Real: Illarra kijátszotta magát a kezdőből a BL-döntőre?

Vágólapra másolva!
2014.05.06. 19:37
A marca.com madridi szerkesztésű sportnapilap információi szerint erősen kétségessé vált Asier Illarramendi kezdőbe jelölése a BL-döntőben – a baszk középpályás számít a királyiak keretében az Atlético Madrid elleni lisszaboni finálét eltiltás miatt kihagyó Xabi Alonso első számú helyettesének –, miután a Valencia elleni, hétvégi bajnokin egészen kiábrándítóan teljesített, a csapat szurkolói is kifütyülték.

Illarramendi helyére a szünetben Ángel di María állt be, a Valencia akkor 1–0-ra vezetett a végül 2–2-re végződött találkozón. Alternatív megoldás lehet a Real középpályáján a fiatal Casemiro, Sami Khedira, de akár Luka Modric is. Előbbi kettő bevetése azonban nem kis kockázatot rejt magában.

A brazil légiós kiegészítő ember, vagy még az sem, a német alapjáraton nem az, viszont hosszú ideig sérült volt, és a Valencia ellen is még csak padozott, a hátralévő három bajnokin aligha éri utol önmagát. Főként nem BL-döntős nívón. Ebben a felállásban a horvát kaphat a szokottnál is több védekező feladatot, az ő kreativitása és gyorsasága viszont a támadójátékból hiányozhat, de talán a madridi keret erősségét nézve ott könnyebb pótolni.

A tavaly nyáron szerződtetett Illarramendi 46 találkozón kapott lehetőséget Carlo Ancelottitól, nála többet a Realból az Isco, Benzema, Di María (49 mérkőzés) trió, valamint a Modric, Pepe, Sergio Ramos (47) hármas lehetett fenn a pályán. Bár a játékperceket tekintve (2.354) már csak a tizenharmadik a házi rangsorban.

Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:01

„Ezért gyűlöl téged mindenki” – ismét Vinícius volt a figyelem középpontjában a Real Madrid bajnokiján

Spanyol labdarúgás
2025.10.20. 09:09

Ancelotti: Nem a taktika, a hozzáállás a legfontosabb

Foci vb 2026
2025.10.09. 11:51

Rodrygónak többek között Carlo Ancelotti segített kimászni a mentális gödörből

Spanyol labdarúgás
2025.10.07. 10:34

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
2025.10.05. 07:37

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
2025.10.01. 16:52

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Valverde mellőzéséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid kiütéses sikere után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 08:42
Ezek is érdekelhetik