Futsal BL: Győrben rendezik az egyik csoport mérkőzéseit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.21. 08:25
Az ETO FC Győr lesz a házigazdája az UEFA Futsal Cup egyik csoportjának a főtábla októberi küzdelmei során.

A magyar bajnok Rába ETO honlapjának szerdai beszámolója emlékeztet arra, hogy az európai szövetség (UEFA) némileg megváltoztatta a sportági Bajnokok Ligájának beillő versenysorozat lebonyolítását. Az augusztusi selejtezőkör után tulajdonképpen két részre oszlik a mezőny.

A főtábla mindkét ágán négy négyes csoportot alakítanak ki. Az A ágon szerepel majd az összes élcsapat, és a csoportgyőztesek mellett a legjobb három is továbbjut az elitkörbe. A győriek a B ágon szerepelnek, ahova az előselejtezős csoportok győztesei is kerülnek, innen viszont csupán a kvartettek első helyezettjei léphetnek tovább az elitkörbe.

A selejtezőben augusztus 22. és 27. között, a főtáblán pedig – így például Győrben is – október 10. és 15. között rendezik a mérkőzéseket.

Legfrissebb hírek

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 23:00

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

Rangadót nyert a Veszprém, a Nyíregyháza ismét 10 gólt szerzett a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 23:02

A magyar futsalválogatott ismét legyőzte Kirgizisztánt

Magyar válogatott
2025.08.31. 18:15

Futsal BL-selejtező: második lett a csoportjában, így nem jutott tovább a Veszprém

Minden más foci
2025.08.29. 22:30

A Veszprém kiütötte a Boltont a futsal Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.08.26. 19:42

Tíz gólt kapott a Haladás a Nyíregyházától, az Újpest továbbra is hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 22:24

A veszprémiek nélkül készül a futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.08.25. 16:46
Ezek is érdekelhetik