Graham Potternek tetszett, amit a pályán látott (Fotó: AFP)

 

„Kicsit idegesen kezdtünk, főleg az első öt percben, de ez valószínűleg annak az eredménye, hogy túlságosan is jól akartunk teljesíteni. Ezután magunkhoz ragadtuk az irányítást, veszélyeztettünk, nyomást gyakoroltunk és megszereztük az első gólt, ami mindig nagyon fontos”kezdte a Chelsea menedzsere, Graham Potter, aki hozzátette, nem panaszkodhat, hiszen lőttek három gólt úgy, hogy egyet sem kaptak. 

Az angolok első góljának szerzőjét, Wesley Fofanát a 38. percben le kellett cserélni, miután megsérült a térde. A hátvédnek ráadásul mankóval kellett elhagynia a stadiont a meccs után.

„Ez az egyetlen csalódást keltő dolog, ami történt az este, reméljük a legjobbakat. Aggódunk, de nem szeretnék most még találgatni. Ezek a dolgok előfordulnak, ő egy fiatal és erős srác, mi pedig támogatjuk” – mondta a meccs után Potter Fofanáról, akit csütörtökön vizsgálnak meg részletesen.

„Ezek a srácok igazán nyitottak, felelősségteljesek és őszinték, egyszerűen fantasztikus velük dolgozni. Tudják, hogy még tudnak fejlődni, jobbak lenni, ami remek az edző szemszögéből” – dicsérte játékosait az angol tréner. 

A Chelsea harmadik gólját Reece James szerezte, aki emellett még egy gólpasszt is kiosztott. Potter szerint az angol jobbhátvéd fantasztikus játékos és hatalmas potenciál van benne.

„Megvan az esélye, hogy Chelsea-legenda legyen, de ahhoz, hogy ezt elérje, egy sikeres csapat tagjának kell lennie, mi pedig ezen dolgozunk jelenleg.”

A vendég AC Milan első vereségét szenvedte el a BL idei kiírásában és négy pontjával harmadik helyen áll az E-csoportban, ami a legszorosabb négyes három fordulót követően. Az olaszok vezetőedzője, Stefano Pioli szerint csapata túl sok hibát követett el, ez vezetett a vereséghez.

„Jól kezdtünk, de összességében keveset tettünk a győzelemért. Túl sokat hibáztunk és rossz döntéseket hoztunk. Nehéz mérkőzés volt. Voltak szituációk, amelyekben lehettünk volna agresszívabbak, de nem a labda nélküli játék volt a fő problémánk” – értékelt Pioli.

A két csapat legközelebb jövő hét kedden, a San Siróban csap össze a BL-csoportkör negyedik fordulójában. 

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
E-CSOPORT
CHELSEA (angol)–MILAN (olasz) 3–0 (1–0)

London, Stamford Bridge. Vezette: Makkelie (holland)
CHELSEA: Kepa – W. Fofana (Chalobah, 38.), Th. Silva, K. Koulibaly – R. James, Loftus-Cheek, Kovacic (Jorginho, 66.), Chilwell – Mount (Havertz, 74.), Sterling (A. Broja, 75.) – Aubameyang (Gallagher, 65.). Vezetőedző: Graham Potter
MILAN
: Tatarusanu – Dest, Kalulu, Tomori, Ballo-Touré – Bennacer (Pobega, 73.), Tonali – Krunic (Gabbia, 65.), De Ketelaere (Rebic, 65.), Rafael Leao (Brahim Díaz, 72.) – Giroud (Origi, 73.). Vezetőedző: Stefano Pioli
Gólszerző: W. Fofana (24.), Aubameyang (56.), R. James (62.) 

A csoport másik mérkőzésén
Salzburg (osztrák)–Dinamo Zagreb (horvát) 1–0 (Okafor 71. – 11-esből)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Salzburg3123–2+1 5
2. Chelsea31114–2+2 4
3. Milan31114–5–1 4
4. Dinamo Zagreb3122–4–2 3