A halak vermelnek

Állandó dilemma, hogy alszanak-e a halak egyáltalán, mert hát annyi biztos, hogy szemhéjuk nincs, tehát látószervük sosem csukódik be. Élettani funkcióik megismerésével kiderül a válasz.
Örök vita: a halak alszanak, vagy sem?!
A választ nem lehet egyszerű nemmel vagy igennel elintézni, mert a halak élete ennél sokkal bonyolultabb. Mivel nincs szemhéjuk, a szemüket sosem csukják be, s valóban úgy tetszik, mintha mindig ébren lennének. Persze erről szó sincs, fajtól függően nappal vagy éjszaka megfigyelhető az éberségi szint jelentős csökkenése, a külvilág ingereire azonban ilyenkor is érzékenyebbek, nem „kapcsolnak ki” teljesen. Agyi elektromos tevékenységük valamelyest megváltozik, de nincs annyira éles különbség az alvási és ébrenléti görbéjük között, mint az emlősöknél vagy a madaraknál.
Szakszóval: a halak vermelnek.
A tél közeledtével, amikor a víz hőmérséklete jelentősen csökken, egyes halfajok anyagcseréje lelassul, kevesebb táplálékot vesznek magukhoz, és az idő nagy részében a víz fenekén összebújva, egymást melengetve várják a tavaszt. Szóval, aki most indulna el pontyokat horogra csalni, netalán süllőt akasztani twisterrel, érdemes várnia legalább márciusig, mivel a halak ebben az időszakban alig-alig táplálkoznak, mozognak.
Legfrissebb hírek

Nyitrai Zsolt: Magyarország az egymillió horgász hazája
Egyéb egyéni
2025.04.14. 16:40

Futódressz a jelmez alatt – Csőre Gábor és a sport
Egyéb egyéni
2021.01.28. 16:08

Endre bá fogásai – Anger Zsolt és a sport
Egyéb egyéni
2020.12.21. 16:19
Ezek is érdekelhetik