Holt volt, hol nem volt, volt egyszer egy Brutálfutás a szelídgesztenyés mentén, a vaddisznóösvény nyomán, a nagy szedres tövében, járt és járatlan erdei utakon a Pilis mélyén. Hol kisnyugdíjasok berregtetik fűnyírójukat, hol hétvégi telkesek görnyednek gyomlálandó kiskertjükben, hol a déli harangszó után Laci bácsi kopogtat egy kis barackkal „kedvcsinálónak” a rántott húshoz.
Gyakran látott „vendégek” errefelé a meredek emelkedőket, hegyi terepet választó futók, ritkán látott jelenség azonban, hogy rajtszámmal a mellkasukon ugorjanak ki a bokorból, s robogjanak tovább a hűs erdő felé. Ők voltak a dunabogdányi Brutálfutás részvevői.
Országos hírverése nem volt a versenynek, a szervezők nem is gondoltak erre, hiszen nehéz lenne koordinálni egy többezres tömeget.
„Amatőr munka”, ami semmi esetre sem pejoratív kitétel, sokkal inkább megsüvegelendő próbálkozás, s ha az akadályokat vesszük sorra, akkor kijelenthető: izgalmas, kreatív, látványos versenyt hoztak össze a Pilisben.
Bálaugrás, patakfutás, vízhordás, vízesésből kikapaszkodás, mellkasig érő páfrány és csalán között futás: csak néhány azokból az extra feladatokból, amelyet teljesíteni kellett a 8 kilométeres verseny során a futóknak.