DOMBI: Végre itt a torinói rajt!

Vágólapra másolva!
2018.10.31. 13:46
Néhány nap múlva lesz a nagy-nagy kihívás: hetek óta Torinóra készül Dombi Tibor, és vasárnap végre maratonit futhat az olasz nagyvárosban. Biztosra megy, már mindent bepakolt. Azt is, amire nem lesz szüksége…

Már számolgatom a napokat… November 4-én, vasárnap részt vehetek Olaszországban, Torinóban a maratoni versenyen, véget ért a tizennégy hetes, erre az eseményre felépített felkészülésem. Hálás vagyok mindenkinek, aki segített abban, hogy rajthoz állhassak, jó néhány barátomnak köszönettel tartozom. Már becsomagoltam a táskába – de aki ismer, az nem lepődik meg rajta, mert decemberben a barátaimmal az Egyesült Államokba utazunk NFL-meccseket nézni, és már arra az utazásra is összepakoltam a bőröndömet… Ilyen vagyok, na!

A torinói csomagban természetesen ott van a futócipőm és két pár zokni – pontosan tudom, melyikben akarok futni, de biztos, ami biztos, bekészítek egy másikat is.

Megvan a pólóm, de egy aláöltözetet is betettem, pedig kilencvenkilenc százalékban biztos vagyok benne, hogy nem lesz rá szükség – de igyekszem mindenre felkészülni. Az utolsó napok kicsit olyanok, mint várni egy nagy mérkőzést, esetleg egy jó kis rockkoncertet – én egyébként szeretem ezeket a várakozással teli órákat is. A korábbi versenyek tanulsága, hogy már pénteken útnak indulok (velem lesz a barátnőm és a kislányom is – ennek is nagyon örülök), így nem kell kapkodni, mindenre van idő: körülnézni a városban, átvenni a rajtcsomagot.

A szállást is úgy kerestem, hogy minél közelebb legyen a verseny helyszínéhez. Amikor Amszterdamban futottam, Utrechtben töltöttem az éjszakát a barátaimnál, akiket akkor ismertem meg, amikor ott futballoztam.

A két város között negyven kilométer sincs, időben felkeltem, bőven a rajt előtt ott voltam a rajtnál, mégis ideges voltam attól a gondolattól, hogy esetleg elkések.

E tapasztalatok birtokában próbáltam megszervezni az utazást, és bízom benne, hogy semmilyen zavaró körülmény sem jön közbe. Az utolsó hét már igazán nem volt megterhelő, csak kedden volt fárasztó edzés – az előírások szerint legalább három napot már teljes pihenéssel kellett töltenem, márpedig az elmúlt tizennégy hétben mindent az előzetes tervek szerint csináltam, pontosan betartva az előírtakat. Szóval, itt a verseny – alig várom. És hogy mi lesz utána? Nem azért kezdtem el futni, hogy teljesítsem a maratoni távot, hanem azért, mert szeretem, szükségem van rá, és hiányzik, ha nem mozgok. Szóval futok majd Torino után is, de azt még nem tudom megmondani, mennyit…

Legfrissebb hírek

Rekordlétszám a 40. Telekom Vivicittá futófesztiválon

Atlétika
2025.04.13. 15:45

Molnár Attila: a márciusi Eb lesz a csúcs és a világbajnokság

Atlétika
2025.02.12. 08:28

„Nekem is nagyot kellett sprintelnem” – Chema a szlovénok elleni tömegjelenetről

Párizs 2024
2024.07.16. 09:45

Sebastian Coe: pokolból a mennybe – még 14 nap a rajtig

Párizs 2024
2024.07.12. 09:48

Olimpiai történetek: fő a célba érés – még sérülten, a maratonin is

Atlétika
2024.06.11. 12:52

Csupasport: elfáradt, kutya is megtámadta, ám végül elképesztő pályacsúccsal teljesítette a privát UTT-t

Csupasport
2024.06.02. 20:17

Csupasport: sok résztvevő, remek hangulat, erős mezőny – szombaton jön a 12 órás ob!

Csupasport
2024.04.11. 14:29

Csupasport: akadtak hátráltató tényezők, mégis országos csúccsal győzött

Csupasport
2024.03.16. 20:32
Ezek is érdekelhetik