BL-negyeddöntő: Klinsmann szerint a világ legjobbjával voltak pariban

Vágólapra másolva!
2009.04.15. 06:38
Címkék
Az első mérkőzésen elszenvedett 4–0-s vereséget követően a Münchenben játszott 1–1-es döntetlennel talán némileg visszanyerte renoméját a Bayern München. A csapat edzője, Jürgen Klinsmann szerint ezúttal egyenrangú ellenfelei voltak „a világ legjobbjának”, a Barcelonának.
„Természetesen volt halvány reményünk, ami nem is érdemelne különösebb említést: ha korábban szerezzük meg a vezetést, majd megyünk tovább előre, és másodszor is betalálunk. A futballban mindig történnek csodák” – mondta a találkozót követően Jürgen Klinsmann, a bajorok trénere, akinek természetesen vérmes reményei nem voltak a továbbjutást illetően.A Bayern a saját becsületéért harcolt, s az 1–1-es eredmény elegendő lehet arra, hogy a játékosok visszanyerjék megtépázott önbizalmukat.„Elégedett vagyok a Barcelona elleni játékunkkal. Csapatként mentünk ki a pályára, s talán a világ legjobb együttesének voltunk egyenrangú ellenfelei” – tette hozzá a német szakember.
Legfrissebb hírek

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
5 perce

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
11 perce

Szerbiai tornával készült az U19-es válogatott az Eb-selejtezőre

Magyar válogatott
30 perce

A rekordmeleg miatt módosult a hétvégi versenyek kezdési időpontja az atlétikai vb-n

Atlétika
35 perce

Sportlövő vk: Döntős magyar helyezések

Egyéb egyéni
1 órája

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
1 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
1 órája

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik