Boldogság hegymenetben

Nem szokványos történet az övé. Mielőtt 2012-ben megszületett a legnagyobb lánya, nem sportolt rendszeresen, most pedig háromgyermekes anyaként sorra hódítja meg a terepfutóversenyeket. A tavalyi Piros 85 terepfutóversenyen – amelyen 87.61 kilométert tesznek meg a résztvevők és 3205 méter szintet futnak meg – a nők mezőnyében pályacsúccsal, azaz 8:36:14 órás idővel végzett az első helyen (a férfiaknál 2016 óta Muhari Gáboré ez a dicsőség 7:21:04 órával), legutóbb pedig a június 2-án rendezett 21. Kékes Csúcsfutást nyerte meg. Mégpedig úgy, hogy a futásra továbbra is csak hobbiként tekint, nincs edzője, pulzusmérőt sem használ, ellenben heti hatszor minimum nekivág a távoknak – közben otthon férje, valamint három tüneményes kislánya várja.

Nem csoda, ha Tiricz Iréntől rendre megkérdezik: mi a titka?

„Erre általában azt felelem, próbáljon meg valaki három kisgyereket felnevelni anélkül, hogy közben saját magára is időt szakítana – mosolygott Tiricz Irén, majd így folytatta:

– Három kislány mellett nehéz bármilyen hobbit is rendszeresen űzni, ugyanakkor szerintem sem a gyereknevelésnek, sem a párkapcsolatnak nem tesz jót, ha az ember nem talál valamit kizárólag magának.

Engem a futás teljesen kikapcsol. Megesik, hogy mozgás közben gondolom át a legfontosabb teendőket, de gyakoribb, hogy olyankor teljesen kizárom a külvilágot. Ráadásul miután hazaérek, sokkal energikusabbnak érzem magam a nap hátralévő részére.”

A Kevélyek lábánál lakó családanya harmadik gyermeke születése után kezdett rendszeresen futni, másfél éven át rendszerint hajnali négykor kelt, hogy amíg gyerekei alszanak, nekivághasson az erdőnek, s reggel hétre hazaérjen ébredező lányai mellé.

A terepfutásban megtalálta, amire vágyott, így idővel a versenyzésbe is belevágott, és a sikerek sem maradtak el – pedig a hétköznapokban nem edzésként, hanem kikapcsolódásként tekint a futásra.

Ez kulcsmondat, ugyanis Tiricz Irén esetében a futás szabadsága jelenti a boldogságot, örömmel csinálja, nem napi kötelezettségként tekint rá.

„Ha valaki megmondaná, mit csináljak, és mennyit fussak, ha olyan pulzustartományban kellene kocognom, ami nem esik jól, az elvenne a sportolás élvezeti értékéből. Annyira szeretek terepen és erdőben futni, ha pedig aznap valamiért nem esik jól a mozgás, legfeljebb kocogok vagy túrázgatok. Ritka, hogy valami miatt haza akarjak menni, legfeljebb rövidebb távokat teljesítek. Egyedül azt tekintem edzésnek, ha aszfalton futok rövidebb távokat.”

A hétköznapokban indulás előtt rendszerint összeáll a fejében az aznapi útvonal, a terepfutóversenyeken viszont nem mindig gondolkozik időeredményben.

„Két éve járok terepversenyekre, így mostanában indulok először olyan futamokon, amelyeken esetleg korábban már részt vettem. Márpedig viszonyítási pont nélkül nehéz célkitűzést állítani magunk elé. A sík félmaratonira általában konkrét időcéllal érkezik az ember, terepen ezt helyismeret nélkül, csak a versenykiírás alapján nehéz kikalkulálni. Megtörténhet, hogy adott két verseny, mindkettőnél harminc kilométer vár a versenyzőkre nyolcszáz méter szintemelkedéssel, de teljesen más terepviszonyok mellett.”