Ezúttal megadták a tust! Losonczi legyőzte Cengizt a BOK-csarnokban

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2024.06.09. 14:48
Losonczi tussal verte Ali Cengizt a BOK-csarnokban (Fotó: MBSZ, Wolfort Tibor)
Három magyar kötöttfogású birkózó küzdhet meg az aranyéremért a Polyák Imre–Varga János-emlékverseny záró napján, mivel Szilvássy Erik (82 kg), Losonczi Dávid (87 kg) és Szőke Alex (97 kg) is döntőbe jutott.

Számos külföldi klasszis mellett hét kötöttfogású súlycsoportban összesen 14 magyar birkózót láthattunk a Polyák Imre–Varga János-emlékverseny vasárnapi zárónapján. A világbajnok és tavaly ugyanitt ugyanezt a versenyt megnyerő, tehát címvédő Losonczi Dávid a 87 kilósok között elsőre két remek négypontos dobással múlta felül (technikai tus, 8:0) az Ázsia-bajnoki 3. dél-koreai Li Szung Hvant, majd hasonlóan nagy arányban az Ázsia-bajnok, vb-5. kazah Nurszultan Turszinovot. Továbbra is maradt még ennél a kontinensnél, hiszen legközelebb az iráni Mohammadhoszejn Mahmodit győzte le 5:3-ra. Az elődöntőben összejött a tavalyi vb-döntő párosítása Ali Cengizzel. Mint ismert, honfitársunk hiába tusolta be a törököt Belgrádban, a helyszínen a rivális nyert, de jelentős sportdiplomáciai sikerként végül két világbajnokot hirdettek. Ezúttal viszont megadták azt a bizonyos tust honfitársunk 5:2-es vezetésénél, teljes joggal!

Ugyanebben a súlycsoportban az Európa-bajnok Takács István 7:2-re verte az U23-as vb-2. horvát Matej Mandicot, majd technikai tussal (8:0) ifjú honfitársát, Vitai Vendelt. Az elődöntőben a hozzá hasonlóan Eb-győztes, ráadásul vb-3. bolgár Szemen Novikovtól viszont 4:0-ra kikapott, így bronzmérkőzést vív. Legyőzője pedig Losonczival csap össze.

Érdekes színfolt volt az egyik Lévai a másik Lévai ellen a 77 kilósok között: a vb- és Eb-ezüstérmes, olimpiai kvótás Lévai Zoltán öccsével, az U20-as vb- és Eb-2. Lévai Leventével kezdett. Tussal győzött a papírforma és a báty, aki aztán a katonai vb-3. szlovákiai Horváth Denist 6:2-re verte, ám utána sérülés miatt visszalépett a világ- és Európa-bajnok török Burhan Akbudak ellen.

A 97 kilósok között a vb-ezüstérmes, olimpiai 5. Szőke Alex 4:1-re verte az iráni Sajan Habibzarét, majd ellenfelei visszalépésének köszönhetően döntőbe jutott.

Az egy súllyal lejjebb Eb-ezüstérmes, az olimpiáról hajszállal lemaradó, ezúttal 72 kilóban induló Váncza István bravúros, 4:2-es győzelmet aratott az Európa-bajnok, vb-2. azeri Ulvi Ganizade ellen, ám az elődöntőben 2:1-re kikapott az Afrika-bajnok, U20-as vb-győztes egyiptomi Musztafa Alameldintől. 82 kilóban az Eb-bronzérmes, és tavalyról szintén címvédő Szilvássy Erik 3:1-re múlt felül egy másik magyart, Dömök Pétert, majd az elődöntőben 4:3-ra a vb- és Eb-5. moldovai Mihail Bradut, így ő is finalista lett.

POLYÁK IMRE–VARGA JÁNOS-EMLÉKVERSENY, BOKCSARNOK
Vasárnap
Kötöttfogás
67 kg. Selejtező: Orta (kubai)–Mányik 8:0
72 kg. Selejtező: Bolkvadze (grúz)–Pohilec 7:0. Negyeddöntő: Váncza–Ganizade (azeri) 4:2-nél Ganizade feladta. Jafarov (azeri)–Klányi 7:0. Elődöntő: Alameldin (egyiptomi)–Váncza 2:1.
77 kg. Selejtező: Lévai Z.–Lévai L. 4:0-nál tus. Nyolcaddöntő: Geraej (iráni)–Fritsch 7:2, Lévai Z.–Horváth (szlovákiai) 6:2. Negyeddöntő: Akbudak (török)–Lévai Z. – Lévai sérülés miatt visszalépett.
82 kg. Negyeddöntő: Szilvássy–Dömök 3:1, Bradu (moldovai)–Királyházi 9:1-nél tus.
87 kg. Selejtező: Losonczi–Li Szung Hvan (dél-koreai) 8:0. Nyolcaddöntő: Takács–Mandic (horvát) 7:2, Vitai–Sipka 3:1, Losonczi–Turszinov (kazah) 8:0. Negyeddöntő: Takács–Vitai 8:0, Losonczi–Mahmodi (iráni) 5:3. Elődöntő: Novikov (bolgár)–Takács 4:0, Losonczi–Cengiz (török) 5:2-nél tus. 
97 kg. Selejtező: Szaravi (iráni)–Lévai T. – Lévai betegség miatt visszalépett. Negyeddönő: Szőke–Habibzare (iráni) 4:1. Elődöntő: Szőke–Mejia (hondurasi) – Mejia sérülés miatt visszalépett.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Vitek Dárius: A zoknimat sem tudtam felvenni

Birkózás
2025.05.09. 16:10

Birkózás: megkapta tízéves ezüstérmét Papp Bertalan

Birkózás
2025.05.09. 14:49

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10

Birkózás: Végh Richárd nagy álma a következő olimpia

Birkózás
2025.05.08. 08:59

Orosz–amerikai birkózótalálkozó lehet júliusban

Birkózás
2025.05.03. 14:00

Tudta, mi az élet sója: 125 éve született Keresztes Lajos

Népsport
2025.04.30. 10:32

Az Európa-bajnok birkózó osztott meg jó hírt Mikler Rolandról

Kézilabda
2025.04.29. 11:17

Szilvássy: Ha döntőbe jutok, ígérem, nyerek

Birkózás
2025.04.25. 11:12
Ezek is érdekelhetik