BL: Brutálisan megbüntettek minket – Jaissle

Vágólapra másolva!
2021.11.03. 12:15
null
Matthias Jaissle, a Salzburg edzője a Wolfsburg elleni meccsen (Fotó: AFP)
A kapu előtti hatékonyságot kritizálta a Salzburgnál edző és játékos egyaránt a Wolfsburgtól elszenvedett Bajnokok Ligája-vereség után. Német oldalon a „farkasok” új trénere, Felix Kohfeldt kulcsfontosságú győzelemről beszélt, amely megalapozhatja csapata további jó szereplését. A Sevilla mestere, Julen Lopetegui a játékvezető helyett saját csapata hibáival foglalkozik, míg lille-i részről Jonathan Ikonét méltatták.

 

WOLFSBURG–SALZBURG 2–1

„Ma brutálisan megbüntettek minket a wolfsburgiak, akik rendkívül hatékonyak voltak a kapu előtt” – mondta a Salzburg mestere, Matthias Jaissle a mérkőzés után.

„Amíg nem szerezték meg a vezetést, nem játszottunk jól, és fizetnünk kellett érte. A tervünk a meccs előtt az volt, hogy csírájában elfojtjuk minden próbálkozásukat, de nyilvánvalóan egy olyan topcsapat ellen, mint ők, ezt nem lehet kilencven percen keresztül hiba nélkül megtenni” – vonta le a tanúságot a 33 éves német tréner, aki a nyáron Lipcsébe távozó Jesse Marsch helyét foglalta el a salzburgiak kispadján.

Jaissle elégedetlen volt csapata kapu előtti hatékonyságával, és a sok kihagyott helyzetben látta a vereség okát:

„A tizenhatos előterében, velük ellentétben, nem voltunk elég hatékonyak. Az a tény, hogy közvetlenül az első kapott gól előtt óriási esélyünk volt a vezetés megszerzésére, döntő pillanata volt a mérkőzésnek. Összességében ütős teljesítményt nyújtottunk, és ha így folytatjuk a Bajnokok Ligájában, akkor visszatalálunk a helyes útra” – zárta interjúját Jaissle, akihez játékosa, a 20 éves Nicolas Seiwald is csatlakozott. A fiatal középpályás, akit posztján óriási tehetségnek tartanak, egyetértett a mesterével abban, hogy a Bajnokok Ligájában a helyzetkihasználás döntő faktor.

„A különbség a hatékonyság volt – mondta Seiwald. A Wolfsburg rendkívül hatékony volt, és ez a győzelem kulcsa a Bajnokok Ligájában. Minden esélyt meg kell ragadnunk, mert nem lesz annyi lehetőségünk, mint egy (osztrák) Bundesliga-meccsen. Jól játszottak, de sokkal több volt ebben a mai meccsben. Nagyon csalódottak vagyunk, az öltöző olyan csendes volt, mint még soha. Természetesen mérgesek vagyunk, ám még van két mérkőzésünk, két meccslabdánk – ki fogjuk használni!”

Wolfsburgi oldalon érthető módon elégedetten nyilatkoztak. A győzelem egyik fő letéteményese Lukas Nmecha, a németek korosztályos Európa-bajnok támadója volt. A Manchester Cityben nevelkedő csatár a 60. percben Maximilian Arnold átadását váltotta gólra, ezzel eldöntve a meccset. „Hatalmas tűzzel játszottunk. Ez a győzelem sokat jelent, visszaadta az önbizalmunkat.”

A Wolfsburg új edzője, Felix Kohfeldt bár hangot adott elégedettségének, két lábbal a földön, józanul értékelte a látottakat.

„Nagyon-nagyon intenzív mérkőzést játszott a két csapat – fogalmazott az egykori Werder Bremen-tréner, aki a holland Mark van Bommelt követően dirigálja a „farkasokat”. – Az, hogy ezt megnyertük, a csoportban elfoglalt helyünk és az önbizalmunk szempontjából is nagyon fontos volt. Elégedett vagyok, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy bár nagyon keményen dolgoztunk az 1–0-s vezetésért, utána nem játszottunk jól. A végletekig kiélezett mérkőzés volt. Az intenzitásra és a szenvedélyre, amit a mai meccsen mutattunk – párosítva a remek védekezésünkkel –, lehet építeni a továbbiakban.”

SEVILLA–LILLE 1–2

„A meccs előtt azt mondtuk, hogy nagy kihívás előtt állunk. A győzelem hatalmas dolog, hiszen a Sevilla otthon megalkuvást nem tűrően szerepel. Az utóbbi időben csak a Dortmund és a Chelsea tudott nyerni itt a Bajnokok Ligájában – méltatta az ellenfelet Jocelyn Gourvennec, a Lille edzője. – Nagyon elégedett vagyok a játékosaimmal. Sikerült megismételni azt a jó teljesítményt, amit a Parc de Princes-ben nyújtottunk a PSG ellen. Az ezen az estén a pályán mutatott kollektív fegyelem a hatékonysággal párosulva döntő fontosságú volt. Újra versenyben vagyunk a Bajnokok Ligájában. A salzburgi vereség után megfogadtuk, nem az volt az utolsó szavunk, és most ezt be is bizonyítottuk.”

Gourvennec a második gólt jegyző Jonathan Ikonét is méltatta: „Nagyszerű dolgokat láthattunk Jorkótól a pályán. A hatékonysága egyre javul. Már egy ideje nem szerzett gólt, így a mostani nagyon sokat jelentett neki. Megérdemelte. Mondtam neki, ez a jele, hogy a dolgok jóra fordulnak.”

„Nehéz lesz továbbjutni. Nem lehetetlen, de nyilvánvalóan nehéz, mivel meg kell nyernünk a hátralévő két meccsünket – latolgatta csapata esélyeit a lefújást követő interjújában Julen Lopetegui, a Sevilla edzője. – Jól kezdtünk, gólt szereztünk, ami megnyugtatott minket, de az ellenünk megítélt tizenegyes után elveszítettük a hidegvérünket. Az egyenlítő gól után olyan helyzetbe kerültünk, amit szerettünk volna elkerülni. A Lille nálunk sokkal jobban oldja meg a játékban az átmeneteket és az olyan szituációkat, amikor a játék nyitott. A második félidőben nem tudtunk talpra állni az újabb kapott gól után.”

Lopetegui a tizenegyest hozó szituációról ennyit mondott. „Nem fogok a játékvezetőről beszélni, kizárólag a hibáinkkal foglalkozom. Tanulnunk kell, és előre kell néznünk – hiba lenne a játékvezetőt ürügyként használni.”

A Sevilla gólszerzője, Lucas Ocampos osztotta edzője nézeteit: „A szívünkkel játszottunk, túlságosan is, nem az eszünkkel. A Bajnokok Ligájában ez sokba kerül.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ

G-CSOPORT
Sevilla (spanyol)–Lille (francia) 1–2 (Ocampos 15., ill. J. David 43. – 11-esből, Ikoné 51.)
Korábban
Wolfsburg (német)–Salzburg (osztrák) 2–1 (Baku 3., Nmecha 60., ill. Wöber 30.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Salzburg 4 2 1 1 7–5 +2 7
2. Lille 4 1 2 1 3–3 0 5
3. Wolfsburg 4 1 2 1 4–5 –1 5
4. Sevilla 4
3 1 3–4 –1 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik