csupasport bannerhátsófüves banner

Hajnali négykor kezdi edzéseit a Szikla

Vágólapra másolva!
2018.09.07. 21:12
null
Dwayne Johnson, a „Szikla” tudja, mi kell a sikerhez. Az amerikai színész, pankrátor szigorúan végrehajtotta edzés- és étkezési tervét, hogy elérje jelenlegi testalkatát.

A Halálos iramban vagy a Herkules című filmből ismert sztár hosszú évek kemény munkájával építette fel hatalmas izomtömegét. Dwayne Johnson nem lazsált el egy edzést sem, és ma is iszonyúan aktív, ennek köszönhetően lett a világ egyik legkeresettebb akcióhőse. Amíg Johnson kora reggel Florida utcáit rója futva, mások a luxusvillájukban az igazak álmát alusszák. A Szikla ugyanis hajnali 4-kor intenzív futással indítja a napot.

„Szeretem a lehető legkorábban kemény munkával kezdeni a napot, mert ez mentálisan és fizikailag is felpörget” – idézte Johnsont a bodybuliding.com.

https://www.instagram.com/p/Bk6hoH5Fscj/?taken-by=therock

A kemény futóedzés után a reggeli sem maradhat el. A színész-pankrátor napi ötször étkezik, általában marhahússal és zabpehellyel kezdi a napját.

„További főételeim tartalmaznak csirkét, steaket, brokkolit, tojásfehérjét, halat, rizst, burgonyát, gombát, salátalevelet, hagymát és kazein proteint” – árulta el Johnson.

Dwayne Johnson nem tudja elképzelni az életét sport nélkül /Fotó: AFP

Reggeli után kedvenc konditermében folytatja az edzést: két 45 kg-os súlyzóval a kezében végez különböző gyakorlatokat, megmozgatva minden izmát. Ha filmszerepekre készül, külön edzésterv alapján dolgozik.

„Reggeli után azonnal munkához látok. A hét hat napján edzek, általában reggel. A feladatokat elosztom lábra, hátra, mellkasra, bicepszre és tricepszre. Négy sorozatot edzek tizenkét ismétléssel és hatvan-kilencven másodperces pihenőkkel” – nyilatkozta Johnson, akinek az edzés olyan, mint egy terápia.

„Az edzés sokkal olcsóbb, mint egy pszichiáter. Őszintén szólva nem tudom elképzelni nélküle az életemet” – jelentette ki a sztár, aki nagyon jól érzi magát az akcióhősszerepekben.

Legfrissebb hírek

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Magyar siker Orlandóban; két magyar csapat a klub-vb selejtezőjében

Csupasport
2025.05.20. 16:25

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53
Ezek is érdekelhetik