Lehetséges a vállizom gyors fejlődése

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2019.01.08. 13:38
null
Úgy tartják, a formás, izmos vállakhoz hónapok, esetleg évek szükségesek. Nos, ezt a tévhitet próbáljuk eloszlatni, mert igenis léteznek néhány hét alatt eredményt hozó edzésprogramok.

Sokak szerint a tisztességes vállak felépítéséhez évek és tonnás súlyok kellenek, jó hír azonban, hogy akadnak gyors, hatékony módszerek is. A vállak heti kétszeri, de kevés gyakorlatos edzése gyors eredményt hozhat, mert a helyesen felépített tréningre a vállak meglepően gyorsan reagálnak.

A heti első válledzés:

Mellről nyomás rúddal, állva, 5 sorozat 5 ismétléssel

Oldalemelés egykezes súlyzóval, 5 sorozat 5 ismétléssel

Fordított tárogatás Ped-Deck gépen, 5 sorozat 5 ismétléssel

Ha lemaradt a vállizom, célszerű az állva végzett mellről nyomást a hét elejére tenni, amikor még friss és terhelhető az izomzat. Az állva végzett mellről nyomás helyesen végezve intenzíven hat a váll első és oldalsó felére, mindamellett a törzsizmokat is feléleszti. A nyomás után irány az egykezes súlyokhoz, s olyan nagyobb súlyt válasszunk a jól bevált oldalemeléshez, amellyel alacsony ismétlésszámot még szabályosan meg tudunk csinálni.

 

A heti második válledzés:

Vállnyomás egykezes súlyzókkal, 3 sorozat 12 ismétléssel

Kábeles oldalemelés, 3 sorozat 12 ismétléssel

Archoz húzás, 3 sorozat 12 ismétléssel

Fontos, hogy a következő válledzésig legalább 2–3 napot pihenjünk, hogy izomrostjaink megfelelően regenerálódjanak. Az első vállnapon kimondottan a „nagyfiús” súlyoké a főszerep, hogy fejlődhessen az izomerő, és a nagyobb terhelés fokozza az anabolikus hormonok kiválasztódását. A második edzés a vérbőséget és az anyagcsere fokozását célozza. Ezen a napon a maximális bedurranás és a legmélyebb izomrostok felélesztése a feladat. Az egykezes súlyokkal végzett vállnyomás egyrészt nagyobb mozgástartománnyal, másrészt nagyobb stabilizálási munkával teszi próbára a vállizmokat. A kábeles oldalemelés – egyszerre egy kézzel végezve – a váll középső tartományát célozza meg a súlyzókhoz képest szokatlan, szinte végig lineáris terheléssel. Az archoz húzás pedig többízületes gyakorlatként – ugyan a bicepsz és az alkar bevonásával, de – intenzíven terheli a vállak hátsó régióját.

 

Legfrissebb hírek

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Csupasport
2025.04.08. 17:29

Jakabos Zsuzsanna is megmérette magát az ország első számú súlyzós tömegsportrendezvényén

Csupasport
2025.03.18. 14:43

Szuperfitnesz, szuper dicsőség: magyar vb-érmek!

Csupasport
2025.01.19. 18:05
Ezek is érdekelhetik