Bajnokok Ligája: nem valószínű, hogy új játékosokat igazolunk - Herczeg

Vágólapra másolva!
2009.08.26. 10:13
Címkék
Gratuláltam a fiúknak az öltözőben a fantasztikus sikerhez, Szima Gábor többségi tulajdonossal pedig nosztalgiáztunk, hiszen éppen tíz éve vettük át a csődbe jutott klubot, és mostanra kemény munkával sikerült a Bajnokok Ligája főtáblájára jutni – mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában a DVSC-TEVA Levszki Szófia elleni labdarúgó-mérkőzésének másnapján, szerda reggel.

A klub 26-27 százalékát birtokló város vezetője kitért az európai szövetség által elvárt minőségű saját stadion hiányára, ami miatt ebben a kiírásban a csoportszakaszban is mindhárom hazai találkozóját a budapesti Puskás Ferenc Stadionban kényszerül lejátszani a csapat. Kósa úgy véli, hogy ez a siker már most érezhetően javította tárgyalási pozíciójukat, s talán megvalósulhat egy megfelelő színvonalú aréna kialakítása. Szerinte magára a kivitelezésre – előkészítés után – egy év elegendő.

„A Loki menetelése nem csupán a klubnak s a városnak, hanem az egész magyar labdarúgásnak is jó, hiszen az UEFA rangsorában is feljebb értékeli az országot, ami a következő idényben megkönnyítheti más nemzetközi kupaindulók dolgát. Nagyon fontos lenne, hogy további csapataink is sikeresek legyenek, az tenne jót nekünk is, ha lenne három-négy olyan együttes idehaza, amellyel mindig éles, nemzetközi szintű összecsapásokat vívhatnánk" – mondta.

Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere a műsorban az esetleges erősítésekkel kapcsolatban úgy vélte: augusztus 31-ig, az átigazolási szezon lezárultáig nem valószínű, hogy új játékosokat szerezhetnek. Kósa Lajos ugyanakkor hozzátette: tudomása szerint több csapattulajdonos is jelezte, hogy hajlandó tárgyalni esetleges kölcsönadásokról, ha a Debrecennek szüksége lenne rá.

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
6 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
6 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
6 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
6 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik