BL-selejtező: kivetítőn is látható lesz a Debrecen meccse

Vágólapra másolva!
2009.08.24. 16:25
Címkék
Azok a Loki-drukkerek is jól érezhetik magukat kedden este, akik nem tudnak Budapestre utazni, vagy nem kaptak jegyet, így kénytelenek otthon, a tévé előtt izgulni a kedvencekért. Mint köztudomású, a DVSC-TEVA Levszki elleni kedd esti (kezdés: 20.45 óra) Bajnokok Ligája-selejtező találkozóját a Tv2 közvetíti.

Azokat, akik meccshangulatban akarnak szurkolni a Lokinak, kedden várják a Dóczy utcai egyetemi sporttelepen, a DEAC-pályán. A közvetítés itt három vásznon, többek között egy 5x3 méteres nagy kivetítőn tekinthető meg, ami lehetővé teszi, hogy a drukkerek akár több ezren is együtt szurkolhassanak a Lokinak a BL-selejtezőn.

A helyi büfé (Teniszke) teraszán is projektoros kivetítés lesz, így akár a sörpadoknál izgulva is lehet majd nézni – és remélhetőleg élvezni is – a DVSC mérkőzését.

Legfrissebb hírek

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
12 perce

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a győri kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
12 perce

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
13 perce

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
13 perce

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
20 perce

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
37 perce

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
38 perce

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
41 perce
Ezek is érdekelhetik