munka, de az biztos, hogy mindig szerettem futni. Ha téli szünetünk volt, egy hét után már nem éreztem jól magam a bőrömben, és mentem kocogni az erdőbe. Akkor azért nem mentem ennyit, hat kilométereket, esetleg nyolcat tettem meg. Valahogy úgy alakult, hogy a futás az életem részévé vált, és ez alighanem így is marad, így érzem jól magam.

Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
4 perce

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Csupasport
2025.06.13. 17:57
Ezek is érdekelhetik