BL-selejtező: a Levszki Szófia edzője bízik a játékosaiban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.08.24. 20:03
Címkék
Ratko Dostanics, a Levszki Szófia vezetőedzője úgy érzi, játékosai képesek lehetnek a győzelemre és a továbbjutásra a Debrecen elleni keddi Bajnokok Ligája-selejtező visszavágón.

 "Mindent megteszünk a továbbjutásért, magunkért és a szurkolóinkért is hajtanunk kell - mondta a szakember a mérkőzés helyszínén, a Puskás Ferenc Stadionban tartott hétfői sajtótájékoztatón. - Az első mérkőzésen a Debrecen nagyon jól játszott, hiszem, hogy mi kétszer nem követjük el ugyanazokat a hibákat, de nem akarok tippelni a holnapi találkozó végeredményére. Az első találkozón is tudtuk, hogy mire képes a Debrecen, de akkor úgy alakult, ahogy. Bízom a tapasztalt játékosaimban, akik képesek harcolni és magas szintén futballozni."

Hriszto Jovov, a Levszki középpályása úgy érzi, a csapat rendkívül gyengén teljesített a múlt heti találkozón, amelyet 2–1-re nyert a Loki, ugyanakkor szerinte a továbbjutás még korántsem dőlt el.

"Az első mérkőzés után nagyon rossz volt a hangulat, de kielemeztük a hibákat, és sokkal jobban fogunk játszani ezek után. A Levszki az első mérkőzésen nem azt mutatta, amit igazából tud. Mi is tudunk úgy nyerni, ahogyan a Debrecen Szófiában."

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
2 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
2 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
2 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
2 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik