A nyár bajnokai télen születnek – jó szlogen, ugye?
Most jutott ez eszembe, amikor tizenkét kilométert futottam a hóban.
A tél nem a futók kedvence: érthető, hiszen nagyon rövid ideig van világos, ha az ember dolgozni megy, sokszor sötétben indul el és ugyancsak sötétben ér haza, ki a fenének van ilyenkor kedve nekiindulni? Főleg, ha fúj a szél, esik az eső, köd van, hideg, és nagyon fel kell öltözni…
Egészen más a hangulata ilyenkor a szabadtéri mozgásnak. Igaz, nekem annyi előnyöm van ebben a tekintetben, hogy ökölvívóként nagyon sokat edzettünk a hegyekben, rengeteg téli futáson vettem részt a János-hegyen, a Széchenyi-hegyen. A tatai edzőtábor falán ott a nevem, mint aki ott készült fel és szerzett olimpiai bajnoki címet, de ez nem teljesen igaz, én inkább a budai hegyekben dolgoztam…
Szóval, futás a hóban! Egészen más kapcsolatba kerül az ember a természettel: csend van, különleges arcát mutatja a táj. Harangvölgy, Tündérszikla, Csacsi-rét, mind nagyon szép hely, van bennem nosztalgia, amikor erre járok.
Bevallom, ilyenkor unalmasabbnak tűnik a Margitszigeten körözni, jobb a havas hegyek között mozogni – én jobban szeretem.
A cipő sem gond, ez kissé az autó téli gumi, nyári gumi kérdéskörét idézi, más a tapadás a talajhoz, másképp rugaszkodik el az ember, emiatt más típusú, recésebb talpú terepcipő a legjobb megoldás, a legtöbb sportszergyártó már kialakította erre a saját fejlesztését.
Magamnak mértem már félmaratoni távot, a parkolótól a János-hegyi Erzsébet-kilátó mellett elhaladva ki egészen a Budakeszi útig – addig futottam errefelé, amíg nem találtam egy éppen huszonegy kilométeres útvonalat.
A kulcs az lehet, hogy a havas talajon nem tudunk ilyenkor a megszokott sebességgel haladni, ezért sokkal inkább a futás és a táj élvezete a legfontosabb.
És ne feledjük: aki ilyenkor is képes kimenni a hidegbe, hóba-fagyba, és jóleső érzéssel tér haza, a tavaszi mozgást is jobban megbecsüli, és nyáron is jobban teljesít majd…