csupasport bannerhátsófüves banner

Villányi kalandozások

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2018.06.16. 16:43
null
MTB teljesítmény- és élménykerékpártúra a Siklósi vár környékén. A frissítőpontokon gasztronómiai különlegességeket, a külön szervezett pikniken pedig finom borokat lehet kóstolni.

Gördülő dűlők néven különleges egész napos programmal várja június 23-án a kerékpározás és a borok szerelmeseit a Villány-Siklósi Borút Egyesület.

A MTB kerékpárok szerelmesei 25 és 40 kilométeres, időméréses versenyen indulhatnak. A mezőnyt korcsoportokra bontják, a kétezer és háromezerötszáz forint közötti nevezési díj pedig minden esetben tartalmazza a túra alatti frissítést és a célba érkezés utáni meleg ételt. A gyerekeket kerékpáros ügyességi pálya várja.

A versenyezni nem kívánókat a Villány és Siklós közötti élmény bringatúrán vehetnek részt, amely (értelemszerűen) Villányból indul és a Siklósi várban ér véget. A résztvevők a dűlőkön tekerés közben a szőlőtermő vidék szépségeiben és környéken található műemlékekben gyönyörködhetnek. Az úton igazi gasztronómiai különlegességekkel frissíthetünk: borok, szörpök, sajttálak, hidegtálak és kézműves fagylaltok várják a kerékpárosokat. A felnőttjegy háromezer, a gyerekjegy kétezerötszáz forint.

Akkor sincs nagy gond, ha valaki nem szeret kerékpározni, mert neki találták ki a Tenkes Pikniket. Ennek során a környék öt pincéjét lehet végiglátogatni a tízkilométeres gyalogtúra során. A pincékben borok, szörpök és finom ennivalók várják a túrázókat, a részvételi díj pedig szintén háromezer forint felnőtteknek, kettőezerötszáz gyerekeknek.

A programokat a 18 és 24 óra között tartandó a Vineas-Tenkes Pincészetben rendezett after party zárja. További részletes információ a Gördülő dűlőkről ide kattintva olvasható.

Legfrissebb hírek

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
12 órája

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Csupasport
2025.09.01. 13:16

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Csupasport
2025.08.19. 14:03

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

Csupasport
2025.08.12. 19:53

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Csupasport
2025.08.02. 16:24

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Öt varázslatos európai túraútvonal

Csupasport
2025.07.22. 21:09

Szürreális látomásai voltak, de a vártnál gyorsabban teljesítette a Kazinczy 200-at

Csupasport
2025.07.11. 17:17
Ezek is érdekelhetik