BL-selejtező: a Levszki nem akar azonnali gólt a Debrecen ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.08.19. 16:41
Címkék
A bolgár Levszki nem erőlteti majd az azonnali gólszerzést a Debrecen ellen, egyszerre lesz agresszív és intelligens a csapat játéka a szerdai Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzésen a szófiaiak edzőjének szándéka szerint.

A bolgár Dnevnik napilap internetes honlapján közöltek szerint Ratko Dosztanics kijelentette:

„Ez a párharc nem Szófiában dől majd el. A győzelem megszerzésére 180 perc vagy még több is a rendelkezésünkre áll. Nem kezdünk támadni az első percekben, hogy gólt érjünk el. Agresszíven fogunk játszani, mert mi vagyunk a Levszki, de intelligenseknek is kell lennünk, hogy elkapjuk a pillanatot, amikor a Debrecen hálójába találhatunk.”

A bolgár csapat legjobbjai közül már biztosan nem szerepel a BL-főtábláért zajló 4. selejtezőkör első meccsén a jobb oldali védő Zsivko Milanov, de a korábbi hírekkel ellentétben játszhat majd a brazil Joaozinho, továbbá az új szerzemény, a szerb Szasa Szimonovics is.

A hírek szerint a szófiai meccsre már szinte minden jegy elkelt, vagyis várhatóan telt ház várja majd a Debrecen játékosait az egyik legnagyobb bolgár futballista nevét viselő létesítményben, a Georgi Aszparuhov Stadionban.

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
10 perce

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
33 perce

Vízilabda MK: idegenbeli bravúrjával lépéselőnybe került a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
39 perce

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
49 perce

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
1 órája

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
1 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
1 órája

A Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik