Szia és viszlát! – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2023.09.18. 22:55

Kedden indul a Bajnokok Ligája csoportköre. Csoportkör: üdvözöljük, egyben búcsúzunk tőle, temetjük. Jövőre megszűnik. Élt harminckét évet. A krisztusi kort már nem éri meg.

Ugye olvastak már ennél vidámabb és lelkesítőbb évadnyitó jegyzetet is a Bajnokok Ligájáról? Szerettem is volna olyat írni. Biztos öreg vagyok már, de elkeserít, mi lett, mi lesz a BL-ből. Szép lassan teljesen kifordul önmagából. Pedig csak most lépett be a harminckettedikbe, fiatal még. Élhetne. De az UEFA két éve úgy megijedt a Szuperliga elvi lehetőségétől is, hogy inkább megöli önnön gyermekét csak azért, hogy a Szuperligára áhítozó gigaklubok megkapjanak mindent, amit a Szuperligától kaphatnának.

A csoportkör jövőre megszűnik, átadja a helyét a sakkból ismeretes „svájci rendszernek”, amelyben a párosítások kialakításának alapelve, hogy a csaknem azonos teljesítményt nyújtó csapatok kerüljenek szembe egy-egy mérkőzésen. Ugye milyen cukin hangzik? Ne legyen kétségünk afelől, mindezt azért, hogy a nagycsapatoknak minél kevesebbet kelljen bajlódniuk a kicsikkel, és minél kisebb esélye legyen annak, hogy egy nagyágyú nem jut be az egyenes kieséses szakaszba valami halálcsoportból. Vagyis nehogy legyen valami izgalom, valami kiszámíthatatlan, valami olyan faktor, amire nem lehet eurócentre pontosan kiszámítható üzleti tervet építeni.

Tudom, keserű vagyok.

Mondhatni, jelentett valamit nekem a Bajnokok Ligája. A himnusza a telefonom csengőhangja és az esküvői bevonulózeném is az volt. Kevéssel azután született, amikor én futballöntudatra ébredtem, együtt nőttünk fel. Fenntartom magamnak a jogot, hogy féltsem, és ha más nem is, én megmondjam neki: ne legyél már hülye!

De fütyül rám. Megy a tévútra, pedig nem is kamasz már, mondom, a harminckettedikbe lépett. Bolondot csinál saját magából.

A neve is milyen már? Bajnokok Ligája. Hja, kérem, de jól hangzik... Eddig csak az első fele nem volt igaz, 1997 óta már nemcsak bajnokok szerepelhetnek benne, hanem a topligákból a negyedik helyezettek is. De most már ligának sem nagyon mondhatnánk, ha megszűnik a csoportkör. Elvégre épp azért nevezték át Bajnokcsapatok Európa-kupájáról 1992-ben, mert a végig egyenes kieséses rendszer helyére belépett a csoportkör. Új név kellene neki, de mégis mi? Szuperliga? Mégsem illenék.

Na de ez még csak jövőre jön. Most még dőljünk hátra, és élvezzük ki a Bajnokok Ligája ártatlanságának utolsó évét, mielőtt azon kapjuk magunkat, hogy már rá sem ismerünk.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
16 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 00:16

A Puskásból a vb-re? – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.05. 23:50

Mondd, te mit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.05. 00:03

Őrségváltás – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2025.09.03. 23:07
Ezek is érdekelhetik