Mit tegyen a futó, ha kutyát lát?

Vágólapra másolva!
2018.06.09. 10:43
null
Egyre többen indulnak erdőbe, mezőre kocogni, vagyis oda, ahol a négylábúak is megfordulnak: fordítsunk hátat neki, ne kiabáljunk feleslegesen, legyünk határozottak, higgadtak – nagyjából ezt teheti a futó, ha kutya tűnik fel előtte.

Akár félünk a kutyáktól, akár nem, ijesztő lehet, ha edzés, futás közben kutyával találkozunk. Szerencsésebb eset, amikor a városban, a gazdájától csak másodpercekre elszakadó eb szalad oda hozzánk, de ha valaki sokat fut lakott környéken vagy erdei részen, elkóborolt és kóbor jószágokkal is találkozhat. Örökzöld a „Mit tegyen a futó a kutya ellen?” kérdéskör, éppen ezért most adunk néhány tippet, miként kerülhető el a nagyobb baj.

1. Gondoljuk át, kivel állunk szemben
Amikor fenyegető közelségbe kerül a kutya, nem az az első gondolatunk, hogy milyen fajta, és miért támadhat, pedig a helyzet megoldását nagyban segíti, ha értjük, mi történik. A városi, kisebb testű kutyák általában energiát vezetnek le, nem a területet vagy a gazdát védik.

A házaktól érkező kutyák ugyan hevesen ugatnak, de amint érzékelik a távolodást, lehiggadnak, hiszen látják, semmi sem fenyegeti az általuk védett területet.

A kóbor kutyákkal nehezebb, mert gyakran nagyobb testűek és éhesek, az éhség pedig nagy úr. Vegyük azonban figyelembe, hogy nem minden kutya akar támadni, a többség csak kíváncsi. Azzal az ebbel viszont vigyázni kell, amelyiknek merev a tartása, kidülled a szeme, a gerince mentén felborzolja a szőrt, és vicsorít, mert agresszív.

2. Őrizzük meg a lélekjelenlétünket
Talán ez a legnehezebb, hiszen még kis termetű kutyát látva is könnyen pánikba eshetünk, ám fontos megőrizni a hidegvérünket. Muszáj, hogy tiszta legyen a fejünk, hogy jól mérjük fel a helyzetet, így kellő védekezési módot találjunk, és segítséget kérjünk.

3. Igyekezzünk megelőzni a bajt
Az incidensek elkerülésének legjobb módja a megelőzés. Gondosan válasszuk ki, hol futunk: célravezetőbb kerülni a kutyások által kedvelt területet, illetve tájékozódjunk, hogy a környezet mennyire biztonságos, mennyire szökhetnek ki a házaktól az ebek. A kóbor kutyák ellen nehéz megelőzéssel védekezni, hiszen bárhol felbukkanhatnak, így csak annyit tudunk tenni, hogy résen vagyunk, és ha ilyet látunk, eltérünk az eredeti útvonaltól.

4. Ne lépjünk fel támadólag
Sokszor a kóbor vagy a házaktól elkóborolt kutyák jobban tartanak az emberektől, mint az ember tőlük. Általában is fontos, hogy ne tegyünk hirtelen mozdulatot, mert azt fenyegetésnek veszik az állatok. Különösen akkor ne, ha a kutya a környezetét védi. Ilyenkor érdemes lassítani a tempón, a földre nézni, és lassabb futással mielőbb elhagyni a területet.

5. Ne fordítsunk hátat a kutyának
Akármennyire edzett futók vagyunk, a kutya gyorsabb lesz, így ne akarjunk elszaladni előle, ráadásul a rohanással csak a zsákmányszerző ösztönt ébresztjük fel.

Igyekezzünk mindig féloldalasan állni: ne szembe, mert azt támadásnak veszi, és hátat se fordítsunk neki, mert így sokkal könnyebben támad.

Ne nézzünk a kutya szemébe, mert azzal ingereljük, a mosolygást pedig vicsorításnak veszi.

6. Ne kiabáljunk feleslegesen
A kisebb kutyáknál segíthet, ha látszatra nagyobbá tesszük magunkat terpeszállással vagy a kar kitárásával. Igyekezzünk minél távolabb tartani a kutyát, bármilyen kezünkbe eső eszköz segíthet. Ha van esély rá, hogy a környezetünkben meghallja valaki, akkor kiabáljunk segítségért. Ha nincs, akkor inkább határozott, de nem túl hangos utasításokkal igyekezzünk távol tartani magunktól, mert a kiabálás is ingerli a kutyát.

R. E. B.

(Megjelent a Nemzeti Sport Kihívás mellékletében, 2018 áprilisában.)

Legfrissebb hírek

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Csupasport
2025.06.13. 17:57

Kifejezetten idegesítette a kísérője, de ez is kellett hozzá, hogy elérje nagy célját

Csupasport
2025.06.10. 16:49
Ezek is érdekelhetik