Futsal NB I: a döntő harmadik meccsét is megnyerte, története során először bajnok a Veszprém

Vágólapra másolva!
2025.06.07. 21:00
null
Fotó: Borbély Tamás/Vehir.hu Futsal Veszprém
Története során először lett magyar bajnok a Veszprém férfi futsalcsapata, miután a döntő harmadik mérkőzésén 3–1-re megverte odahaza a Kecskemétet.

A bakonyiak első alkalommal szerepeltek a bajnoki döntőben, az alföldiek másodszor, ugyanis tavaly ezüstérmesek lettek a Haladás VSE mögött. A Veszprém egy héttel ezelőtt otthon 4–2-re, szerdán idegenben 2–1-re nyert, így ezúttal hazai környezetben bajnokavatásra készült, ezért a szurkolók ingyen tekinthették meg a találkozót.

A remek iramú, eseménydús, sok gólhelyzetet hozó első félidőből már csak bő két perc volt hátra, amikor az alföldiek csapatkapitánya, a korábban Veszprémben is játszó Pál Patrik megszerezte a vezetést. A meccs első gólja után egy perc sem telt el, amikor Horváth Benedek egyenlített.

A szünet után Thiago Álves dos Santos a házigazdákat juttatta előnyhöz, amely a folytatásban is támadásban maradt, bár a vendégeknek is voltak lehetőségeik. Hat perccel a vége előtt a Kecskemét piros lap miatt elveszítette csapatkapitányát, két perccel később pedig Dróth Zoltán találatával vált biztossá, hogy a bakonyiak söpréssel lesznek bajnokok.

FUTSAL
FÉRFI NB I
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Vehir.hu Futsal Veszprém–ScoreGoal Kecskemét 3–1
Bajnok: a Veszprém, 3–0-s összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest elvette a Nyíregyháza veretlenségét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 21:56

Futsal NB I: nem bírt otthon a Berettyó az újonccal

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 21:04

A Nyíregyháza kiütötte az előző idény döntősét; továbbra is hibátlan a címvédő

Labdarúgó NB I
2025.10.06. 22:13

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 22:46

Majdnem felállt Pécsett a háromgólos hátrányból a Magyar Futsal Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 21:14

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 23:00

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

Rangadót nyert a Veszprém, a Nyíregyháza ismét 10 gólt szerzett a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 23:02
Ezek is érdekelhetik