csupasport bannerhátsófüves banner

Fut a banda!

Vágólapra másolva!
2018.05.27. 18:00
null

Pontosan egy hónappal ezelőtt csodálkoztam rá arra, hogy milyen nagyok már!


Ahogyan az elmúlt években oly sokszor a Tüskében, Kápmegyeren vagy kint a Városligetben, ültek a budapesti Papp László Sportaréna lelátóján a jégkorong-világbajnokságon. Kezükben az elmaradhatatlan mobil, arcuk piros-fehér-zöldre pingálva, s a mezük már nem a térdüket verdeste ugyan, de még mindig mókásan mutattak benne, ahogy a vezérszurkoló utasításait követve talpra ugrottak, s több ezer emberrel közösen tele torokból kiáltották világgá: Aki ugrál, büszke magyar!

Nemrég még a jégkorong vb-n szurkoltak a lányok

Pontosan egy hónappal ezelőtt morzsolták el kislányos könnyeiket a britek elleni vesztes meccsen, de a bánat nem tartott sokáig, néhány nap múlva a megannyi kamaszcsajos insta poszt közé bekerült egy fontos üzenet is: találkozunk május 27-én az Aldi női futógálán!


Hol máshol?!


Hiszen 12-13 évesen valóban „félkész” nők már. Kamaszos álmokkal, tinédzseres intrikákkal és határozottsággal, de még szerencsére gyermeki bájjal, s ennél az egyvelegnél nincs is szebb, szívet melengetőbb és mulatságosabb jelen pillanatban ezen a világon.


Ági barátnőm, aki – ezt jelezzük is gyorsan Thomas Bach NOB-elnöknek – szervezésben kenterbe ver bármilyen olimpiai szervezőbizottságot, pikk-pakk leadta a nevezéseket az öt kilométeres versenyre, amelyre jómagam, aki kondíció terén „félkész” állapotban található, vállalkozni még nem igazán mertem. Aztán vasárnap délelőtt a Népligetben, a kék pólóba öltözött anya-lány bandát, s lányom kérlelő tekintetét látva gyors döntést hoztam: a fene sem akar lemaradni egy újabb közös buliról!


Mert ahogy a hokimérkőzéseken is, kell az együtt érzés az anyukákkal, Ágival, Erikával, Enikővel és a „tizenpicikkel”, akik persze együttérzést nem tanúsítva lőnek ki a rajtnál, s tűnnek el a többezres női tömegben.

A hölgycsapat a Népligetben is kitett magáért


Szimbolikus ez az öt kilométer. Mert lányaink a fordítóknál ugyan még cinkosan visszavigyorognak, de a szemükben már látjuk, s pontosan tudjuk: övék a világ! Ha megbotlanának, itt vagyunk mi, hátul, bármelyik kilométernél egymásra találhatunk. S oly' jó nézni a hátukat, ahogy „félkész” nőként szárnyalnak a női futógála célja felé…


 

Legfrissebb hírek

Több mint nyolcezren indultak a 30. Női Futógálán

Atlétika
2025.06.01. 14:38

Staicu Simona is rajthoz áll a június elsejei női futógálán

Atlétika
2025.05.14. 11:55

Bakonyi Fruzsina három szülés után győzött az Aldi női futógálán

Csupasport
2022.05.31. 14:31

A 496-os kísérlet, 22. nap: Kacsákra azért nem számítottam

Csupasport
2022.04.11. 14:27

A 496-os kísérlet, 14. nap: Végre csapolhatnak a futók is!

Csupasport
2022.04.03. 15:00

A 496-os kísérlet, 6. nap: Hosszú árnyék az éjszakában

Csupasport
2022.03.26. 14:13

BLOGRA FUTOTTUNK Most még lehet fokozni a tempót!

Csupasport
2022.03.24. 10:07

Március 21-től a Csupasporton jön A 496-os kísérlet!

Csupasport
2022.03.14. 17:44
Ezek is érdekelhetik