BL: a DVSC ellenfelénél csak a védőkkel voltak elégedettek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.31. 17:05
Megkezdte a felkészülést DVSC-Teva elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágójára a fehérorosz BATE Boriszov. Mint ismert, a két csapat első mérkőzését Ibrahima Sidibe büntetőből szerzett góljával a hajdúságiak nyerték meg 1–0-ra.

Miután hazatértek Magyarországról, kipihenték a fáradalmakat és felfrissültek a sárga-kékek, ma ismét belevetették magukat az újabb edzéssorozatba, amelynek megkoronázása a DVSC elleni BL-selejtező visszavágója lesz.

A fehéroroszok kiemelik, hogy az odavágót követően szerencsére nem bővült az együttes sérültrészlege, csupán Dmitrij Mozolevszkij és Dmitrij Baha nem tud a többiekkel együtt készülni.

A klubhonlapon a regisztrált szurkolók ezúttal is megszavazhatták a mérkőzés boriszovi legjobbját, ezt a címet pedig sorozatban második alkalommal az orosz védő Anri Hagus érdemelte ki, aki 7.6-os átlagot kapott. A képzeletbeli dobogóra még két védő, Jegor Filipenko (6.6) és Gyenyisz Poljakov (6.2) fért még fel.

BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
(augusztus 5.)
BATE Boriszov (fehérorosz)–DVSC-Teva 19.30
Boriszov Aréna. V: Johannesson (svéd)
Az első mérkőzésen: 0–1

Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33

Julián Álvarez nem játszik a Liverpool elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 13:32

Minden út Budapestre vezet – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.15. 22:48

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50
Ezek is érdekelhetik