BL-negyeddöntő: Rafa Benítez csalódott, de büszke a játékosaira

Vágólapra másolva!
2009.04.15. 06:38
Címkék
A Bajnokok Ligájától a negyeddöntőben búcsúzó Liverpool menedzsere, Rafa Benítez rendkívül büszke játékosaira a Chelsea elleni, 4–4-es eredménnyel záruló visszavágót követően. A Pool kétszer is egy gólra volt a továbbjutástól, végül mégis az első meccsen 3–1-re nyerő Chelsea jutott a legjobb négy közé.
„Nagyon csalódottak vagyunk, mert idegenben szereztünk négy gólt, a mérkőzés mégis hihetetlenül alakult. Büszke vagyok a játékosaimra, valamint a szurkolóinkra, akik végig biztatták a csapatot. Azt gondolom, remek mérkőzést játszottunk” – értékelt a 4–4-es döntetlennel végződő BL-visszavágót követően Rafa Benítez, a Liverpool menedzsere.„Magabiztos voltam, amikor megszereztük a második gólunkat, s még a Chelsea első góljánál is úgy éreztem: meg tudjuk csinálni. A londoniaknak azonban világklasszis játékosaik vannak, akik kegyetlenül megbüntetik, ha hibázol” – tette hozzá a spanyol mester.
Legfrissebb hírek

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2 perce

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
9 perce

Szerbiai tornával készült az U19-es válogatott az Eb-selejtezőre

Magyar válogatott
27 perce

A rekordmeleg miatt módosult a hétvégi versenyek kezdési időpontja az atlétikai vb-n

Atlétika
32 perce

Sportlövő vk: Döntős magyar helyezések

Egyéb egyéni
59 perce

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
1 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
1 órája

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik