csupasport bannerhátsófüves banner

Expedíció a Gasherbrumra

Vágólapra másolva!
2018.05.30. 16:39
null
A Kalifa Himalája Expedíció 2018 csupán a tavaszi szezont hagyta maga mögött, a 8000-es csúcsokat nem: nyáron is lesz magyar magashegyi expedíció az eurázsiai hegységrendszerben.

A Kalifa Himalája Expedíció 2018 áprilisában és májusában két magyar hegymászót is támogatott célja elérésében. Klein Dávid a 8027 méter magas Sisapangmára, míg Varga Csaba a 8586 méteres Kancsendzöngára szeretett volna feljutni, kizárólag pótlólagos oxigén és teherhordók igénybevétele nélkül. A hegymászók az időjárás viszontagságai miatt nem értek fel a csúcsra, az expedíció szervezői azonban továbbra is támogatják a magyar magashegyi túrázást.

Suhajda Szilárd hasonló feltételekkel két nyolcezres hegyre indul a nyári szezonban. A Gasherbrum I (8080 méter), vagy más néven Hidden Peak, illetve a Gasherbrum II (8035) együttes meghódítása a magyar hegymászás számára igazi ritkaságnak számítana.

A hegymászásra általában életformaként tekintenek, mégis inkább komplex sporttevékenységnek tekinthető. Suhajda Szilárd a hétköznapi, otthon is végezhető gyakorlatok mellett minden nap, saját edzésterv alapján készül az expedícióra – elsősorban terepfutással, országúti kerékpározással, úszással, evezőgépezéssel és rengeteg nyújtógyakorlattal edzi magát.

Suhajda Szilárd kemény felkészülést hagyott maga mögött

Legutóbb május 28–29-én, a saját maga által megálmodott „Prédikálószék Challenge” keretében túrázott fel egyhuzamban tizenegyszer a 639 méteres csúcsra, teljesítve ezzel a több mint 5200 méteres szintemelkedést, ami kiváló magashegyi csúcsmászási szimuláció volt a magyarországi lehetőségek viszonylatában. Nem mellékesen csaknem 19 órán keresztül folyamatosan mozgásban volt, éjszaka is.

Edzés után az energia is elengedhetetlen

Suhajda Szilárd a Mont Blanc (4810 méter) és számos egyéb négyezres csúcs, illetve az Elbrusz ötezres ikercsúcsai után 2014-ben mászta meg oxigénpalack használata nélkül a 8051 méter magas Broad Peaket.

Legfrissebb hírek

Lavina vetett véget Klein Dávidék expedíciójának

Egyéb egyéni
2025.10.12. 16:04

Klein Dávid és Nagy Márton megkísérli a csúcsmászást a Dajlagirin

Egyéb egyéni
2025.10.07. 10:36

Kiderült, mi okozta a hegymászó Nagy Márton fájdalmait

Egyéb egyéni
2025.10.05. 09:37

Egészségi panaszok miatt helikopteres mentést kértek a Magyar Dhaulagiri Expedíció hegymászójának

Egyéb egyéni
2025.10.02. 18:23

Sántha Xénia fagyási sérüléseket szenvedett, de feljutott a Manaszlu csúcsára

Csupasport
2025.09.27. 15:43

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:44

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16
Ezek is érdekelhetik