Ahonnan a Delta Force is menekült

Vágólapra másolva!
2018.07.10. 20:00
Egy nemzetközi expedíció tagjaként dr. Neszmélyi Emil közel járt a Denali 6194 méter magas csúcsához, de a visszafordulás mellett döntöttek – ha már az amerikai hadsereg sem tett másként.

Az alaszkai Denali megmászása minden hegymászónak nagy kihívás. Most a Mount Everest 8850 méter magas csúcsára 2016-ban pótlólagos oxigén használatával feljutó Neszmélyi Emil egy hétfős nemzetközi expedíció tagjaként próbálkozott vele.

És nagyon közel állt hozzá, hogy sikerüljön neki, de mintegy nyolcvan méterrel a csúcs alatt, 6110 méter magasságban kénytelenek voltak a visszafordulás mellett dönteni, méghozzá jó okkal és sürgősen.

Mintegy fél órával előttük indult csúcstámadásra az amerikai hadsereg Delta Force egységének ott gyakorlatozó hat katonája, akik egyszer csak elkezdtek feltűnően sietni lefelé a hegyről, és a hegymászókat is erre biztatták, mert előrejelzéseik szerint (és a látottak alapján) óriási vihar jött –30 Celsius-fokos hideggel és 100 km/órás széllel.

„Ha a szuperhősök képességeivel megáldott, fejenként több millió dolláros kiképzésen átesett Delta Force hegyi vadászai sem vállalnak egy hegygerincet, ott nekünk, földi halandóknak nincs keresnivalónk.”

Így fogalmazott a vállalkozás magyar részvevője. A kaland teljes, videofelvételekkel kibővített történetét elolvashatja Neszmélyi Emil blogján, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09

Egy 12 éve elhunyt cseh hegymászó holttestét is megtalálták a Himaláján

Egyéb egyéni
2024.07.21. 12:09

100 éve halt meg a Mount Everesten a britek legendás hegymászója

Egyéb egyéni
2024.06.08. 07:00

A világrekorder immár 30-szor jutott fel a Mount Everestre

Egyéb egyéni
2024.05.22. 22:45

Suhajda Szilárd felesége: Szívszorító volt, amikor meg kellett mondanom a kisfiunknak, hogy apa meghalt és nem jön haza!

Egyéb egyéni
2024.03.03. 12:26

Küldetéstudata volt, tudása viszont semmi: az őrült mászón a hite sem segített

Csupasport
2024.01.11. 14:15
Ezek is érdekelhetik