Március 21-től a Csupasporton jön A 496-os kísérlet!

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2022.03.14. 17:44
Kollégánk, Vincze András mindennap ezer méterrel többet fut, egy kilométerrel kezdi és harminceggyel fejezi be az egy hónapos kihívást.

Mottó: Nem a távolság, az iram öl! (Na, majd meglátjuk…)

Kilométerről kilométerre megy a tervezés! Meg kell fontolni, hogy a harmincegy napos futókihívás során csak aszfalton fussak, vagy terepen is – utóbbi esetben a Nagy-Kevély is célpont lehetne

 

Természetesen nem „Hűbele András módjára” vágok neki a távoknak, a reménybeli siker garanciáját a nüansznak tűnő, de ebben a sportműfajban igencsak fontos részlet adhatja: ötvenöt esztendősen elkerülnek a tipikus és nem tipikus futósérülések, a heti futóadagom (nagy átlagban) immár „ősidők” óta ötven-hatvan-hetven kilométernél csak nagyon ritkán kevesebb. A maximum eddig a 130 kilométer/hét volt, igaz, ezt inkább csak az egymás közti futódicsekvések során emlegetem úgy, hogy „Naná, természetesen simán lefutottam!”.
Annyira persze nem volt sima (sőt!), és most jöhet majd ugyebár a 175 kilométer/hét alcímet viselő próbatétel (is)…
Nos, ha valaki olvasni szeretne erről a rendhagyó futókalandról, március 21-től dőljön hátra kényelmesen, figyelje a monitort (de összességben az lenne a cél, hogy idővel az olvasó is felálljon a számítógéptől…), ugyanis a Csupasporton naponta nyomon követhető lesz a kihívás: „A 496-os kísérlet” című blogból a remények szerint fehéren-feketén kiderül, mit bír az edzésben lévő, de anno street foodban, kifőzdékben, hús- és hentesáruboltokban, menzakajálásban, cukrászdázásban túlenergetizált, illetve az ülőmunkában, sunyi stresszben „pallérozódó” és magyar szemmel nézve – sajnos – hétköznapinak mondható pufi test a harmincegy napos futás során.
Ja, és ha már itt tartunk…

A félreértések elkerülése végett tényleg muszáj nyomatékosan beleszőni a történetbe, hogy nem (tehát: nem!) a populáris téma kedvéért zajlik mindez.

És nem (tehát: nem!) a lelkes, abszolút „nulla kilométerköves”, újévi fogadkozós, életmódváltós újságíró feszül neki a feladatnak, amire (remélem) igazolásképpen az nyomja rá a futóalkalmassági pecsétet, hogy a főszereplő (jómagam) stabil edzésben s immár hatodik éve úgymond örökös ultratáv-kísérletezési fázisban van; aktuálisan pedig igencsak bőszen a március 20-i NN City Run félmaratonira készült (és azért voltak már 21 kilométernél is hosszabb próbatételei a múltban). Fontos érv még, hogy mögötte(m) van a sokadik téli felkészülési időszak a minden vasárnapra rendelt „szent” hosszú (sőt időnként még hosszabb) távval együtt, vagyis talán nem az a kérdés, hogy a kísérlet alanya tud-e (hozzáteszem: lassan) két-három-négy órán keresztül kocogni, hanem inkább az, hogy tud-e tizenegy napon át egymás után húsz kilométer felett teljesíteni, és – ahogy a kihívásra inspiráló Bognár Zoltánnak – meglesz-e az álmodott és már-már végtelennek tűnő, harmincegyezer méter hosszú happy end.
S ha már ideáig eljutottunk, azért kíváncsi lennék, vajon a reménybeli blogolvasók mit gondolnak a történetről:

1. Ááá, ez a fickó el sem kezdi a futásokat!
2. Tuti, hogy menet közben feladja a pufi…
3. Jó lesz ez, és ha keservesen, ha simán, de sikerül András 496-os kísérlete

És apropó, lenne egy bónuszkérdés is: amúgy jó ötlet ez?!
Ha igen, ha nem, a nagy elhatározás szerint 2022. március 21-én, hétfő reggel jön az első kilométer, majd még aznap az első konkrét 496-os sztori a www.csupasport.hu minden platformján.

Onnantól fogva még harminc újabb történet veszi kezdetét – futócipőben.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik