Valverde mellőzéséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid kiütéses sikere után

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.10.01. 08:42
null
Xabi Alonso ezúttal elégedett lehetett csapatával (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Real Madrid kedd este idegenben 5–0-ra legyőzte a kazah Kajrat Almatit a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának 2. fordulójában. A vesztes madridi derbi után volt mit kijavítania Xabi Alonso együttesének, és a szakember szerint játékosai teljesítették is a küldetést. A meccs utáni sajtótájékoztatón ezen kívül Federico Valverde mellőzésére is kitért a madridiak mestere.

„Azzal a világos céllal érkeztünk, hogy megnyerjük a meccset – kezdte a mérkőzés utáni értékelését a sajtótájékoztatón Xabi Alonso. – Ez már egy másik sorozat, és szerettünk volna jól kezdeni, most következhet a Juventus. A küldetést teljesítettük, a játékosok jól futballoztak.”

Federico Valverde kihagyását illetően a Real Madrid vezetőedzője nem kívánt részletekbe bonyolódni: „A döntést én hoztam meg. Fede mindig készen áll, remek lelkiállapotban van. Ha a meccs úgy hozza, akkor pályára lépett volna, akárcsak Carreras. De meg kell találnod a ritmust, és tudni kell, hogyan kezeld a helyzetet.”

Xabi Alonso természetesen külön is kitért Kylian Mbappéra, aki mesterhármast jegyzett a Kajrat Almati ellen, és megszerezte 60. gólját a Bajnokok Ligájában – ehhez csupán 89 meccs kellett neki, vagyis gyorsabban elért ehhez a mérföldkőhöz, mint Cristiano Ronaldo, Karim Benzema vagy Raúl. Továbbá 26 évesen és 284 naposan a sorozat második legfiatalabb játékosa lett, aki elérte ezt a számot, csak a nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi előzi meg a rangsorban.

„Gyakorlatilag minden meccsen meghatározó – méltatta Mbappé fantasztikus formáját a spanyol szakvezető. – A kapu előtt klinikai pontosságú, és a minap a derbin is szerzett egy látványos gólt. Szükségünk van arra, hogy kibontakozhassanak a képességei, nemcsak a gólok, hanem minden más miatt, a csapatra gyakorolt befolyása miatt is. Csodálatos idénye lehet.”

A mérkőzés legjobbjának megválasztott Mbappé arról beszélt a találkozó után, hogy képes még ennél is jobb teljesítményre: „Ha van öt helyzetem, akkor mindegyikből gólt akarok szerezni. Azt hiszem, hogy tudnék ennél több gólt is szerezni. Öt gólt akarok lőni, és muszáj is öt gólt rúgnom, ezért szerződtetett a Real Madrid.”

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 20:40

Mbappé egymaga hármat, a Real Madrid öt gólt vágott a Kajrat Almatinak

A szünetben még csak egy góllal vezetett a BL-rekordgyőztes, de a második félidőben beindult a henger.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
Kajrat Almati (kazah)–Real Madrid (spanyol) 0–5 (0–1)
Almati, Ortalik Stadion. Vezette: Guida (olasz)
Kajrat Almati: Kalmurza – Tapalov (Sztanojev, 65.), Martinovics, Sorokin, L. Mata – Mirinszkij, Kasabulat, Arad (Bajbek, 64.), Gromiko (Zaria, 80.) – Jorginho (Edmílson, 65.), Szatpajev (Ricardinho, 80.). Vezetőedző: Rafael Urazbaktin
Real Madrid: Courtois – Asencio, Huijsen, Alaba, Fran García – Ceballos, Tchouaméni (Camavinga, 80.) – Mastantuono (Brahim D., 70.), Güler (Jude Bellingham, 80.), Vinícius Júnior (Rodrygo, 70.) – K. Mbappé (Gonzalo G., 81.). Vezetőedző: Xabi Alonso
Gólszerző: K. Mbappé (25., 52., 74. – az elsőt 11-esből), Camavinga (83.), Brahim D. (90+4.)

 

Legfrissebb hírek

Erling Haalandot nem lehet megállítani – vajon a Villarrealnak sikerül?

Bajnokok Ligája
2 órája

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2 órája

Socca: a szétlövés nem ment a magyar csapatoknak

Bajnokok Ligája
19 órája

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
Tegnap, 11:35

„Ezért gyűlöl téged mindenki” – ismét Vinícius volt a figyelem középpontjában a Real Madrid bajnokiján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:09

Trent Alexander-Arnold felépülése jól halad, pályára léphet a Liverpool ellen – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.10.16. 19:21

Rodrygónak többek között Carlo Ancelotti segített kimászni a mentális gödörből

Spanyol labdarúgás
2025.10.07. 10:34

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
2025.10.05. 07:37
Ezek is érdekelhetik