Történelmi tettet hajtana végre a Sahtar

Vágólapra másolva!
2011.03.08. 11:34
null
A Sahtar a római remeklés után átlépné Mexeséket (fotó: Action Images)
A Sahtar Doneck az olasz fővárosban elért 3–2-es sikere után jó eséllyel pályázik arra, hogy bejusson a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, és ezzel a csapat mindenkori, valamint az ukrán klubfutball legutóbbi tíz évének legnagyobb sikerét érje el. Ezzel szemben a Roma új vezetőedzője, Vincenzo Montella olyan tettet szeretne végrehajtani a 2009-ben átadott Donbasz Arenában, amilyenre még nem volt példa: vendégként nyerni a Sahtar pályáján.

 

Csodaváró a hangulat keleti szomszédunknál. Legutóbb az 1999–2000-es szezonban volt rá példa, hogy ukrán csapat – melyik más, mint a Dinamo Kijev – túlélte a(z akkor még első) csoportkört a Bajnokok Ligájában, ám a Sahtar Doneck ezt most megismételte, sőt a remélt továbbjutással még fokozná is, ami a nagy otthoni rivális egy szezonnal korábbi elődöntős szereplése után a legnagyobb siker lenne az ország labdarúgásának modernkori BL-történetében.

TÉNYEK, ÉRDEKESSÉGEK A VISSZAVÁGÓ ELŐTT
Az ukrán és az olasz csapat is csak nyögvenyelősen tudott nyerni a legutóbbi találkozóján. Első tavaszi bajnokiján a Sahtar Luiz Adriano 96. percben szerzett góljával nyert a Szevasztopol vendégeként 1–0-ra, míg a Roma szintén a hajrában szerzett találatnak köszönhette 2–1-es sikerét a Lecce ellen.
A Sahtar a legutóbbi öt olyan párharcát megnyerte az európai kupákban, amikor győzni tudott az idegenbeli első összecsapáson.
A rómaiak mindössze egyszer léptek tovább az európai porondon azt követően, hogy kikaptak otthon az első meccsen (négy ilyen párharc volt). A sárga-pirosak az 1988–1989-es szezonban a hazai 1–2 után 3–1-re diadalmaskodtak a Nürnberg vendégeként.
A 2006–2007-es idényben a BL-ben egy csoportkörben szerepeltek a felek, és akkor a Sahtar Ciprian Marica góljával 1–0-ra legyőzte otthon a „farkasokat”.
Mircea Lucescu, a hazaiak román vezetőedzője a Serie A-ban eltöltött időszaka (Pisa, Brescia, Reggiana, Inter) alatt 3–3–3-as mérleget tudott felmutatni a Roma ellen.

Az esély pedig kifejezetten jó erre, hiszen a Sahtar az olasz fővárosban elért 3–2-es győzelemmel remek induló pozíciót harcolt ki az AS Roma elleni visszavágóra. Hasonlóan gondolkodik Darijo Srna, a narancssárga-feketék horvát csapatkapitánya is, ám azt nem győzte hangsúlyozni, hogy még nincs lefutva a párharc.

„Hiba lenne azt gondolni, hogy már elvégeztük a munkát, ugyanakkor az igaz, hogy remek lehetőség áll előttünk. Úgy gondolom, a Roma elleni második mérkőzés történelmi jelentőségű lesz a csapat és az ukrán futball számára is. Megérdemeltük a győzelmet az odavágón, elértük, amit akartunk, és minden Sahtar-játékos megmutatta, hogy milyen kemény fából is faragták.”

„Nagyon pontosan feltérképeztük a Romát, ez volt a kulcsmomentum, de Doneckben is meg kell mutatnunk, hogy mire vagyunk képesek. Nincsenek kétségeim afelől, hogy a keddi összecsapás is rendkívül nehéz lesz” – nyilatkozta Srna.

A védő kiemelte, hogy a közönségnek ismét nagy szerepe lehet a sikerükben, ami a doneckiek esetében cseppet sem tűnik udvariaskodó kijelentésnek: a Sahtar számára a 2009-ben átadott Donbasz Arena kézzelfogható előnyt jelent a többi csapattal szemben, az együttes ugyanis az új stadionjában még egyszer sem veszített! Minden sorozatot figyelembe véve ráadásul az ukrán listavezető 18 találkozó óta még a győzelmet sem szalasztotta el hazai pályáján.

Nem meglepő módon, kiváló mérlegének köszönhetően a címvédő az ukrán bajnokságot is vezeti, méghozzá fölényesen, 12 ponttal a Dinamo előtt.

Gigabravúrra készülünk
50 meccse veretlen otthon a Sahtar, ezt tesszük ma semmissé. Grande Roma.

A Roma részéről természetesen mindenki úgy nyilatkozott, hogy még nem adták fel a párharcot, ugyanakkor sokatmondó, hogy az új vezetőedző, az első párharc csapása és a Genoa elleni 4–3-as kudarc után Claudio Ranieri helyére érkező Vincenzo Montella a meccs előtti sajtótájékoztatón többször megemlítette a római derbit is. Igaz, mint olyan bajnokit, amely most még nem annyira fontos.

„Abban a felfogásban és tudatban érkeztünk Doneckbe, hogy győzni fogunk. Mindegyikünk még csak a Sahtar elleni összecsapásra készül, a Lazio elleni derbi csak ezt követően válik érdekessé” – mondta Montella, aki ugyanakkor elismerte, hogy a továbbjutás már a Sahtar kezében van, azonban szándéka szerint meg kell nehezíteniük a hazaiak dolgát.

„Optimista vagyok a nyerési esélyeinket illetően, a csapatban nagy potenciál van, de mindannyiunknak egy irányba kell húzni” – szögezte le az utánpótlásból érkező tréner.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
SAHTAR DONECK (ukrán)–ROMA (olasz)
Doneck, Donbasz Arena, 20.45. Tv: Digi Sport. Vezeti: Webb (angol)
Élő, szöveges tudósítás a Nemzeti Sport Online-on!
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
SAHTAR: Pjatov – Srna, Csihrinszkij, Rakickij, Rat – Haj, Hübschman – Douglas Costa, Jádson, Willian – Luiz Adriano. Vezetőedző: Mircea Lucescu
ROMA: Doni – N. Burdisso, Juan, Mexes, Riise – D. Pizarro, De Rossi – Taddei, Totti, Perrotta – Vucsinics. Vezetőedző: Vincenzo Montella
Az első mérkőzésen: Roma–Sahtar 2–3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik