BL: Gyurcsóék tizenegyesekkel búcsúztak, az El-ben folytatják

Vágólapra másolva!
2022.07.26. 23:15
null
Gyurcsó Ádám ezúttal nem tudott betalálni (Fotó: AEK Larnaca/Twitter)
A Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában a Gyurcsó Ádámmal felálló AEK Larnaca 1–1-es döntetlent játszott a Midtjyllanddal a párharc visszavágóján, így tizenegyesek döntöttek a továbbjutásról. Az idegek harcában a dánok koncentráltak jobban, a magyar támadó csapata az Európa-ligában folytatja.

 

Az első mérkőzésen betaláló Gyurcsó Ádám ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyett a visszavágón, amelynek az első negyedórája gyors gólváltást hozott: az AEK Larnaca a 9. percben megszerezte a vezetést, három perc elteltével viszont ismét döntetlen volt az állás.

A rendes játékidő hátralévő része és a hosszabbítás sem hozott újabb gólt – Gyurcsó ekkor már nem volt a pályán, a 83. percben lecserélték –, jöhetett a tizenegyespárbaj, amelyben a hazaiak részéről két, a vendégektől viszont csak egy játékos hibázott, így a Midtjylland jutott a harmadik körbe. Az AEK Larnaca az Európa-ligában folytatja, a selejtező harmadik fordulójában kapcsolódik be a sorozatba.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
AEK Larnaca (ciprusi)–Midtjylland (dán) 1–1 – 11-esekkel 3–4

Továbbjutott: a Midtjylland, 2–2-es összesítéssel, tizenegyesekkel

Viktoria Plzen (cseh)–HJK (finn) 5–0
Továbbjutott: a Viktoria Plzen, 7–1-es összesítéssel

Sheriff Tiraspol (moldovai)–NK Maribor (szlovén) 1–0
Továbbjutott: a Sheriff Tiraspol, 1–0-s összesítéssel

Dudelange (luxemburgi)–Pjunik (örmény) 1–4
Továbbjutott: a Pjunik, 4–2-es összesítéssel

Skupi (északmacedón)–Dinamo Zagreb (horvát) 0–1
Továbbjutott: a Dinamo Zagreb, 3–2-es összesítéssel

Shamrock Rovers (ír)–Ludogorec Razgrad (bolgár) 2–1
Továbbjutott: a Ludogorec, 4–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik