Graz – egy futó szemszögéből

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2018.10.11. 12:43
A gyönyörű stájerországi város megér egy látogatást, de milyen lehet akkor, ha futólépésben igyekszik az ember megismerni? A hét végén rendezik meg a helyi maratonit.

Huszonöt esztendő alatt sok minden változik, így a Graz Marathon elnevezésű megméretés útvonala is. Egyvalami ugyanakkor örök: Stájerország tartományi fővárosának szépsége és vonzereje. Nem csoda tehát, hogy 1993 óta rendszeresen több ezer sportolni vagy „csak” szurkolni vágyó látogató érkezik a gyönyörű osztrák városba a verseny alkalmával.

Az idén október 12-én és 13-án rendezik meg a Graz Marathont (de a rajtszámokat már korábban át lehet venni a szervezőbizottságtól). Ahogy az megszokott, kicsiket, nagyokat, családokat és a versenyláztól égő futni vágyókat is nagy szeretettel várnak az eseményre, amelynek nem pusztán a klasszikus, 42.195 kilométeres táv leküzdése a része.

A maratoni táv esetében két kenyai a csúcstartó, a férfiaknál Peter Kariuki Mutitu (2012, 2:11.17), a nőknél pedig Esther Wanjiru Macharia (2011, 2:32.12) büszkélkedhet az elsőséggel. A félmaratoni távon két osztrák versenyző bizonyult ez idáig a legjobbnak, a nőknél Andrea Mayr (2011, 1:12.44), míg a férfiaknál Günther Weidlinger (2009, 1:05.04.).

A stájerországi sportunió munkatársa, Stefan Arvay a megméretés hivatalos világhálós oldalán a következő észrevételeket tette a verseny kapcsán:


  • Nincs olyan, hogy tökéletes felkészülés!


Az utolsó pillanatban már kár azon rágódni, hogy mit végeztünk el a felkészülésünk során, és mit nem. A megméretés előtti utolsó két hétben már nem lehet jelentősen fokozni a teljesítményünket.

  • Ügyeljen a kielégítő alvásra!


Szervezetünk az alvás során regenerálódik a leginkább. Ezért a megméretés előtti napokban igyekezzen sokat aludni. Számítsa bele, hogy az utolsó éjjel az izgalomtól már úgysem tudja nyugodtan álomra hajtani a fejét.

  • Figyeljen a megfelelő táplálkozásra!


Megszokástól és a szervezetünktől is függ, hogy mi a célravezető egy nagy verseny előtt. Általánosságban igaz, hogy igyekezzünk „elraktározni” szénhidrátból, erre a legalkalmasabb időpont két nappal a maratoni előtt kínálkozik.

Kicsiket, nagyokat, családokat és a versenyláztól égő futni vágyókat is nagy szeretettel várnak a grazi eseményre

 



  • Érdemes tervet készíteni!


Rohanhatunk bele a nagy világba is – csak attól aligha érezzük jól magunkat. Ezért érdemes az edzések tapasztalatai alapján összeállítani, hogyan bírhatjuk erővel végig. Az energiafelvétel függ a tempónktól és az edzettségi állapotunktól is.

  • Legyünk elégedettek!


Töltse el már az is elégedettséggel, ha rajthoz állhat, akkor nem érheti nagyobb csalódás. Igyekezzen átadni magát a futás élményének, és csodálkozzon rá Graz szépségére, a várost ugyanis teljesen más szemszögből ismerheti meg sportolás közben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik