FTC: vállalkozni, célozni és lőni kell a Slovan ellen

Vágólapra másolva!
2022.07.25. 09:16
null
A Ferencvárost irányító Csercseszov (jobbra) reméli, hogy Boli (balra) is hatékonyabban futballozik majd a BL-csata visszavágóján (Fotó: Árvai Károly)
Két napja maradt Sztanyiszlav Csercseszovnak, az FTC orosz vezetőedzőjének arra, hogy felkészítse csapatát a Slovan elleni BL-selejtezős párharc visszavágójára, együttesének sok tekintetben fejlődnie kell az első mérkőzéshez képest.

Megannyi területen előre kell lépnie a Ferencvárosnak ahhoz, ha szeretné megérni a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörét. Bár a magyar bajnokcsapat vezetést szerzett saját közönsége előtt múlt hét szerdán, 2–1-es vereséget szenvedett a Slovantól, ám ami ennél is fájóbb, hogy teljesítménye elmaradt a várttól. Csercseszov már csütörtökön, a találkozó másnapjának reggelén edzést tartott, a gyakorlás előtt megbeszélte a stábtagokkal és a játékosokkal a szerdai mérkőzésen látottakat. Nem tudni, mi hangzott el az elemzésnél, de hosszasan lehetne sorolni, milyen problémák szúrhattak szemet neki csapata játéka láttán.

Amint azt a lapunknak nyilatkozó Kristoffer Zachariassen is elmondta, a visszavágón többet kell mozogniuk a zöld-fehéreknek. A Groupama Arénában az volt a néző érzése, hogy az FTC-játékosok az ellenfél térfelén nem futottak eleget, s ha az őrzőjéről időnként leszakadt valaki, a labdát birtokló játékos nem merte megkockáztatni a passzt a védelem mögé igyekvő társának (Bolinak és Zachariassennek is több hiábavaló berobbanása volt a Slovan hátsó sora mögé). Vladimír Weiss vezetőedző is furcsállta, hogy a ferencvárosiak kevés előrepasszal próbálkoztak, azt pedig már mi tesszük hozzá, hogy kevesebb cselt és támadópárharcot vállaltak, mint az elvárható lett volna (a labdát csupán 34 százalékban birtokló vendégek 25 százalékkal több támadópárharcot kezdeményeztek), hiányzott tehát a vállalkozókedv a csapatból.

Rányomja a bélyeget a Ferencváros játékára, hogy az egyébként kreatív Tokmac Nguen és Aissa Laidouni formája hagy kívánnivalót maga után, a BL selejtezőben egyiküket sem láttuk még önmagához viszonyítva igazán jól játszani (a norvég-kenyai támadó mentségére legyen mondva, a felkészülés elején sérüléssel bajlódott). A jól tömörülő szlovákok nem hagytak teret a széleken felfutó védőknek, az FTC ritkán került létszámfölényes helyzetbe a szélen vezetett támadásai alkalmával. Lesújtó statisztikai adat, hogy az InStat adatelemző-rendszer mérése szerint Eldar Civic és Henry Wingo 13 beadási próbálkozása után mindössze egyszer talált társat a labda, a bosnyák balhátvéd tízből egyszer sem (!) célzott pontosan. Emellett aggasztó az is, hogy a középcsatár posztján szerepeltetett Franck Boli nemhogy a góllövő cipőjét nem találja, a labda is alig jut el hozzá, a Slovan védői szinte levették a pályáról, párharcai csupán 17 százalékát nyerte meg – megmutatkozik a sérüléséből visszatérőfélben lévő Ryan Mmaee hiánya, csapatának szüksége lenne arra, hogy váratlan húzásaival helyzetet teremtsen. S akkor még nem esett szó arról, hogy az FTC középpályás védekezése halovány volt, a szlovákok játékosai négy ellentámadást is lövéssel zártak, Anderson Esiti labdavesztése után az utolsó kísérletük győztes gólt eredményezett.

Az FTC orosz edzőjének két napja maradt csapata felkészítésére. A feladat nem megoldhatatlan, a zöld-fehérek összeszedett játékkal felülkerekedhetnek előnyben lévő vetélytársukon, ám ahhoz a legjobbjukat kell nyújtaniuk. A teher egyre nő, a zöld-fehéreknek nagy csalódás lenne, ha a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében kiesnének – erre legutóbb 2016–2017-ben volt példa, akkor az albán FK Partizani ütötte ki a Ferencvárost. Voltaképpen a mostani a klub idénybéli legfontosabb párharca, s nem elsősorban a rivális kiléte miatt, hanem mert továbbjutás esetén biztosan csoportkörben játszhat az ősszel. Ellenben ha búcsúzik a sorozattól, nehéz helyzetbe kerül: az Európa-liga 3. fordulójában az Olympiakosz–Maccabi Haifa párharcának vesztesével találkozna (az első, Izraelben rendezett mérkőzés 1–1 lett), s ha ne adj' isten, elbukja az ütközetet (ami a ki-ki párharcban nem zárható ki), az Európa-konferencia­liga rájátszásába kerül, ott meg nem lesz könnyű dolga.

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
Július 27., 20.30:
Slovan Bratislava (szlovák)–Ferencváros
Az első mérkőzésen: 2–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik