BL, B-csoport: Lukaku megmentette az Intert, minden kérdés nyitott!

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.12.01. 22:56
null
Romelu Lukakuval nem bírtak a német védők (Fotó: AFP)
Az Internazionale 3–2-re nyert a csoport élén álló Borussia Mönchengladbach ellen a Bajnokok Ligája B jelű négyesében, ezzel életben tartotta továbbjutási reményeit.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
B-CSOPORT
Borussia Mönchengladbach (német)–Internazionale (olasz) 2–3
(Pléa 45+1., 76., ill. Darmian 17., R. Lukaku 64., 73.)
Korábban

Sahtar Doneck (ukrán)–Real Madrid (spanyol) 2–0(Dentinho 57., Szolomon 85.)

Úgy indult a nap, hogy az Internazionalénak kisebb csoda kellene ahhoz, hogy egyáltalán az Európa-ligában esélye legyen folytatnia a tavasszal... Ehhez képest a csoport második helyére, így pedig a BL-folytatásra is maradt reménye Antonio Conte csapatának.

Ehhez kellett egyfelől, hogy a Sahtar Doneck legyőzze hazai pályán a Real Madridot.Másfelől viszont az is, hogy Romelu Lukaku nagyot játsszon a csoportelső otthonában, és a második félidőben lőtt két góljával győzelemhez segítse a milánóiakat.

Az Inter egyébként sem kezdett rosszul, az első 20 percben sorozatgyártásban érkeztek a hol lapos centerezések, hol magas beadások a jobb szélről. A 17. minutumban – talán csak a változatosság kedvéért – Matteo Darmian viszont nem a centerezést, hanem a lövést választotta kissé éles szögből (s milyen jól tette!), Yann Sommer lába között utat talált a labda a hálóba (0–1). Az Interrel 2008 óta először fordult elő, hogy úgy szerzett gólt a BL-ben, hogy a gólpasszt adó játékos (Gagliardini) és a találatot jegyző futballista is olasz volt!

A folytatás viszont már kevésbé a milánói ízléseknek megfelelően alakult. A Mönchengladbach, amelynek a biztos továbbjutáshoz csupán egy pont kellett, felbátorodva jött előre, és a 45+1. percbenAlassane Pléa góljával megérdemelten egyenlített is (1–1). A gólpasszt Valentino Lazaro adta, aki egy éve még az olaszoknál futballozott.

Hirtelen megint sürgős lett az Internek, a második félidő elejére újra felpörgette a tempót. Előbb Lautaro Martínez hibázott ziccert, majd a 62. percben ismét az argentin lábában lehetett volna a vezetést jelentő találat – ekkor viszont a bal kapualumínium akadályozta meg. A 64. percben viszont már semmi sem akadályozta Romelu Lukakut abban, hogy Asraf Hakimi indítása után kissé jobbról a hálóba lőjön (1–2). A 73. percben ismét Lukaku villant, ezzel úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés (1–3).

Csakhogy Pléa pillanatokon belül szépített (2–3), majd a 83. percben harmadszor is a kapuba talált – pechjére a videobíró les miatt (talán egy fél cipőtalpnyi les miatt) annullálta a gólt. Az Inter, amely néhány pillanattal korábban Ashley Young helyzeténél üres kapus ziccert hibázott el, megmenekült...

Jelen állás szerint az Inter, a Real Madrid és a Sahtar Doneck is elbúcsúzhat Európától a 6. kör végén, a Borussia legrosszabb esetben is El-résztvevő. A Sahtar és a Real még a csoportelsőségben is bízhat, az olaszok pedig – miután négy forduló után csupán két ponttal álltak – a Sahtar elleni hazai sikerrel még másodikak is lehetnek.

Orosz rulett lesz a javából.

A REAL MADRID KIJEVI VERESÉGÉRŐL ITT OLVASHAT!

AZ ÁLLÁS
1. Mönchengladbach522116–7+98
2. Sahtar Doneck52125–12–77
3. Real Madrid52129–907
4. Internazionale51227–9–25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik