DVSC: kivetítőkkel várják a szurkolókat Debrecenben a BL-selejtező idejére

Vágólapra másolva!
2009.08.18. 21:03
Címkék
Bár több százan elkísérték a DVSC-TEVA labdarúgócsapatát Szófiába, kényszerből rengeteg Loki-drukker kénytelen a tévé előtt izgulni kedvenceiért. A szerda esti (kezdés: 20.45 óra) Bajnokok Ligája-selejtező találkozót a Digi Sport közvetíti a Levszki otthonából, ám a Loki-szurkolók Debrecenben is meccshangulatban nézhetik meg a mérkőzést, ha szerda este kilátogatnak a Dóczy utcai egyetemi sporttelepre, a DEAC-pályára.
A közvetítés három helyen, többek között egy 5x3 méteres nagykivetítőn tekinthető meg, ami lehetővé teszi, hogy a drukkerek akár ezren is együtt szurkolhassanak a Lokinak a BL-selejtezőn. A helyi büfé (Teniszke) teraszán is projektoros kivetítés lesz, így akár a sörpadoknál izgulva is lehet majd nézni a DVSC mérkőzését.
Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
9 perce

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
32 perce

Vízilabda MK: idegenbeli bravúrjával lépéselőnybe került a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
39 perce

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
49 perce

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
1 órája

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
1 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
1 órája

A Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik