csupasport bannerhátsófüves banner

Fuss az óceánokért!

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2018.07.02. 17:37
null
A német sportszergyártó cég, az Adidas évek óta elkötelezett a környezettudatosság mellett, éppen ezért gyártási megoldásaiban, az anyaghasználatban is törekszik a „zöld” megoldásokra. Sőt: futómozgalmat is indított!

 

A cég a Parley for the Oceans kezdeményezéssel igyekszik elősegíteni a műanyagszennyezés felszámolását, többek között azzal, hogy Parley Ocean Plastic™-ból készít limitált szériás Adidas x Parley termékeket.


A kezdeményezéshez kapcsolódóan egy futómozgalmat is elindított a sportszergyártó cég: Run for the Oceans címmel június 8. és július 8. között a világ minden pontján lehet segíteni a környezetvédelmi törekvéseket, hiszen


minden lefutott kilométer után 1 dollárral támogatják a Parley Ocean Plastic programot.



A futómozgalomhoz a Runtastic applikáción keresztül lehet csatlakozni.


Budapest már lépett, június 28-án az Adidas futóközösségének tagjai zöld szemeteszsákkal a kezükben futva szedték össze a szemetet a főváros utcáin, míg múlt pénteken Milánó is megmozdult:


olyan világsztárok húztak futócipőt, mint az ötszörös olimpiai bajnok ausztrál úszó, Ian Thorpe, az olimpiai bronzérmes alpesi síző, Federica Brignone vagy a Boston Celtics korábbi, a Fenerbache jelenlegi profi kosarasa, Luigi Datome.



„Mostanában edzőterembe járok, a testem még nem igazán engedi meg a rendszeres futást úgy, mint korábban, éppen ezért csak egy kört futottam – magyarázta Thorpe, aki korábban sokáig élt Olaszországban. – Szeretem Milánót, gyakran jártam itt, és most azért csatlakoztam ehhez a kezdeményezéshez, mert fontos, hogy felhívjuk a figyelmet arra, súlyos gondok vannak az óceánokkal.”


A bolygó védelmében hasonló futások voltak és lesznek Los Angelesben, New Yorkban, Párizsban, Berlinben, Londonban, Barcelonában és Sanghajban is.


Borítókép: Ian Thorpe (AFP)

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52
Ezek is érdekelhetik