Minden szempontból történelmi – Cselőtei Márk publicisztikája

BL-GYŐZTES A PARIS SAINT-GERMAIN. Sokan nem hitték volna, hogy ez valaha is ténnyé válik, míg mások azt nem értik, miért kellett csaknem másfél évtizedet várni rá a katari tulajdonos megjelenése után. Mondhatnánk, a futball iróniája, hogy épp abban az idényben jött össze a hőn áhított siker, amikor a méregdrága világsztárokat jobbára tehetséges fiatalok váltották a keretben – szépen csengene, de nem lenne igaz. Az igazság az, éppen az kellett a PSG-nek, hogy felismerje, lehet bármennyi pénze, sokkal hasznosabb, ha marketingvásárlások helyett szakmailag megalapozott döntéseket hozva költi el. Az persze egy kicsit kaján és romantikus is, hogy ennek gyakorlatilag azonnal meglett az eredménye. 

„Luis Enrique keze alatt, Luís Campos szakmai iránymutatásával a katari pénzcsap megnyitása óta először néz ki valódi csapatként a PSG, amelynek ráadásul reális esélye van megnyerni története első Bajnokok Ligája-trófeáját. Előremutató, jól felépített, nagy potenciált rejtő projekt ez. Többet ésszel, mint pénzzel – csak leesett a tantusz” – írtam ugyanezen hasábokon április elején, amikor a Paris Saint-Germain domináns játékkal, tizenegyesekkel ejtette ki az addig BL-favoritnak tartott Liverpoolt a nyolcaddöntőben. Ott bővebben is kifejtettem, pontosan milyen változások voltak a vezetőségben, miképp ismerte fel a tulajdonosi kör, hogy a Lionel Messi-, Neymar-, Kylian Mbappé-féle sztárparádé csak a kockás füzetben mutat jól, az igazi sikerekhez csapatépítés, összhang, kimunkált játék szükségeltetik, hogy aztán megmutassanak mindent, amit vezetőedzőjük, Enrique kért tőlük. Persze mondhatjuk, ennyi pénzből gazdálkodva ideje volt már ennek a sikernek, de amikor és ahogyan megszületett ez a Bajnokok Ligája-győzelem a Paris Saint-Germainnek, az egyszerűen szívmelengető és nagyon is megérdemelt. 

Luis Enrique Mbappé nyári távozása után a saját képére formálhatta a párizsiakat, akiktől az idény elejétől kezdve intenzív letámadást és kottából játszott labdakihozatalt kaptunk, de az egyéni teljesítmények kezdetben visszafogottak voltak, így döcögősen indult az ősz, főleg a Bajnokok Ligájában. Az évad elején még korántsem állt össze a döntőben is látott félelmetes támadósor, hiszen az immár Aranylabda-favorit Ousmane Dembélé magatartási problémák miatt többször a keretből is kimaradt, a nyáron érkező 19 éves Désiré Doué sokszor csak csereként szállt be, míg a grúz sztárszélső, Hvicsa Kvarachelia csak januárban érkezett meg Nápolyból. Ez az eredményeken is meglátszott, hat fordulót követően mindössze a 25., még éppen nem továbbjutó helyen állt a BL-alapszakaszban a Paris Saint-Germain, így joggal vetődik fel a kérdés, egy nehéz csoportból egyáltalán továbbjutott volna-e a korábbi lebonyolítási rendszerben. Persze ez már mit sem számít, a PSG végül a 15. helyen lépett a rájátszásba, ott 10–0-s összesítéssel megsemmisítette a Brestet, majd három angol csapatot, a Liverpoolt, az Aston Villát és az Arsenalt is kiejtette, többnyire meggyőző, domináns futballal. Így futott neki az Enrique-legénység a szombati müncheni döntőnek, ahol az volt a kérdés, a rutinosabb, dörzsöltebb Inter-játékosok ellen működik-e a tavasz során megcsodált támadójáték. Hát működött. De még hogy! 

A PSG már a meccset is egy oldalvonalra kilőtt labdával kezdte, hogy éreztesse az Interrel, meg fogja fojtani agresszív letámadásával, ez a nyomás a meccs egészére jellemző maradt. Napjaink labdarúgásában mindenki tisztában van vele, mekkora jelentősége van a hatékony presszingnek, mégis mintha keveset beszélnének róla. Persze lehet mondani, hogy az Inter fáradt és fásult volt, nem működött Simone Inzaghi meccsterve, de az igazság az, hogy ilyen fantasztikusan megszervezett letámadójáték ellen esélye sem volt nyugodtan, átgondoltan kihoznia a labdát. A PSG tanult az FC Barcelona elődöntős vereségéből, nem adott területet az Internek, a megszerzett labdát követően pedig zseniális egyéni teljesítményeknek köszönhetően szétszedte a milánóiak védelmét, s húsz percet követően már 2–0-ra vezetett. Ez a második félidőben sem változott, így lett 5–0 a meccs vége, ami sporttörténelmi eredmény, hiszen a BL-ben, de még a BEK-ben sem mért korábban egy csapat ekkora különbségű verést ellenfelére – a lebonyolítási rendszer megváltoztatása miatt amúgy is futballtörténeti idényben – Európa legrangosabb kupasorozatának fináléjában. Az Inter megsemmisült, ám ez tényleg az a döntő volt, amely után nem lehet eleget dicsérni a győztest a csapatjáték mellett a szemkápráztató egyéni teljesítménye miatt is. 

Désiré Doué. Mindössze 19 évesen kifutott a pályára egy Bajnokok Ligája-döntőben, majd lőtt két gólt, kiosztott egy gólpasszt, ráadásul akkor, amikor még „tétje” is volt a meccsnek. A francia szélső már a Rennes-ben is remekelt, de így is az évad egyik legnagyobb felfedezettje, aki korábban és szombat este is megmutatta, idővel a világ egyik legjobbjává válhat. Két esztendővel ugyan idősebb, de egyáltalán nem gondolom túlzásnak a Barcelona klasszisához, Lamine Yamalhoz hasonlítani, hiszen amellett, hogy a játékstílusuk rokon, Doué percarányosan lebontva több gólban működött közre ebben az idényben, mint a katalánok tinédzser sztárja. Az, hogy a döntőben gólt és gólpasszt is jegyezzen valaki, 2014 óta nem fordult elő a BL-ben, akkor Cristiano Ronaldónak sikerült, de ő is csak az Atlético Madrid elleni meccs hosszabbításában hozta össze egy már lényegében nem számító tizenegyessel, szóval nyugodtan írhatom, a meccs legjobbjának megválasztott Doué nagyobb fegyvertényt hajtott végre. Persze nem feledkezhetek meg Dembéléről sem, aki a világ egyik legnagyobb ígéreteként ment Barcelonába, hogy aztán főleg magatartási gondjai és sérülései miatt sose bontakozzon ki igazán.

Párizsban is volt vele probléma bőven, de Luis Enrique segítségével kiváló mentalitású csapatember lett, aki a tavasszal a világ egyik legeredményesebb labdarúgójaként megállíthatatlanul futballozott, az Inter ellen pedig amellett, hogy adott két gólpasszt, végig maximális fordulatszámon pörgött, a letámadást egy áldozatát becserkésző gepárdként indította el, zseniálisan játszott. Persze a klub-vb még hátravan, de 33 gólja és 15 gólpassza, valamint a triplázás ténye mellett jó esélye van rá, hogy az idén aranylabdás legyen. Nem sokan gondolták volna, hogy ez Kylian Mbappé előtt sikerülhet neki… Mindenkit nem sorolhatok fel a PSG-ből, mert nem volna rá hely, de Kvaracheliát, Hakimit és Vitinhát még muszáj kiemelnem. A grúz támadó azonnal beépült a csapatba, a döntőben gólt szerzett, s már most minden idők egyik legjobb téli átigazolásának számít, a marokkói pedig amellett, hogy szintén eredményes volt, már évek óta az egyik legjobb a posztján. A világ sportsajtójában méltatlanul keveset emlegetett Vitinha ebben az évadban a teljes mezőny legkomplettebb középpályása volt, ezt pedig a fináléban egy gólpasszal (plusz az első gólnál egy csodálatos „hokiassziszttal”) bizonyította, miközben 90 százalékos pontossággal passzolt. 

Kit hagytam ki? Természetesen Luis Enriquét, a PSG mesterét, akit nem lehet eleget méltatni. Pep Guardiola után a futballtörténelem második vezetőedzője lett, aki két csapattal is triplázott, Barcelona után Párizsban is megcsinálta a tökéletes idényt, a kettő között egy évtizednyi különbséggel. Az előbbi sikert még kisebbik lányával ünnepelhette, aki négy évvel később, kilencesztendős korában rákban elhunyt. Innen állt fel a spanyol szakember, aki előbb hazája válogatottjánál tette le a későbbi, 2024-es Eb-győzelem alapjait, majd a párizsiakat juttatta mennybe ebben az idényben, s megnyert mindent, amit csak lehetett. Elképesztő edző, elképesztő ember. 

Zárásként persze azt sem hagyhatom szó nélkül, hogy a müncheni döntőt egy magyar játékvezető, a nagykárolyi születésű Kovács István fújta, ráadásul hibátlanul. Az egyértelmű volt, hogy a PSG-játékosok nem élnek majd bírálattal, de az olaszok sem nagyon kritizálták, zökkenőmentesen, észrevétlenül dirigált, úgy, ahogy kell, dicsérték is rendesen a nemzetközi sajtóban. Kovács mindössze azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a 90. percben azonnal, percnyi hosszabbítás nélkül lefújta a meccset, megindítva ezzel a párizsi ünneplést, megkímélve az Intert a szenvedéstől. Szoros döntőt nem kaptunk, örökké emlékezeteset annál inkább.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!